KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. október 28., szombat

Ebéd a magasban

Az ölyveim túlságosan elkényelmesedtek. Megszokták a rendszeresen felkínált kaját, örömmel elfogadták azt, de cserébe kevés fotós élményt nyújtottak. Gyalogosan lopakodtak a húshoz, felugrottak rá, aztán egy ültő helyükben bekebelezték. 
Bosszantott a dolog. Elhatároztam, hogy ez nem mehet így tovább! Tanulják meg ők is, hogy nincsen ingyen ebéd! Ha enni akarnak, dolgozzanak meg érte, de főleg mutassák meg a szárnyaikat!
Ennek érdekében újabban magasra tettem nekik a lécet, azaz a csirkefarhátat. Eleinte kérették magukat, mintha nem lennének éhesek, de másnapra azért csak elfogyasztották a távollétemben. A minapi, szüntelenül ömlő eső és a hideg szél azonban meghozta az étvágyukat és a vállalkozó kedvüket.
Alighogy kitettem a csalit és elbújtam a leskunyhómban, már hallottam is az érkező ölyvek vijjogását. A hím velem szemben, jól látható helyen ült le, a tojó oldalt. Az ismert panaszos sipítozással beszélték meg, hogy a tojóé az elsőbbség. Ő csakhamar támadásba is lendült...





Ugye, hogy meg tudod mutatni akár minden tolladat is, ha szépen kérem?! - vigyorodtam el elégedetten. A helyzet magaslatán eleinte egyszerűen, széles mozdulatok nélkül érte el a húst, legfeljebb egy kicsit forgolódnia kellett.






Később már a szárnyait is használnia kellett a tépéshez.





Ahogyan fogyott a hús, a hím madár is kezdte elveszteni a türelmét. Láttam, hogy készülődik és erősen összpontosítottam, hogy elkaphassam az ölyvek összecsapását, azonban csupán békés helycsere történt, egyik jött, másik ment. A fotó is csak félig sikerült...


A hímnek már a neheze jutott, mélyebbről kellett  feltépkednie a csalit.





Időnként félreült, hogy átgondolja a helyzetet.


Aztán ismét nekilendült, mérgesen, szinte toporzékolva próbált hozzájutni a maradékhoz.


Igyekezete végül sikerrel járt és egy jókora darab hússal elrepült. A tojó előzőleg már jóllakott, de azért a rend kedvéért üldözőbe vette párját. 
Ennek kivételesen én is örültem, mert nyugodtan előbújhattam rejtekhelyemből. Egy óra alatt végeztünk. Elégedett voltam az élménnyel és az ölyvek produkciójával. Ezúttal alaposan megszolgálták az ebédet.

4 megjegyzés: