KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. július 14., csütörtök

Az elpártolt vizimadarak

Már régen tudom, hogy nem léphetek kétszer ugyanabba a folyóba. Ez az alaptétel arra a vízmaradékra is érvényes, amelyet korábban csak pocsolyaként emlegettem. Nem, mintha lábfürdőt akartam volna venni ott, sokkal inkább a sok vizimadár megjelenésének esélye csábított, de amint az a felvezetésből sejthető, hiába.
Hajnali négykor már állt a sátram az időközben jócskán összement "száraz tónak nedves partján", de jószerével csak a napkeltében gyönyörködhettem odabentről.


Feltűnt ugyan egy őz suta és bak, sőt, még egy róka is, de csak a hajnali derengésben és hozzá még túl messze is voltak. A vízparti rókát azért megmutatom, de csak a dokumentálás miatt.


Úgyszólván csak az apró billegető cankók tartották ébren az érdeklődésemet.


Hét órakor megelégeltem, hogy hiába ücsörgök és sátrat bontottam. Ahogyan az lenni szokott, mindjárt megjelent az égen néhány felém tartó kócsag, szürkegém, sőt négy fekete gólya is. Leszálltak volna vajon, ha nem fedem fel magam? Ezt már nem tudom meg soha. Így mindenesetre elrepültek.
Már a kocsiban ülve láttam, hogy négy-öt gólyatöcs is érkezett, akik le is szálltak a hűlt helyem közelében.
Nosza, ismét kézbe kaptam a gépet és egy napraforgó táblán keresztül próbáltam meg becserkészni őket. Egy felnőtt madarat és felcseperedett fiókáit sikerült is elfogadható módon leképeznem.


Aztán, amint a napraforgó táblát elhagytam, választ kaptam arra a kérdésre, hogy miért nem láttam gémeket a víznél? Mert már a tarlón pockoztak! Persze nem az a pár példány volt csak itt, akiket sikerült lefotóznom, hanem legalább harminc, csakhogy a nagy területen eloszolva.



Az aratás után fedezék nélkül maradt kis rágcsálók nyilván jobb zsákmányt jelentettek számunkra, mint a többszörösen lehalászott, összezsugorodott belvizes tavacska esetlegesen megmaradt élőlényei.
Őszintén szólva a gólyák hiánya fel sem tűnt, csak amikor már a főúton hazafelé tartottam, akkor láttam meg, hogy ők hol találják meg mostanság a táplálékukat?

4 megjegyzés:

  1. Mégsem volt hiába a korai kezdés (én már lusta vagyok ilyen korán felkelni)! Jó madárfotókat gyűjtöttél megint, a gyönyörű cankós napkelte pedig szerintem kiállításra való!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm neked Jenő, hogy mindíg jóindulattal szemléled a képeimet! :)

    VálaszTörlés
  3. A napkeltés kép nagyon hangulatos, szépek a fények. Visszatérnek azok Endre ahogy vége lesz az aratásnak! :) Csak legyen egy kis eső ami feltölti a tavadat. Azt mondja az előrejelzés, hogy közeledik :)

    VálaszTörlés