Őszi vendégek

A ragyogó szeptember végi időben érlelődnek még a szőlőn a fürtök, cukrosodnak a szemek. Ráér még a szüret. Más munkám lehetne ugyan, de halasztom azt is. Fotózni kéne! De a "hová mehetnék?" kérdésre csak egy válasz adódik: az itatóhoz. Ez azonban az idén valami ismeretlen oknál fogva nem sok élményt adott. Mégis jó a lesben üldögélni és az üvegen át, mint valami szélesvásznú moziban az erdőt bámulni. Alig moccan valami. Ez az a hely, ahol mostanában a madár se jár, talán ezért olyan békés, megnyugtató. Bóbiskolni is lehet, de újabban könyvet viszek és novellákat olvasok, ha már nagyon unom magam. 

Magányomat egy időnként betérő szajkó törte csak meg. A tuskót díszítő vadszőlő levelei között kutatott élelem után, vagy a víznél oltotta szomját.

A fenyvesben néha feltűnt egy ölyv. Láttam, amint leshelyéről levitorlázik, és eltűnik az aljnövényzetben, hogy elcsípje zsákmányát, majd visszaül egy másik fára. Egyszer egészen kijött a kunyhó előtti útra, hogy megvizsgálja a pocok lyukakat, de a levelüket elhullatott vaddohány szárak miatt alig tudtam lefényképezni. A kép persze semmitérő, csupán bizonyítja a találkozást.

Tegnap délutánra mentem ki, napraforgó magot, tavalyi férges diót vittem a szajkónak és egy darab húst az ölyvnek. A tél közeledtével az itatót lassan etetővé kell alakítanom.

A szajkó egyszer-kétszer beszállt, felkapott egy diót és már ott sem volt. A tuskón viszont több volt már az árnyék, mint a fény, amely inkább a hátteret világította meg.

Később befelhősödött és egyhangú szürkeség kezdett eluralkodni. Már alig láttam az olvasnivalót és felmerült bennem, hogy lassan csomagolni kéne, amikor belibbent egy rég nem látott vendég: egy karvaly, méghozzá a színesebb hím. A bal oldali ágra ült és onnan nézelődött.

Aztán beugrott a sekély vízbe és fürdéshez készülődött.

Háttal fordult felém. Erősen visszahúztam az optikát, hogy a tükörképe is beleférjen.

Totyorgott, forgolódott a vízben, kereste az alkalmas helyet, ahol megmerülhet.

Amikor szembe fordult, ivott egy kortyot. 

Nem ez volt az első eset, hogy a karvaly fürdőzését láthattam, tudtam, mi következik.

Magasabbra kell ülnöm!- gondoltam. Nyúltam is a magasítóért, de az éles szemű ragadozó madár az üvegen keresztül is megláthatott valamit a mozdulatomból és elrepült. 

Sebaj, úgyis fogytán volt már a fény. A lényeg, hogy hosszú idő után sikerült ismét találkoznom kedves madarammal. Az ölyv meg majd megmutatja magát máskor, hiszen előttünk még a hosszú tél.