KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. augusztus 9., péntek

Az őzek hete

Az utóbbi pár napot az őzeknek szenteltem. Minden hajnal már a "Nagyréten" talált, mert egyedül ezen a lekaszált térségen remélhettem, hogy kileshetek valamit az őzek életéből. Ezt a felhőfoszlányos, sugaras napkeltét nem mulaszthattam el lefényképezni.


Bár az év legmelegebb hete tombolt, a korai órákon hűvös, néha harmatos volt a rét és az őzek ekkor szerettek mutatkozni. Sajnos, ilyenkor még kevés volt a fény és fedezék hiányában nem tudtam kellően közel kerülni az állatokhoz. Akkor pedig nem születhet jó kép, amint azt minden fotós tudja. Kénytelen voltam távoli hangulatfotókkal beérni. Egyszer egy anyját követő kis gida tűnt fel a szerelmi színtéren.


Szegény nagyon láb alatt volt, merthogy a bak már az újabb szaporulat megalapozása érdekében hajtotta a sutát.


Ráparancsolt-e az anyja, vagy csak magától látta be, hogy nincs ott keresnivalója, nem tudhatom, mindenesetre szép lassan  kivonta magát a forgalomból és felém közeledett.





A fényképezkedés után mégiscsak az anyja után eredt, kiváltva a bak rosszallását.


Sajnos éppen akkor buktam le és az őzek elvágtattak a rétről a nádas felé. Én is utánuk indultam, de a szerelmespár helyett csak a keservesen és meglepően hangosan síró elhagyott gidácskára találtam. Egy fotót még itt is engedett, aztán folytatta az anyja keresését.


Egy másik reggel a területre egy új bak érkezett. Az illetékes barátságtalanul rohant eléje és útját állta.


Az összecsapás küszöbön állt! Nem elég, hogy messze voltak, de amint leszegett fejjel összeugrottak, éppen egy gödörbe kerültek, ahonnan csak a hátuk látszott ki. Miért nem lehet már egy kicsivel több szerencsém!!!???


A betolakodó rövid harc után megfutamodott.


Én addigra már megindultam a viaskodás helyszíne felé és most fedezetlenül álltam. Csak annyit tehettem, hogy leguggoltam. A harcias bak rövidlátó lehetett, mert vetélytársat sejtve felém rohant. 


Közelebb érve már megtört a lendülete és elbizonytalanodva a sutája felé kanyarodott.




A megtorpanása jelezte, hogy felismert. Innentől pedig már csak pár lépés volt a fűzfabokor, ahonnan aztán a sutával együtt elvágtattak.



A napok múltával már kezdtem kiismerni más őzek tartózkodási helyeit is. Bár a megkésett kaszálás, rendsodrás és a bálázás napról napra átrendezte a tájat, mintha éppen a tavalyi helyén tűnt volna fel az évek óta ismert és Öregnek elkeresztelt kapitális bak. Persze, mire én észrevettem őt a sutájával együtt, addigra más le is buktam és reményem sem maradt a közelebbi ismerkedésre.


Ugyanott egy másik suta is előkerült iker gidáival.


Tegnap reggelre már bálák fogadtak a nagyréten és a megszokott őzek, de szinte rögtön el is ijesztettem őket.


Egy körbála mögé húzódva vártam, hátha visszatérnek, de még csak egy gólyát sikerült zsákmányolnom, mikor meghallottam a gépek zaját.


A rakodógép és a pótkocsis traktor véget vetett a vadászatomnak. Annyi haszna mégis volt a dolognak, hogy az emberek egy már korábban lekaszált, ígéretes területre hívták fel a figyelmemet. 


Ma reggel már a nagyréten átvágva egyenesen oda indultam. A nádcsíkon és a levágott gabona tarlóján túl kellett gyalogolnom. Éppen akkor kelt fel a nap, egy csokornyi elmaradt kalászt még belekomponáltam egy hajnali képbe.


Mintha az ígéret földjére értem volna: egy, a korábbi években megszokott, náddal és vadvirággal borított szép réthez értem és egy csellengő bak mindjárt be is állt a jó fénybe. A sípra azonban közeledés helyett megugrott.


Közben a tarlón feltűnt az Öreg!


Egy távoli sutával szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni, utána iramodott.


A fáradt suta azonban lerázta és végül egész közel jött. Az Öregnek jobban örültem volna! :)


Még egyszer felcsillant a remény, hogy a közelembe jön, mert felfedezte a nádban az előbbi rivális bakot és ellene indult.


Sajnos, mindketten eltűntek a sűrűben és csak az egymásnak felelgető ordításukat hallgathattam, amíg meg nem untam. Hazafelé tartva a tegnap frissen kaszált rétről egy gólyát zavartam fel. 


Ki tudja, talán az idei őzes reményeim is vele szálltak...
Hát ez volt számomra a hét, az őzek hete.

4 megjegyzés:

  1. Nem rossz ez!Azért volt itt akció bőven!

    VálaszTörlés
  2. A tavalyihoz képest gyenge, de az idei sanyarú körülményekhez képest tűrhető. Kár, hogy az akciók a távolban zajlottak!

    VálaszTörlés
  3. A gidákkal vinnéd a "Napi Cuki" kategóriát! Szuper sorozat, majd legközelebb közelebb lesznek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az értékelésedet és a biztatásodat!

      Törlés