KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. január 9., szombat

Az első hó

Önmagam számára is hihetetlen, mennyire vártam már a havazást. A havat, amely mindent megszépít, elfedi a megunt, piszkos földet, betakarja a mindenütt fellelhető szeméthalmokat és szűzi tisztaságot teremt az emberi gyarlóság miatt elszennyezett erdőn-mezőn. 
Amint tehettem, siettem az erdei lesemhez, hogy eleséget vigyek odaszoktatott madaraimnak és persze meglessem őket.
Mire a vadászházhoz értem, már fehér lepel takarta a tájat és nagy pelyhekben, sűrűn hullott a hó.


A pusztuló kis fenyő erdő valósággal megszépült a hónak köszönhetően.


A nyiladékban már nem éktelenkedtek az autóval érkező "szerelmespárok" italozásának, étkezésének és egyéb tevékenységének maradványai.


A fatolvajok által megcsonkított, majd tőről újra kihajtott girbe-gurba fenyőfácska ünnepi ruhát öltött.


Az erdő fáinak ágaira vastag hó telepedett.


A nagy nyárfa alatt megbúvó lesemhez érintetlen havon kellett átvágnom.


Amilyen az én szerencsém, mire elhelyezkedtem a lesben, elállt a havazás. Később ismét rákezdett, de már  kisebb pelyhekben. De azért a havas környezetben a megszokott madaraim is másképp mutattak.






















A második havas napon egy másik erdőbe is ellátogattam, ahol dámokat szerettem volna fényképezni. 


Hiába adott a behavazott erdő szép díszletet, a rossz irányú szellő keresztülhúzta számításomat. Az állatok már messziről tudomást szereztek rólam és megtorpantak, majd megfutamodtak. Csupán két fiatal dám bikuciról sikerült képet csinálnom.


A muflonokkal sem volt nagyobb szerencsém.


A fiatal kos csupán egy lépéssel jött közelebb, aztán társaival együtt elvágtatott.


Több állatot már nem láttam, egy korhadt, kivénhedt fűzfa törzs volt az aznapi utolsó fotó alanyom.



Három napig tartott a gyönyörűség, aztán olvadás kezdődött. Csak azért szurkoltam, hogy maradjon még annyi hó, hogy négy éves fiú unokámat meg tudjam szánkóztatni. Sikerült, ha nem is ideális hó viszonyok közepette. Most, amikor ezt a bejegyzést írom, már eső esik. Zsugorodik a fehérség, újra elhatalmasodik szürkeség. De hosszú a tél, lesz még hó, remélem!

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Sajnos kevés alkalom adódik szép havat fotózni.

      Törlés
  2. Fehér szépség. Ápol és eltakar. Gyönyörű képek, az örökzöldeknek különösen jól áll a fehérség. Sajnos munka miatt én most "lemaradtam" róla, de bízom benne, hogy lesz még hó ezen a télen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményedet Miklós. A hó mindent megszépít és gyermekkori emlékeket ébreszt. Hozzád hasonlóan én is várom már a következőt.

      Törlés