KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2019. május 21., kedd

A vén diófa lakói

Sokat üldögéltem mostanában a róka kotorék környékén, legtöbbször hiába. Látnivaló azért mindig akadt: a kakukkok párosával járták rejtélyes légi útjaikat, hívogatták egymást, sokszor szinte a fejem fölött megülve, majd ismét portyára indulva. Az öreg diófák tetején, az elszáradt ágakon hosszabban várakoztak. 
Korábban a leshelyemről megfigyeltem, hogy az egyik vén fa törzsének alacsonyan lévő odvába seregélyek járnak. Röptükből jól láttam, amint a felnőtt madarak menetrendszerűen szállítják az élelmet a fiókáiknak. Korai fényekben majd egyszer lefotózom őket - határoztam el - de a mostanában ritka napos reggeleimet a kis rókáknak tartogattam.
A kölykök ma sem mutatkoztak, a diófán kakukkolókról pedig eszembe jutottak a seregélyek. Arrafelé vettem az irányt és a helyszínen alaposan meglepődtem: élelemre váró érett fióka "könyökölt ki" az odúból.


Hűha, ezek nemsokára kirepülnek! Gyorsan felállítottam a lessátramat (még jó, hogy a legutóbbi használat óta a csomagtartóban pihent!) és a fényképezőgépemet az odúra irányítva vártam a seregély mamát, vagy papát. Egy fél óra után meg is érkezett az élelemszállító.


A díszesebb hím hozta a kaját ...


... és az átadás után szerencsére még egy pár pillanatig büszkén pózolt a fatörzsön.


Már így is elégedett lehettem, de ezután még több szép berepülést tudtam rögzíteni.






Az etetések szünetében a fiókák igyekeztek minél jobb helyet találni a bejáratnál, volt egy kis tülekedés és hirtelen a szemem láttára kirepült az egyik madárka, nyilván a legerősebb.
A szülők az ő biztonságba helyezésével foglalatoskodtak, hívogatták az ágak magasába. Később egy-egy csokor gilisztával röpködtek a fa körül és nagy hangon jelezték a fiaiknak, hogy itt a finom kaja, de a szoba szervíz szünetel, ki kellene fáradni érte. Nem maradt hatástalan az invitálás, újabb ifjonc indult útnak, de ő a mászást választotta. Élete első nagy erőfeszítésére kényszerült, nem csoda, hogy hátul kicsurrant valami...


Az odú bejárata persze nem maradt üres, a testvérei rögtön elfoglalták.


Ennyi élménnyel beértem és szedtem a sátorfámat. Ez a kaland többet ért, mint egy rossz róka kölyök fotózás. Áldottam a szerencsémet, hogy mindezt láthattam és lefotózhattam. Még éppen jókor jutott eszembe a seregély család, holnapra már üres lesz az odú!

4 megjegyzés:

  1. Remek történet a seregélyek etetéséről, úgy látom szeretsz írni, és tudsz is. A fotók pedig igazán jól dokumentálták az esemény pillanatait, köszönet az élményekért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedvező véleményt, örülök, hogy átadhattam az élményt.

      Törlés
  2. A seregélyfióka mászás közben kicsurrant tartalmáról jutott eszembe az a videó, amiben a feketerigóknál rendkívül érdekes etetési módszer működik. Amikor megtömi a fiókákat, utána vár még egy kicsit, szemlélve őket, és hamarosan megrezegtetve feltartja egy-egy fióka a fenekét, és hirtelen megjelenik egy fehér kis buborékszerű kaki, amit az etető szülő gyorsan bekap. :) Hallottál már erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, némely madár megoldja az ürülék kihordását a fészekből/odúból, de a technikáját nem ismerem.

      Törlés