Szórón

Az elmúlt napomat a bankarablás árnyékolta be. Némi gyógyírként hatott, hogy meghívást kaptam barátomtól egy esti nagyvad fotózásra. Némi kukorica kiszórása után fél hétkor már a kis nádkunyhónkban kuksoltam. Józsi a szénabáláknál vackolta be magát, saját készítésű álcaruhájával a környezetbe olvadva.

Nemcsak leveles kabátot, de fejvédőt is viselt és még az objektívjét is elrejtette.

Kissé őszies összhatása ellenére mesterlövész szerelése nem keltett gyanút az állatokban, sikeresen kiállta a próbát. De ezzel a kijelentéssel már nagyon előreszaladtam...

Tény, hogy csaknem nyolc óra volt már, amikor egy barkás agancsú szép szarvasbika óvakodott ki a tisztásra.

Még elfogadható fényben érkezett és nyugodtan viselkedett, azaz fotózása kezdetben nem okozott különösebb nehézséget.

Megfontoltan szedegette a kukoricát.

Csak néha kapta fel a fejét és beleszimatolt a levegőbe. Szerencsére jó szelünk volt.

Egyszer valamitől megriadt, de nem ment messzire és hamarosan visszatért. 

Persze a szürkület időközben egyre mélyült és én már össze is csomagoltam. Józsi a fényerősebb objektívjével még kattintgatott, maradtam hát én is. Fél kilenc tájban aztán megjöttek a disznók, sok kis malaccal és egy másik bika is a színre lépett. 

                                     

Újra elővettem hát a gépet és az extrém körülmények ellenére készítettem még néhány emlékképet a falatozó társaságról.

Kár, hogy a kis vadmalacokról a sötétség miatt megint lemaradtam. Azzal együtt jó szórakozás volt, már-már elfeledtette bánatomat. Hazafelé azonban újra eszembe jutott a veszteségem. Csak azt a szegény bankát, azt tudnám feledni!