KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. november 22., csütörtök

Nincs pazarlás! :)

Már az egerek sem a régiek! :) Hogy mire alapozom ezt az állításomat? Mindjárt elmesélem...

Két darab, kolbászkarikákkal felcsalizott egérfogót is tettem a kirágott napraforgós zsák mellé, de csak nőtt a szotyihéj halom éjszakáról éjszakára, az illatos csemegéhez viszont hozzá sem nyúltak a kis bestiák. Pár nap után be kellett látnom, hogy más csalétek kell. A kolbász falatokat megkapta a kutya, én meg összeroppantottam egy diót és egy-egy gerezd dióbelet tűztem a rugós szerkezetek kioldó lapkáinak peckeire. Az élesített csapdákat ugyanoda tettem, ahol előzőleg voltak. 
Ezek után megmaradt egy fél dióm. Semmiség, mondhatnánk, de nem ebben az évben, amikor a tavaszi mínuszokban lefagyott a diótermés zöme és a csonthéjas gyümölcs igencsak felértékelődött. El nem dobom, majd megkapják a madarak, akik az elmúlt évek dióbélben dúskálása után remélhetően értékelni fogják a ritka idei csemegét. 
Úgy is lett: a maradék fél diót a les mellett egy kökényfácska egyik tüskéjére szúrtam. Az élelmes cinkék hamar megtalálták és még össze is vesztek rajta. 






És az egerek? A dió csábításának ők sem tudtak ellenállni, vesztükre! Mindkét egérfogó rendeltetésszerűen működött és másnap reggelre két kis rágcsálóval kevesebb maradt a napraforgó készletem dézsmálói közül.
A diókedvelő áldozatok sem mentek veszendőbe: ölyvek, vagy szajkók színesíthették velük az étrendjüket a lesnél. Mindez csak feltételezés, dokumentálni nem tudom, de hogy a kihelyezett egereknek lába (vagy inkább szárnya) kélt, az bizonyos.

4 megjegyzés:

  1. Remek lett a civakodós fotósorozat.:-)
    Azt hittem és már restelkedtem magamban, hogy csak én küzdök idén az egerekkel...:-) A kutyaeledelt és a madaraknak vásárolt napraforgómagot ki kellett költöztessem a kamrából a garázsba és ott is egy fedett fémedénybe rejtsem. A kihelyezett egérragasztóra szalámidarabot tettem(házi készítésűt!!) és úgy sem mennek rá az egerek. Ki kell próbáljam dióbéllel, kösz az ötletet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Lám, még a szalámit sem eszik! Remélem, a dió nálad is beválik.

      Törlés
  2. Nagyon tetszett az írásod, maximálisan egyetértek az álláspontoddal. A fotók szépek, az ölyveknek meg egészségükre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Azért tettem egy szmájlit utólag a cím mögé, nehogy totál sz..rágónak tűnjek. :)

      Törlés