Újabb kis csirkefogók

Május hideg és esős napjai számomra a kis róka várás jegyében teltek. Ellenőriztem az összes, eddig ismert kotorékot, de lakottságra utaló jeleket egy kivétellel sehol sem tapasztaltam. Csupán a tavalyi helyen láttam friss kaparást, sőt egyszer egy felnőtt rókát is. Más években már elsején találtam kicsi lábnyomokat a rókalyuk közelében, most csak tizedikén. Vannak, csak késnek a kölykök! - állapítottam meg. 

Ennek ellenére megtettem az előkészületeket: kihelyeztem a mellvédet, kitépkedtem a fényképezést zavaró száraz kórókat, de a sok csapadéktól nagyra nőtt fűvel nem tudtam mit kezdeni. A ritka napos időszakokban ki-kiültem, de inkább csak ellenőrző jelleggel, 1-2 órácskára. 

Ma reggel derűlátóan indultam a kotorékhoz: reméltem, hogy megpillantom legalább az egyik, a legbátrabb vöröskét. A helyszín lakatlannak tűnt, csak néhány fecske cikázott felettem és a kakukkok hangját hallhattam. Egy órányi várakozás után kidugta a fejét az első kis kölyök, de én éppen a telefonommal matattam, így lemaradtam róla. Szerencsére kis idő múlva már nem puskáztam el az újabb lehetőséget. Hopp, megvagy!

Aztán megelevenedett a gazos terep és sorra bújtak elő a kicsikék, még kölyökszőrben. 

Öt életrevaló kölyök hancúrozott előttem vagy húsz percen át. 

Később egy másik kijáraton keresztül egy fotózhatatlan, gazzal sűrűn benőtt helyen jött ki és játszadozott még kettő-három kis süvölvény. Nem akartam megijeszteni őket, szépen kivártam, hogy ismét eltűnjenek a rókatanya föld alatti járatainak mélyén és csak azután távoztam.

Az elhagyott, gazzal felvert, műveletlen nadrágszíj parcella tehát idén is meghozta egyetlen termését: a rókák új nemzedékét. Jól esik a tudat, hogy mostantól van még 2-3 hetem, hogy újra találkozzam velük.