Ott folytatom, ahol az előző bejegyzést abbahagytam. Még szerda este a kíváncsiságom a kertbe vezetett. A szőlőlugas egyik fa oszlopának tetején megláttam egy bankát. Nyugodtan üldögélt, vagy inkább feküdt, mintha a tojásait melengetné. Már alig volt fény és a gép sem volt nálam, csak néztem. Hirtelen mögötte landolt a másik madár, átadott egy kukacot és máris elröppent. Tehát a tojó a fészek előtt ajándékot kapott a hímtől. Nászajándékot? A gyurgyalagoknál már alkalmam volt látni ezt a szertartást, majd nemsokára a nászt is. De jó lenne a bankanászt is elkapni!
Másnap reggel a kerti műhelyben rendeztem be a lest. A fényképezőgépet állványra, azt egy asztalra állítottam, zöld műanyag hálóval álcáztam. Bár az odúnak helyt adó diófa kiesett a látószögemből, a kinyitott ablakon át ráláttam néhány odú előtti lugas oszlopra. Közülük főleg arra koncentráltam, ahol a tegnapi jelent zajlott. Nyolc körül elkezdődött a huppogás, csárogás. Kisvártatva megjelent a tojó és a tollazatát kezdte rendezgetni. Eddig minden úgy történt, mint a gyugyiknál. A hím közelből jött énekébe turbékolás szerű hangok vegyültek.
Sajnos a várt nász helyett a tojó elrepült, a hím elhallgatott.
Talán negyed óra múlhatott el, amikor indulatos csárogás kezdődött. A hang eredetét keresve a lombok között megláttam a felmeresztett bóbitával párzó madarakat egy lombok által erősen takart másik, távoli oszlop tetején. Kép nem készült, mert a gépet nem tudtam idejében lekapni az állványról és kiszabadítani az álcahálóból. Elügyetlenkedtem a ritka pillanatot! A madarak elrepültek. Úgy két óra múlva nyíl egyenesen az odúhoz vágódtak. Egy másik ablakból annyit láttam, hogy az egyik banka - nyilván a hím - a bejáratnál nézeget, majd elrepül. Úgy tíz perc múlva a tojó elhagyta a fészket. Ez lehetett az első észlelt tojásrakás.
A nap további részét hiába töltöttem a műhelyben. Másnap, pénteken szintúgy, kivéve, hogy délután háromkor feleségem visszakövetelte az általam bankázásra kisajátított kertjét és hozzáfogott a locsoláshoz. :)
A kert végéből meglátta a két madarat a műhely tetején, amint az odú felé kacsingattak, majd oda is repültek. A tojó be, a hím a másik diófára, ahol az előző napi történéssel ellentétben mindaddig énekelgetett, amíg a párja nem végzett az odúban. Szóval, már legalább két tojás van!
Szombaton délelőtt még három órát vártam a bankák nászára, hiába. A hétvégét máshol töltöttük, de vasárnap este visszatérvén kíváncsi voltam, mi újság? Csak a hím repkedett át a kerten, az odúhoz, majd vissza. Huppogott, csárogott, burukkolva udvarolt, de nem talált meghallgatásra. Ekkor vált bizonyossá előttem, hogy a tojó már a tojásokon ül, nyilván nem csak kettőn.
Egyszóval, végképp elszalasztottam a nászt. Akkor viszont arccal az odú felé! A hím távollétét kihasználva alkalmas helyen felállítottam a lessátrat és egy hevenyészett beszállóágat is odatűztem a bejárat elé.
Így érkeztünk el a mai nap reggeléhez. Borús időben bújtam be a sátorba. A hím csakhamar színre lépett: a nevezetes násznál használt oszlop tetején hajlongott, huppogott jó fél órát, de a párja nem kívánt már randevúzni. Az odúhoz röppent és valami csemegét mutogatva, udvarló hangok kíséretében csalogatta volna kifelé a tojót.
Addig eljutott, hogy a tojó feljött a bejárathoz és átvette az ajándékot, de tovább nem jött.
Csak amikor a csalódott hím mérgesen elszállt, akkor ült ki félig a nyílásba.
A következő próbálkozásnál ismét elvett egy kukacot, majd végképp visszahúzódott. A násznak lőttek! Én már beláttam ezt a szomorú tényt, a hím viszont nem, ő még tovább hívogatott közelről, távolról, mindhiába.
Ebéd utáni szunyókálásom feladva ismét kiültem a sátorba. Kíváncsi voltam, hogy mikor világítja meg a nap a
beszállóágat, mert eddig még mindig a diófa ágainak árnyékában volt. Eddig azt tapasztaltam, hogy bankáéknál nincs napirend, minden nap másként alakultak az események. Most is, mert meglepetésemre előkerült a bánatában világgá ment hím és jókora lótücsökkel a csőrében az ágra ült.
Hát, ha ilyen csemegének is ellent tud állni az asszony, akkor tényleg véget értek a mézeshetek bankáéknál! - gondoltam.
Jó fél óráig udvarolt, hajbókolva huppogott, aztán felugrott az odúhoz, benyújtotta a csalit, de minden hiába. Bankánét a párja helyett már az utódai érdeklik.
Néha megvillant a leveleken átszűrődő napfény a madáron és sikeredett néhány felvétel.
Kezdetnek nem rossz... A dolgok jelen állása szerint bankáné boldog, banka úr is, de talán kevésbé és jómagam sem vagyok teljesen boldogtalan... :)
( Még akkor sem leszek az, ha egyesek elmarasztalnak majd az etikátlannak mondott fészekfotók miatt. )
Micsoda élmények és micsoda fotók!
VálaszTörlésÜgyes, kitartó és megérdemelten szerencsés vagy:-)
Köszönöm szépen, valóban kivételes élményt jelentenek a házi bankáim. Ma is huppogásra ébredtem. :)
VálaszTörlésNe sajnáld, hogy elszalasztottad a nász fényképes megörökítését, így is remek fotókat készítettél!
VálaszTörlésVárjuk a folytatásokat!
Kösz az értékelést, igyekszem!
VálaszTörlésKedves Endre!
VálaszTörlésNagy örömmel olvastam a beszámolódat! Kíváncsian várom a folytatást! Szerintem etikai szempontból sem problémás a dolog. Nem hinném, hogy leköltöttek volna, ha akkora zavaró tényező lennél. Az utolsó portré egészen jó lett. Ha elfogadsz egy javaslatot, a beszállót mindenképpen cseréld le valami dekoratívabbra, és egy picit, akár szép fokozatosan, de helyezd lejjebb a jobb látószög miatt.
Hajrá-hajrá!
Üdv
Sanyi
Kedves Sándor!
VálaszTörlésKöszönöm a véleményed és a tanácsodat. Sajnos, a látószög nem lehet jobb, hacsak nem építek magaslest! :)