Csatakos csatangolók

Az idei rókakölykök már eddig is sok kedves élménnyel és rengeteg fotóval ajándékoztak meg. Alig győzöm kiválogatni a legjobb ide szánt képeket, de igyekszem azokat úgy szelektálni, hogy valami újdonságot jelentsenek a korábbiakhoz képest. A mostani fotók a múlt hét csütörtökén készültek, egy esős éjszakát követően. Ezt azért hangsúlyozom, mert a rókáim vékony szálú kölyökszőre a nedves gabonától jól átázott, rendezetlenül tapadt rájuk. Eleinte csak az előtérben játszadoztak, de később nekiindultak az ismeretlennek. Bizony, bizony, beléptek már a kalandozások korába, szűk nekik a kotorék közvetlen környezete, hajtja őket a kíváncsiságuk, hogy minél többet fedezzenek fel a tágabb világból. A kitaposott úton egyre közelebb jöttek hozzám -  úgy három méternyire, de később a gabona sorában tovább bátorkodtak, egészen karnyújtásnyira! Feledhetetlen, amint a pici ragadozók közvetlen közelből a szemembe néztek! Nem mozdultam persze - fotózásuk ilyen közelségből reménytelen volt - így bátorságuk szerint vagy félénken visszahúzódtak, vagy elsompolyogtak a fedezékem mellett, mögöttem motoszkáltak, majd visszatértek a kotorékhoz. Aztán kezdték tágítani a felderítő köröket. Megmosolyogtatott, amint a körülöttem hajladozó kalászok elárulták, merre járnak a kis lopakodók. A játék meguntával azért még visszatértek a kotorékhoz, de a jelekből ítélve sajnos közeleg az idő, amikor majd csak futó látogatásra jönnek vissza ide az egész napos kalandozásból. Akkor pedig már vége a fényképezésüknek! Önző módon késleltetném az elválást, de bármennyire szeretném, az élet rendjén nem változtathatok.