Január első hete ragyogó nappalokat hozott, ideális, fényképezésre csábító időt. Igyekeztem is kihasználni, sok képet készítettem a lesemből, de őszintén szólva kicsit untam már a megszokott vendégkört. Néhányszor meglestem azt is, amint a Nap nyugovóra tért, de az akkor készült képekkel sem voltam elégedett. Semmi újdonság nincs bennük! - könyveltem el. Ekkor jutott eszembe a régen látott halgazdaság, melynek fáin gémek éjszakáznak. Nosza, egyik délután felkerekedtem és elautóztam oda. A portán figyelmeztettek: négykor bezárják a kapukat és akkor már gyalogosan sem juthatok ki. Csak fél órám maradt a fotózásra, de elkészült a megálmodott kép.
Jöttömre persze minden madár elmenekült, a szép esti fényekben csupán egy távoli szürkegémet sikerült zsákmányolnom.
Ennél sokkal nagyobb örömöt jelentett, hogy rövid látogatásom alatt egy vadászó jégmadarat pillantottam meg és figyelhettem néhány percig. A Dunán már sokszor fotóztunk jegest Tamás barátommal, de téli körülmények között egyszer sem tudtunk. Bíztam benne, hogy ez a kis madár itt fogja tölteni a hideg évszakot. Alkalomadtán meglesem a kis drágaságot! - határoztam el.
Az újabb hét már ködöt, némi zúzmarát és hideg szürkeséget hozott. Mit lehet ilyenkor fényképezni? - tűnődtem, amikor bevillant: meg kéne nézni a jégmadarat! A fotós felszerelésem mellé lessátrat és széket tettem és irány a halastó. Jöttömre minden gém az égbe emelkedett. Csúnya, rekedt hangjukon engem szidalmaztak, mert megzavartam a vadászatukat.
Gyorsan felállítottam a sátramat, kitettem egy beszálló ágat és elbújtam. Fél óra múltán kezdtek visszaszivárogni a szürke madarak.
Nagykócsagok is szép számmal akadtak.
Az álló víz felületekre vékony jég feszült, a madarak súlyát már elbírta.
Hol itt, hol ott tűntek fel a gémek.
A jégmadarat már vagy egy órája hívogattam. Végre megpillantottam, amint a csatorna vizét szinte súrolva átrepült. A fák és a ritkás nád elrejtette a szemem elől. A következő hívásra ismét áthúzott előttem és a másik oldalon ült meg jó messzire tőlem. Sokáig ment ez a játék: húsz méter balra, húsz jobbra. Végre felfedeztem egy ágon.
A másik irányban egy nádcsomót választott ülőhelyül. Egyszer a párja is a közelébe került.
A csatorna partján is sokszor telepedett le nézelődni.
A sátor szűk nyílásán át nem mindig tudtam követni a mozgását, de ezzel együtt, a rossz fényben is sikerült egy röpkép. Közben néha becsapott a vízbe, de alig foghatott valamit.
A telefon hangjára egyre kevésbé reagált, mintha rájött volna, hogy becsapom. Sokszor hosszú percekre eltűnt, de később mégiscsak visszatért. Persze jól körül kellett néznem, hogy felfedezzem a leshelyét.
Egy izgalmas jelenetnek is szemtanúja voltam. A madár a parton ült és furcsa, támadó pózba helyezkedett. Azt hittem, hogy a párját akarja elriasztani, de nem. Egy karvaly vágott rá és kergette meg a csatorna felett és bár a ragadozó a vízbe is becsapott, üres "kézzel" távozott. Fél óráig kétségek között várakoztam: vajon tényleg megúszta a kis szépség az életveszélyes kalandot?
Szerencsére visszatért és végre egy pici hallal a csőrében ült ki a deres gazok közé.
És mint a mesében, ahol a végén a jó elnyeri jutalmát: sok másfelé röpködés után éppen elém ült le a madárka. Köd és szürkeség ide-vagy oda, jól mutatott a fényképen.
Olyan örömöt éreztem a tervem megvalósulásával, hogy még most is mosolygok magamon. Vén ember létemre egy semmi kis madár közelsége tett boldoggá. Felvillanyozott ez a friss élmény, egy időre elfelejthetem az alkotói válságot. 😂
Nagyon élveztem olvasni a kalandod, és nézni a beszédes képeket. Olyan volt a deres tájon fényképezett gémet képei, mintha fekete-fehérben készültek, egyedül a kis gömböc jégmadárnál vehető észre, hogy színes a felvétel. :)
VálaszTörlésKár, hogy időnként keseregsz az alkotói válság miatt, mert valójában a kevesebbel is be lehet érni, és örülni neki. Átérzem a jégmadárral kapcsolatos örömöd, mert nekem is naponta vannak kismadarak az etetőnél, és boldogan figyelem őket az ablakból, ahogy röpdösnek a kaja körül. látod még fényképezni se tudom őket, de még ez is sok örömet ad.
Örülök, hogy a történet és képek egyaránt tetszettek. Tavaly év végén volt egy rossz időszakom, amikor semmi sem sikerült és a blogomat kevesen olvasták. Már-már arra gondoltam, hogy nem is írom tovább, mert nincs értelme. Aztán mégis adódtak elmesélhető szép élmények, így folytatom. Köszönöm, hogy írtál és Neked is további sok-sok madaras örömöt kívánok.
VálaszTörlésA blogolás ilyen, így nyilvánítjuk ki magunkat bemutatva, ezekkel a posztokkal, és mindenkinek szüksége van a visszajelzésekre, és ha ez kölcsönös, akkor mindenki fontosnak érzi magát, és a tevékenységét.
VálaszTörlésÉn mondjuk nem vagyok annyira közlendő típus, nem sűrűn publikálok, jobban érdekel mások dolga és velük való párbeszéd.
Persze, mondta más sokszor a lányom, miért nem írom meg a velem történteket, hátha másnak is mond valamit, de nem megy, mert túlságosan a lelki dolgok foglalkoztatnak.
Nem kell erőltetni az írást, majd megindul az magától, ha lelki szükségét érzed.
TörlésValamiért nem jelenik meg a Juntos közös oldalon ez a posztod, nem frissül a neved alatt, vajon mi lehet az oka? Pedig olyan szép poszt, érdemes olvasni másoknak is.
VálaszTörlésA címre kattintva feljön ez a poszt, de alatta egy másikat jelenít meg. Igaza van, mert tulajdonképpen az a frissebb, csak visszadátumoztam. Próbáltam most korrigálni, de úgy látszik, nem engedi. Majd egy újabb bejegyzésnél fog helyre állni a rend.
TörlésAha, értem, nem működik a frissülés a Juntoson az átdátumozott és a törlés esetében sem.
VálaszTörlés