KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. augusztus 14., péntek

Szezonzáró

Folytatom őzes kalandjaim sorolását. A szokatlan forróság időszakában jól esett a harmattal öntözött hajnali réteken hűsölni. Kezdetben 14, mára már 20 fok volt odakint.
Pár nappal ezelőtt így nézett ki a fogyó Hold, miközben a kelő Nap már rózsásra színezte a könnyű felhőket.


Néhány perc múltán megjelent a horizonton a Nap vörös korongja is.


Kicsit később már fehéren izzott.


A nyughatatlan őzbakok ekkor kezdtek láthatóvá válni.


És, hogy turai őzekről van szó, az látszik a kép jobb sarkában felsejlő kastélyról.


Keletnek nézve néhány percig vörös fényben fürdött a táj.


Ez a bak szerencsésen besétált a vörös fényárba.


A ritka náddal benőtt rét távoli zugában megláttam egy szép sutát.


Aztán a bakja is előkerült, egy próbálkozó kisebb bak elriasztására indult. Megismertem: ő az általam Unikornisnak elkeresztelt egyszárú fejdíszt viselő bak.


Egy újabb fiatal őz legény is a közelben sündörgött, arra számítva, hátha a suta közelébe kerülhet. 


Unikornis ezt persze nem engedte, rárohant a kis bakra. Közben a bakok vágyának netovábbja ismét elém került.


A következő réten megláttam egy szép bakot, két sutát terelgetve. Agancsával végigsimította a nádszálakat, ezzel talán a területét jelölte meg.


Pechemre vadászok érkeztek egy terepjáróval, minden állat elfutott a közelemből. Másnap, amikor arrafelé jártam, üres volt a rét, de hirtelen zörgést hallottam a bokrok felől és megláttam az előző napi bakot. A hirtelen sorozat megörökítette menekülésének néhány szép mozdulatát.




A következő reggel egy pihenő őz párt pillantottam meg. Cserkelő tudásom legjavára volt szükség, hogy a közelükbe férkőzzem, legalább néhány kattintás céljából.


Amint a nádszálakat hajtogatva feléjük lépegettem , a suta felneszelt.


Kővé merevedtem a bokorban, így látszólag megnyugodva másfelé fordult.


A suta ébersége viszont a bakra is átragadt, készenlétbe helyezte magát ő is.


Aztán az ösztönük riadót fújt és megugrottak.


Merre meneküljünk? - tétováztak, aztán usgyi, ketten kétfelé szaladtak.


A tarlón túli völgy sűrűjében ütött tanyát egy jó bak és a sutája. Komoly bujkálások árán tudtam a közelükbe kerülni, de nagyon gyanakvóak voltak és csak egy kattintást tűrtek el.


A következő hajnalon ismét feléjük vettem az irányt. Az éber bak már messziről kiszúrt. Gyorsan takarásba vágódtam, de az óvatos hím le sem vette rólam a szemét. 


Talán tíz percet is álltam mozdulatlanul, amíg végre letette a fejét és közelebb osonhattam. Érdekes, hogy a suta, bár közelebb állt hozzám, nem gyanakodott.


A bak próbált szagot fogni. Fejét feltartva minden irányba szimatolt.




Aztán biztos, ami biztos alapon közelebb húzódott imádottjához.


Hiába vártam, hogy történjék valami közöttük, ahogyan várható volt, végül méltatlankodó ugatásokat           ( sajnos nincs rá jobb szó) hallatva elvágtattak. A képeken látható lila foltok a réti füzény  virágától származnak.


Újabb nap telt el. A következő hajnalon szokásos utamat járva kinéztem arra a rétre, ahol évekkel ezelőtt jó akcióknak voltam tanúja, idén viszont sohasem találtam rajta őzeket. Első ránézésre üresnek tűnt akkor is, de aztán megláttam a távolban, a magas fűben mozgolódó őzek hátát. Aha, a bak már kerülgeti a sutát! Gyorsan, de a takarásra ügyelve már csaknem száz métert közeledtem feléjük, amikor a lombokon át megláttam, hogy a bak akcióba lendült. Kiugrottam a fedezékből és exponáltam. Éppen jókor, mert akkor történt meg a borítás.


Felismertem bennük a korábban szunyókálásában megzavart párocskát. Ezek szerint jól összeszoktak azóta.


Lehet, hogy náluk is a gólya hozza a gyereket, illetve a kis gidát? :) Merthogy a megriadt őzek után üresen maradt rét felett kisvártatva megjelent egy!


Örültem, hogy sok év után ismét sikerült egy borítást lencsevégre kapnom, de furcsa volt úgy, hogy igazi üzekedést még csak nem is láttam. Jó lenne legalább egy ilyen képet lőni, hogy kerek legyen a történet!
Hajnalonként kijártam és valami biztatót mindig láttam, arra elegendőt, hogy másnap újra menjek. Volt üzekedés is, de szinte még sötétben.
Ilyen előzmények után ma hajnalban ismét nekivágtam a rétnek. Az iker gidákat már messziről kiszúrtam. Ők is láthattak, de nem mentek el. Itt lehet a mamájuk és talán az udvarlója - gondoltam. És tényleg, a réten átvágtatott egy suta, nyomában egy bakkal. A gyenge fényben nem lett jó a kép, olyan, mint egy durva szén rajz. 


Szerencsére nem tűntek el, némi várakozás után közelebb jöttek és így még fotózhattam őket.



Hosszan méregettek, de jó álcázásom miatt nem vettek emberszámba. Végül átmentek a tarlóra. A suta megugrása a bakot is mozgósította, így végre lett pár képem a hajszáról, nem állítom, hogy nem lehettek volna jobbak.



A mai séta során Unikornis még egyszer elém került, egy kissé közelebb, mint eddig. Vajon hogyan veszítette el az agancsát?


Lassan lecseng már az idei furcsa őz szezon, ideje összegezni. Először is a bakok nagyon gyengék, fiatalok, selejtesek voltak, valamirevaló alig akadt közöttük. Emellett sok facér sutát láttam, tehát a hímek kevesen is lehettek. Talán a nagy hőség miatt, de mozgást és főképp üzekedést csak hajnalban észleltem. Vadász ismerősöm szerint az utóbbi évtized legrosszabb szezonját búcsúztatjuk a napokban.
Fotósként viszont nem panaszkodhatok. Minden hajnalban gyönyörű fények adódtak és sikerült néhány szép képet készítenem. Merő véletlenségből egy róka is elém került. Így jó érzéssel gondolok vissza ezekre a napokra és ilyenkor "szívemben néha elidőz a róka és a szelíd őz". ( Bocsánat a ferdítésért J.A.)
Hogy mi lesz az őzek után, mit fogok fényképezni? Majd csak akad valami, ha más nem, akkor például a héjakút mácsonya. :)



4 megjegyzés:

  1. Tetszetős sorozatot mutattál nekünk ismét! Tetszik a karcsúra fogyott Hold, a hatalmas vöröslő napkorong. Én is láttam, de a fotózásáról sajnos lemaradtam. Természetesen akkor vonult párafelhők mögé a kis szégyenlős amikor ott volt a gép a kezemben. Az őzek pedig... de hisz tudod, hogy kedvelem őket. Az ellenfény nagyon hatásossá teszi a fotóidat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaidat. A terepen az ember azt fényképez, amit tud. Az őzes képeket nem lehet előre tervezni, rögtönözni kell és örülni, ha hatásosra sikerültek.

      Törlés
  2. Preciosa serie, algunas de una ejecución insuperable.
    Un saludo.

    VálaszTörlés