Horány dicsérete

Ezzel kellett volna kezdenem...

Van egy kis hétvégi házam Horányban. Ez egy bájos Duna menti üdülőfalu, mely hivatalosan Szigetmonostorhoz tartozik. Zsebkendőnyi telkek, parányi házak, girbe-gurba, évszaktól függően sáros, vagy poros utcák és sok-sok gyönyörű ős fa jellemzik ezt települést, melyet mintha csak az erdőtől kértek volna kölcsön.

Bár Budapest közelségében található, mégis elszigetelt, jószerével csak a Dunán keresztül, komppal közelíthető meg, netán nagy kerülővel a 11-es út felől a Tahi hídon át.

Számomra a béke szigete, egyet jelent a kikapcsolódással. Mindent megtalálok itt, ami a szívemnek kedves, a nyári forróságban enyhet adó Dunát, az erdők-mezők közelségét és a hegyeket a látóhatáron. A házam előtt százéves tölgyfa, a szomszéd telken óriási nyárfák, vörösfenyők, a kertemben örökzöldek és virágok, melyeket szerető hitvesem gondoz a magunk és vendégeink örömére. Ünnepnapokon a gyermekeink, unokáink is meglátogatnak, a közelben laknak a barátaink. Talán szülőfalum és gyermekkorom színhelyének, szüleim sírjának, leányaim lakhelyének a közelsége teszi, de a kis ház hét évvel ezelőtti megvásárlásának első pillanatától kezdve otthon érzem itt magam. Már a kertemben madarakkal, állatokkal találkozhatok, a szigeten voltam első ízben tanúja a színpompás gyurgyalagok nászának, itt fényképeztem első ízben sikeresen halászó jégmadarat és sok utánjárás, hiábavaló várakozás után végre egy fenséges dámszarvas bikát.

Itt, kis házam teraszán olvasgatva éreztem át igazán a közeli Visegrádon örök álmát alvó Áprily Lajos természetszeretetét, mély emberségét és az elmúlástól való félelmét...

Amikor nyári estén kertemben megállok, gyönyörködve körülnézek, tekintetem végigsiklik fáim törzsén a koronájukig és megpihen az égbolt csillagtengerén - olyan közel az Isten...