Tocsogós réteken

Ma korán keltem, hogy annyi naplemente után végre a napkeltét is megörökítsem. A múltkori kényszerű lábfürdő kellemetlenségeinek megismétlődését elkerülendő gumicsizmában indultam határjárásra.

Néhol sarat dagasztva, máshol vízben gázolva közelítettem a kedvenc rétemhez.



A virágzó fűzek barkáin méhek hada szorgoskodott, messziről hallható zümmögéssel gyűjtötték a virágport és a nektárt a telelés után sokasodni készülő családjaik számára.

A fákon seregélyek időztek a fészkelőhely és párkeresés fáradalmaitól megfáradtan.



Az elsőnek megpillantott suta hitetlenkedve bámult rám: van ember, aki úttalan utakon idáig merészkedett?

A süppedős rétek felett bíbicek jajongtak és csapongva szálldostak, de sajnos tőlem túl messzire. A cankóknak meg csak a tilinkózását hallottam, még csak megpillantani sem volt módom őket, terepszínű tollruhájuk annyira elrejtette őket. Csupán az átrepülő tőkés récék szolgáltattak megörökítésre érdemes témát.

A melegedés a vadnyulak fajfenntartó ösztöneit is beindította, szerelemtől megrészegülten kergették egymást, helyesebben a fiúk a lányt.



A kisebb-nagyobb tavacskákat, ingoványokat kerülgetve nagy területet bejártam, de meglepő módon egyetlen fácánnal sem találkoztam. Őzekkel viszont "minden mennyiségben". Vizekkel körülvéve, a nád takarásában nyugodtan legelésztek.

Pár száz méterrel odébb egy fekvő példányt pillantottam meg. Hogy közelebb kerüljek, a nádszálak között utat törve, vízben gázolva akaratlanul is zajt csaphattam. Az őz felállt és az addig láthatatlan társával együtt vigyázz állásba merevedett, mielőtt beugrott volna a nád közé.

A ritkás nádba bekeveredve volt, hogy csak a vízben vágtató megriadt őzek csörtetését hallottam és elsuhanó árnyát láttam. Egy fiatal bakocskát talán álmából vertem fel. Hirtelen állt fel előttem és a meglepetéstől dermedten még mozdulni sem volt képes. Talán nem tudta eldönteni, hogy vajon láthatom-e őt? Tétovázása mindenesetre elegendő volt egy gyors kattintásra.

Már visszafelé haladtam, amikor egy nádsziget mögött ismét őzekbe botlottam. Egy rövid vágtával átjutottak a fasoron és a zöldellő vetésig meg sem álltak.

Jó negyed óra múltán már a vetésben legelésző csapatot figyeltem. Nem sokáig élvezték a zsenge hajtásokat. Úgy látszik, nem érezhették magukat biztonságban a nyílt terepen, mert anélkül, hogy észrevettek volna, futva indultak vissza, a rejtekadó rétek felé.

Kedves állataim, az őzek ismét kellemes élménnyel szolgáltak. Remélem, találkozom még velük a nyári réten, vadvirágok özönében is, amikor majd az igazi, őzbarna ruhájukat viselik. Abban valahogy jobban tetszenek...