KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. július 29., hétfő

Fecskék a cipősdobozban

Egyik reggel Attila, kilenc éves unokám hívott fel nagy izgalomban:
- Papa, gyorsan gyere át, mert a kis fecskék kiestek a fészekből! 
Mikor odaértem, a gyerekek egy doboz körül guggoltak, benne faforgács és azon két fecske fióka.
Ilyenek kis gyámoltalanok voltak:


Kiderült, hogy éjszaka leszakadt sárból ragasztott fészkük és két fióka el is pusztult a zuhanás következtében. Csupán ez a kettő pihegett a forgács tetején. A fecske pár pedig ott keringett körülöttük, fel-felröppentek a fészek helyére, de azt már hiába keresték.
Unokáim csipesz segítségével léggyel próbáltak etetni a kicsiket, de azok még a fejüket sem voltak képesek megemelni. - Ez így nem fog menni! - kedvetlenítettem el a gyerekeket. - Az egyetlen esély, ha feltesszük a dobozt a fészek helyére és a szüleik megtalálják benne a kicsinyeiket!
Javaslatom ismét reménnyel töltötte el a gyerekeket, mindjárt létrát, szöget, kalapácsot hoztak és felszögeltük a cipős skatulyát a gerendára, éppen oda, ahol a sárdarabkák mutatták a fészek helyét.
Furcsán mutatott az élénk kék színű, szögletes papír alkalmatosság alkalmi fecskefészek gyanánt és magam sem nagyon hittem az elfogadásában, de ezt a gyerekeknek nem mondhattam. 
- Várjunk és holnapra minden kiderül! Mindenesetre most menjetek másfelé játszani! - jutottunk egyetértésre.
Másnap lelkendezve hívott Attila: - Képzeld Papa, etetik a kis fecskéket!!! Bevallom, én is megkönnyebbülve fogadtam a jó hírt és azt, hogy nem kell a gyerekeket a zuhanást túlélt, de aztán éhen halt fiókák miatt vigasztalni. - Majd elmegyek és lefényképezem őket! - ígértem.
Történetesen éppen egy héttel a baleset után készítettem az alábbi néhány képet a megfogyatkozott füsti fecske családról, a megmentett fiókákról és szüleikről. 




A módszer tehát bevált, hasonló esetben alkalmazásra ajánlom! De talán kevésbé rikító színű dobozzal kéne próbálkozni. :)
...
Utóirat: azóta a kis fecskék szerencsésen kirepültek, így teljes a siker!


8 megjegyzés:

  1. Fantasztikus!!!!!!!!!!Nagyon ügyes ötlet!!!!!De jó,hogy sikerült!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elragadtatást. Örülök, hogy megpróbáltam, de a siker nem rajtam múlott, hanem a fecskéken!

      Törlés
  2. Nagyon jó kis történet! Minden jó, ha jó a vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy szerencsével hepiend lett a dologból.

      Törlés
  3. Szerencséjük volt a fecskéknek veletek.:-)

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. :) Alig hittem, hogy sikerülni fog és mégis... Köszönöm.

      Törlés