KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. november 22., péntek

Derűre ború

Alig vártam már egy napsütéses délutánt, hogy kipróbálhassam az új, ellenfényes kilátást a lesemből. Fotóalanyoknak az állandóan arrafelé kószáló szajkók jelentkeztek. Vittek is mindent, ami ehető, nekik mindegy, hogy napraforgómag, kukorica, dió, makk, vagy csirkehús, sorra végigeszik az étlapot.





A cinegék sem tétlenkedtek, de azért a forgalmon érezhető volt, hogy nincsenek még rászorulva az ingyenkonyhára.



A fényekkel kifejezetten elégedett voltam, jó lesz ez! Persze hamar eltűnt a felhők mögött a nap és azóta 
állandósult ködös szürkeség uralkodik, nem fotózásra való idő. Ma reggel viszont már elvonási tüneteket észleltem magamon, így hát a rossz idő dacára beültem az üveg mögé. A csaknem két fényértéknyi veszteség nem esett jól ebben a fénytelenségben, be kellett vállalnom a hosszabb expozíciós időt és az ezzel járó bemozdulásokat. A villámgyors cinkékről eleve lemondtam, maradtak hát a nagy mulattatók, a szajkók.


Fenyőrigókra számítva előzőleg almát és bogyós terméseket is felkínáltam. A mátyásaim erre már nem fanyalodtak rá, de a szokatlan díszlet sem zavarta őket a falatozásban.


Hamarosan ölyv is érkezett a csalira, méghozzá egy egészen sötét példány, amelyet még nem láttam errefelé.





Nem zavartatta magát, nyugodtan, helyben fogyasztotta el a csirkehúst. Még a kiszabadított darabokkal sem repült el, ami azt jelentette, hogy sejtelme sem volt a jelenlétemről, biztonságban érezte magát.
Közben egy fácán kakas óvakodott be a látótérbe, de ő igyekezett végig fedezékben maradni. Örülök, hogy legalább ezt az egy képet sikerült megcsinálnom róla.


A fácán sietve távozott, visszatérhettem az ölyvemhez, amely már végzett is a hússal. Észlelte ugyan a közelebbi csalit, de arra végül nem ment rá. Sebaj, majd a hideg meghozza az étvágyát!



Egy kis ideig még jóllakottan ejtőzött, aztán elrepült. 


A szajkók, cinegék és verebek persze mindeközben szakadatlanul jöttek-mentek és egy nagy csapat fenyőrigó a fejem feletti ágakon csettegett. Észre kellett venniük a nekik szánt csemegéket, de lejönni nem akartak. Sebaj, jön még a rigóra dér, adják ők még alább! ( Legalábbis azt remélem.)
Már csomagoltam, amikor egy karvaly tűnt fel a semmiből, bevágott a galagonya bokorban bujkáló madárnép közé és egyiküket elragadta. Most először voltam tanúja egy karvaly támadásnak. Szóval, itt van ő is a közelben. És ha még ehhez hozzáveszem az át-átrepülő fekete harkályt, akkor a téli szezon jónak ígérkezik. Úgy legyen!

4 megjegyzés:

  1. nagyon szép képek, legközelebb egy karvalyos támadássorozatot is szívesen látnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én lennék a legboldogabb, ha ilyet fotózhatnék, de ez úgyszólván lehetetlen. :)

      Törlés
  2. Szépen alakul!Remélem felkelti a fekete harkály érdeklődését a dió!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kezdés nem rossz, várom a jó folytatást. Gondolod, hogy érdekelné a dió? De hogyan tartsam távol a szajkókat? Na, majd kitalálok valamit...

      Törlés