Játék a jéggel

Az elmúlt hét leghidegebb éjszakáját követő délelőtt tettünk kirándulást kis unokámmal a Dunához, mégpedig a sziget szentendrei oldalán. A széles parton befagyott tavacskák fehérlettek, melyek jégpáncélja alól elfogyott a víz. 

Izgalmas terep egy kis embernek! Rövid oktatás: hol és hogyan szabad rámenni, aztán a kisfiú már egymaga törte, kővel dobálta, faággal csapkodta a jeget. Talán sarkkutatónak, vagy fóka vadásznak képzelte magát? Miközben az unokám biztonságban játszadozott a jéggel, magam is ezt tettem, de engem a folyó mellett képződött különös jég alakzatok érdekeltek. Gyűjtöttem pár érdekes darabot.

Mindketten jól eljátszadoztunk. Csak arra figyeltem fel, hogy Szentendre valamelyik templomának toronyórája már a delet ütötte. Nagymama várt bennünket az ebéddel: mennünk kellett. Még egy utolsó pillantás a jeges partra, aztán "irány Horány!"

Hazafelé menet elgondolkodtam: vajon mit őriz meg majd kis unokám emlékezete felnőtt korára erről az együtt töltött élvezetes délelőttről? Talán semmit, az emlék eltűnik majd, mint a jeges gyűjteményem darabjai az olvadáskor.