KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. július 30., hétfő

Kék és narancssárga

Apadás, majd árhullám, túl sekély , majd túl magas víz váltogatja egymást mostanában a Dunán, már szinte ki sem ismerjük magunkat. Szombaton minden felderítés nélkül tettünk egy próbát Tamással és szerencsénk volt: az éppen kedvező vízállásnak köszönhetően jégmadaraink megjelentek és gond nélkül elfogadták az ár által elsodort helyett sebtében leszúrt új beszálló ágat. Öröm volt újra látni ezeket a gyönyörűségeket, méghozzá élőben és 3D-ben. :)








12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű madár remek fotókon megörökítve. Ugy-e őt is lesből kell fotózni, gondolom nem enged túl közel magához.
    Én egyszer láttam jégmadarat a Nagyküküllő partján, de elég távolról, ezért teljesen biztosra nem is tudtam azonosítani. Az érdekes türkizkék és narancssárga tollazatáról gondoltam, hogy jégmadár lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer megtalálod,nagyon könnyen fotózható lessátorból, mert szinte csak a vizet nézi.

      Törlés
  2. Nagyon szépek! Főleg a 4. kép tetszik nagyon!
    Gratulálok:Balázs

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Endre!
    Csodával olvasom minden bejegyzésed... Sajnos még nem futottam össze jégmadárral, pedig nagyon vágyom egy jó sorozatra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Tamás!
      Elvileg minden vízen megtalálható, csak ki kell figyelni, aztán már csak egy beszállóág és egy lessátor kell. Hajrá!

      Törlés
    2. Köszönöm a tippet. Szerinted a Balatonon érdemes próbálkozni a nádban vagy a nádszélen?

      Törlés
    3. Azt nem tudom, elég kétséges, de a Sión és a Kis-Balatonon biztosan megtalálnád.

      Törlés
  4. Remek felvételek gyönyörű fotósorozat!

    VálaszTörlés