KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. március 9., szerda

Őzfotózás priznicben

Már nagyon izgatott, hogy mi újság a kedvenc rétemen? Hónapok óta nem jártam ott, mert a rossz útviszonyok miatt megközelíthetetlen volt. Ma reggel a ragyogó napsütésben végre arra indultam.
Mínusz hat fok lévén a jó meleg hótaposó csizmát húztam fel. Ahogy aztán engedett a fagy, úgy kezdtem csúszkálni a megolvadt felszínű göröngyökön. Egy szép fenyőrigó csettegve ugrált odébb előlem.



Később súlyos sárkoloncok ragadtak a talpamra. Ahol lehetett, a tarlón, vagy az elsárgult füvön lépkedtem. Több csapat őzzel találkoztam, helyesebben inkább csak távolról láttam őket.




Ezek például már messziről kiszúrtak.



Egy másik csapat kissé közelebb engedett, mielőtt eltűnt a sűrűben.



A nádasnál két fácánkakas röppent fel ijesztő robajjal és hangos kakatolással.



A még éppen csak zsendülő vetésben jöttömre egy nyúl iramodott meg.



A jéggel fedett tocsogók egyre sűrűsödtek, zsombékról zsombékra ugrálva nagy kerülőket kellett tennem. Egyszer aztán végképp csapdába kerültem. Választanom kellett: vagy visszamegyek, vagy átgázolok az ingoványon. És, mivel a hótaposót nem vízre tervezték, jeges lábfürdő lett a bátor vagy inkább botor vállalkozásból.



A hazatérő bíbicek előhírnökei bizonyára megcsodáltak, amint a földön ülve kifacsartam a zoknim és kiöntöttem a vizet a csizmámból. Eztán csak gumicsizmában fogok erre jönni!



A nedves zoknis borogatás lehűtötte vadászó kedvemet, a megfázástól tartva sietve hazafelé vettem az irányt. Természetesen éppen ekkor láttam meg a bokorsor ágbogán keresztül a békésen legelésző barkás agancsú bakot. Meggörnyedve lopóztam egyre közelebb hozzá, amíg "kilövésre" alkalmas rést találtam a bozóton. Nem lehettem elég ügyes, mert felkeltettem az állat gyanúját.



Mozdulatlanná dermedve kivártam, amíg ismét a "fűbe harap". Közben kiderült, hogy nincs egyedül. Hogy a sutáját is lekaphassam, ki kellett lépnem a fedezékemből, amivel természetesen megugrasztottam őket.


Pár száz méterrel odébb, az akácsor fáin túl, szép fényben állva várt a fotómra még egy suta.



Hát ez történt egy cuppogó csizmás, átázott zoknis, fagyott lábas kora tavaszi fotóséta során. Remélem, nem követi majd megfázás, láz és újabb vizes borogatás... :)

2 megjegyzés:

  1. Már egy hete nem néztem meg Naplódat, mert elkezdtem a koratavaszi munkákat a szőlőben, így a mai pihenőnapon kíváncsian lapoztam bele.
    Nem csalódtam, mert többek között szép fotókat találtam őzbakokról és sutákról, az utolsó kép például különösen tetszett!
    Remélem, nem fáztál meg, és élvezheted a szép tavaszi időt, amely most ugyan újra romlani kezd.

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy nem volt módod internetezni, mert te mindig értékeled a szösszeneteimet. Ezúton is köszönöm.Érdekes módon még csak náthás sem lettem. :)

    VálaszTörlés