KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. augusztus 10., szerda

Őzkalandok 2.

Amikor én kis iskolás voltam, még nem volt képolvasás és egyéb különleges módszer. Egyszerűen megtanultuk a betűket, aztán a belőlük alkotott rövidebb, hosszabb szavak leírását, kiolvasását. Az első osztályos olvasókönyvünkben ez a példa szerepelt: "Őz űz - úr ír."
És mivel most javában zajlik az üzekedés, vagyis az őz űz , ezért az úr ír, csak még előtte fényképez. :)
Hajnaltól reggelig, majd estétől naplementéig jártam a Tura környéki réteket, hogy összegyűjtsem az élményeket és elraktározzam a képeket. Ezekből teszek most közzé egy válogatást.
...
Volt, hogy útonállóval találkoztam...


... máskor a téma átrobogott előttem.


Vagy csak éppen megpillantottam a réten álldogáló bakot, próbáltam behívni, de nem jött.


Kiderült, hogy a suta ott feküdt a közelében. Amikor kipihente magát és felállt, a bak akcióba lendült.




Egyik évben sem láttam annyi borítást, mit az idén. Ezzel szemben igazi hajszának szinte nem is voltam tanúja.Valahogy mostanság engedékenyebbek, megadóbbak a suták. Örülnek, ha rájuk találnak a bakok. Vagy csak hagyják magukat, hogy előbb szabaduljanak?
Az egyik legszebb kalandomat egy szép, verőfényes estén élhettem át. Amint a kigondolt leshelyemre tartottam, egy fiatal róka került elém.



Leültem a nád árnyékába és megszólaltattam a sípomat. Sokáig semmi nem történt és már éppen menni akartam, amikor a rét túlsó szélén feltűnt egy komoly bak. Itt már közelebb jött.


Ahogy ismét rásípoltam, már irányba állt és szépen megindult felém. Az alacsonyan járó Nap a szemébe sütött és elkápráztatta.


Bizonyos lehettem benne, hogy engem nem láthat, hiszen árnyékban ülök. Ha nem is látott, ösztönösen érezte, hogy a sötétségbe nem szabad belerohannia, így tanácstalanul járkált előttem.


Izgalmában a száját nyalogatta.


Nagyszerű érzés töltött el, hogy ez a gyönyörű állat ott időzik a közelemben és hagyja magát fotózni.


Vadvirágos rét, gyönyörű bak és csodás fények: fotós nem álmodhat szebbet! Az egyik képre még egy pillangó is rákerült.


Már nem is emlékszem, hogy észrevettem-e a helyszínen az agancsára tekeredett vadkomló indát, amely még különlegesebbé tette az állatot.


Nem győztem áldani a szerencsémet, hogy ez a nemes állat a hatásom alatt áll.


Ekkor már csak aprókat sípoltam, hogy az érdeklődését fenntartsam.


Sokáig nem tarthattam tévedésben, megugrott. Távolabb még megállt, visszanézett, de az ott készült képek nem versenyezhetnek az itteniekkel.


Ez maga volt a csoda!  A fejdíszes szép bakra mindig emlékezni fogok.


Ennél az esténél már csak a következő reggel volt élvezetesebb. A magas agancsú, egyszerre három sutával látott Nagyúr területén várakoztam és fújtam a sípomat. Hirtelen csörtetést hallottam a mögöttem lévő kukoricásból és szinte azon nyomban kiperdült a rétre egy szép suta...


... és kíséretében maga a Nagyúr.


Ők a napsütésben, én az árnyékban - nem láthattak, vagy legalábbis nem ismerhettek fel. Az ösztönük viszont azt súgta: el innen!


Távolabbra szaladtak és egymás mellé állva tekintgettek felém.


Álljatok be egy esküvői fotóra! - próbáltam befolyásolni őket. Már majdnem jó!


Végül bájosan összesimultak! Már csak mosolyogniuk kellett volna...


Miután nyugodtak maradtak és nem kezdtek rohangálni, jobban rájuk zoomoltam. A Nagyúr bal szeme alatt szúrt sebet fedeztem fel, nyilván egy vetélytárs elverésekor szerezte. 




Ne vesztegessük az időnket! - gondolhatták, mert megindultak a rét belseje felé.


A suta még mindig felém nézett, a kissé lemaradt bak már a feladatára összpontosított.


Közeledett a nőstényhez...


... aztán teljesítették a fajfenntartás ösztönének parancsát.


Lassan véget ér az üzekedés, amely pár napos megtorpanás után kivételes élményeket és jó fotókat hozott a számomra. Köszönet érte Tura őzeinek!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép fotók, gratulálok! Végre már én is összefutottam velük és bizony nagyon szép látvány volt :-)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszenek a fotók.Én is gratulálok a látványhoz és az élményhez!

    VálaszTörlés
  3. Csodás pillanatokat éltél és örökítettél meg.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szerencsés vagy,de azért kellett hozzá nagy kitartás, és hozzáértés is...Köszönjük, hogy megosztottad velünk !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. Szerencse nélkül nem megy, de sok éves tapasztalat hiányában sem menne. Köszönöm a hozzászólásodat.

      Törlés
  5. Nagyon jó Mester( Biztos sokat füveznek a Suták azért engedékenyebbek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.Bevallom erre nem is gondoltam.:)

      Törlés