KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. január 14., szombat

Tamás vércséje

Tamás barátom a héten vörös vércsét fotózott a lucernás környékén. Autóból vette észre és így közelítette meg a lesőfáján ülő madarat, amely jól tűrte a jármű közelségét. Előzőleg már látta őt ugyanezen a helyen. Amikor a hétvégi horányi fotós lehetőségek felől érdeklődtem nála, önzetlenül megosztotta velem a szükséges információkat.
Útmutatása szerint tegnap délután én is elindultam, hogy találkozzam a szép kis ragadozóval. Hittem is , meg nem is, hogy szerencsém lesz. Az erős széllel érkező felhők véget vetettek a délelőtti szép napsütésnek, időnként hó, sőt néha jég esett, mégis elindultam, mert vonzott az ígéretes téma. A földút szerencsére személykocsival is jól járható volt, de a lucernásnál már izgultam, nehogy a sárban ragadjak. Aztán nagy megnyugvással már messziről láttam, hogy a madár a heves széllel dacolva nekem háttal ott ül a mezsgye jelző karó tetején, pontosan azon a helyen, amelyet Tamás megjelölt. Szép óvatosan közelítettem felé és elkészítettem az első képet.


Aztán még közelebb gurultam, úgy körülbelül öt méternyire.


A vércsét nem zavarta az autó közelsége, nyugodtan kémlelte a terepet.


Váratlanul még a füle tövét is megvakarta.


A képek birtokában már nyugodtan kockáztathattam. Szerettem volna elébe kerülni, de ezt a szemtelenséget már nem viselte el: felreppent és úgy tíz méternyire előre repült, majd helyet foglalt a szántás egyik buckáján.
A felázott talajon oda már nem követhettem. Kissé visszatolattam, hátha visszaül. És persze még hozhatott volna egy pockot is a kedvemért... Negyed óra múltán a levegőbe emelkedett és az erős szél messze mögém sodorta. Mire visszatolattam és megfordultam, már nem láttam sehol.
Néhány ölyv és szürkegém vadászgatott a területen, de messze voltak, így inkább hazafelé vettem az irányt. A lucernás túlsó végénél ismét megláttam a vércsét, amint egy vízműves táblán egyensúlyozott. Ellenfényben ugyan, de ezúttal legalább szemből mutatta magát. Egy képet így is megérdemelt.


Köszönöm Tamásnak a jó tippet. Ha nagy leszek, meghálálom! :)

4 megjegyzés:

  1. Valóban szerencsés fotózás lett. Biztos tetszik neki a terep :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, érdekes, hogy úgy ragaszkodik a lesőfájához, hogy ott többnyire mindig megtalálható.

    VálaszTörlés
  3. A fülvakarós fotó tetszett legjobban, azt raktároztam el az állataim közé, ahol vörös vércse még nem volt. A jó fotóst jó barátai is segítik!

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy újabb fajjal gazdagíthattam a gyűjteményedet. Tamással sokszor együtt fotózunk és kölcsönösen segítjük egymást.

    VálaszTörlés