KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. június 2., vasárnap

Megkésett gyurgyalagok

Az idei szeszélyes időjárás legalább két héttel késleltette a gyurgyalagokat. Már júniust írunk és még csak most tartanak a párválasztásnál. Mintha kevesebben is volnának az általam ismert helyeken. Tamással már hetek óta próbálkozunk a fotózásukkal, de főként az esős hideg miatt eddig sikertelenül. 
Szombaton reggel is tejfehér köd borította a homokdombokat, de azért kiültünk a lessátorba egy ígéretes helyen, ahol a barátom előzőleg jó madár mozgást látott. Másfél óra telt el várakozással, mert a kevés repülő rovar miatt a gyurgyik sem jelentkeztek, csak távolról hallottuk jellegzetes hangjukat. A köd felszálltával aztán kezdtek szállingózni, eleinte csak a bokrokon üldögéltek és csak vonakodva ültek be elénk a beszállókra. Később már kezdett úrrá lenni a madarakon a szerelmi láz, de nekem sajnos egy program miatt mennem kellett, így csak az ajándékozásig követtük a már sokszor látott és fotózott udvarlási szertartást, a nász már nélkülünk történt meg. Hiába no, a korai elmenetel nem az igazi. :)
















10 megjegyzés:

  1. Milyen sokszor láttuk-fotóztuk ezeket a jeleneteket,mégis mennyire kedvesek!Nehéz betelni velük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pontosan így gondolom. Az első igazi természetfotós élményeimet köszönhetem nekik ( elég rég volt ), de még most is megdobogtatják a szívemet.

      Törlés
  2. Hahaha, jó a befejezés! Szép fotók.

    VálaszTörlés
  3. Eddig még nem találtam a környékünkön gyurgyalagos helyet, de szeretnék. Remek képek lettek erről az érdekes, színes madárról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megtalálod őket, beléjük fogsz szeretni! Köszönöm a kedvező véleményedet.

      Törlés
  4. Nekem a 7. kép, a távolban érkező gyurgyalaggal nagyon tetszik. Az olyan egyedi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ha így gondolod, egyébként nehéz újat mutatni ebben az agyonfotózott témában.

      Törlés
  5. Csodaszép madarak tökéletes fotókon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megtisztelő figyelmedet és az értékelésedet Jenő!

      Törlés