KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2010. július 26., hétfő

Hajdúszoboszló harangjai

Hajdúszoboszló joggal kedvelt üdülőhely, különösen ilyenkor nyáron emlékeztet az esti sétán valami élettel teli, vidám mediterrán fürdőhelyre. Szinte odaképzelem a tengert a hotelek, éttermek, kerthelységek, borozók, fagyizók, mindent áruló boltocskák sorfala és a hömpölygő túristaáradat mögé.
Fotós szempontból az úgynevezett Harangház ragadott meg, nem utolsósorban az adományozó művészek nemes gondolatának megtestesült emlékeként.












A 33-as úton a Hortobágyon át

Nemrégiben egy családi nyaralás kapcsán Hajdúszoboszló felé tartva ismét a 33-as úton autóztam. Sok szép fotós élményem fűződik ehhez az útvonalhoz, hiszen átvezet a Tisza-tó és a Hortobágy természetvédelmi területein és már maga az autózás is sok látnivalót kínál.
Szó szerint erről az útról fotóztam három éve muflonokat...


...itt volt szerencsém szénabáláról vadászó szalakótát látni...



... megcsodálni az út mellett békésen legelésző szürkemarhákat...



... és a magas fűben lobogó sörénnyel vágtázó lovakat.



Az őszi vonuláskor a darvak kis szerencsével szintén erről az útról láthatók.



És az ugyancsak útbaeső Tisza-tó érdekességeit még nem is említem. Arról talán majd később írok...

A mostani nyaralásunk a családról, az unokákról szólt, a fotózás csak másodlagos volt. Tettünk ugyan egy emlékezetes kirándulást a Hortobágy túrista központjához és elvonatoztunk a halastavakhoz, de csak távolról, illetve vetített képes előadások révén csodálhattuk meg a gazdag állat- és madárvilágot.
Így is sok érdekességet tudtam lencsevégre kapni. Egyik este az út melletti bokron üldögélő kékvércse pár miatt tapostam a fékbe. Sajnos, csak ez a távoli, rossz kép sikerült...

A gólyafészkekben az idei fiókák már felcseperedtek.



A fecskék sajnálatos fogyatkozása errefelé nem volt érezhető, sőt, ezrével szálltak fel a nádasból és felhőként keringtek az újabb leszállásig. A molnárfecskék a villanydróton is szép számmal gyülekeztek.

Az út menti vizes réteken libákat láttunk.



A sulyommal benőtt vízfelületen még a kacsák is nehezen tudtak utat törni maguknak.

Egyetlen eddig még nem látott különlegességgel találkoztam. Egy esti autózáskor a feleségem vette észre a kocsiból a közelünkben landolt madarat, amely kuviknak bizonyult és nagy szerencsével még a kormány mellől sikerült lefényképeznem.



A röptét már gyalogosan követtem. Elvezetett a párjához is.

Erősen remélem, hogy egyszer még módom lesz erről az útról mélyebben letérni és igazi fotóstúrát tenni errefelé, hogy jobb, közelebbi képeket csinálhassak a gyönyörű madarakról és a puszta más természeti értékeiről...

2010. július 12., hétfő

Lepke

Találtam egy pillangót, a gyerekként oly nagyon áhított "fecskefarkút". Az udvar kövén hevert, kicsit megtépázva. Még élt. Egy régen hallott csodálatos vers jutott róla eszembe...
Szabó Lõrinc: Dsuang Dszi álma


Kétezer évvel ezelõtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta,- ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy õ Dsuang Dszi...
És felébredtem... és most nem tudom,



most nem tudom,- folyatta eltünõdve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -


Én jót nevettem: - Ne tréfálj Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Õ mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -



Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke õt és mindhármunkat én.

A jégmadaras holtágnál



Már csak elmosódott emlékként él bennem a két évvel ezelőtti csodálatos időszak, amikor jégmadarakat fotózhattam és közvetlen közelről figyelhettem a frissen kirepült fiókák életét egy dunai holtágon. Tavaly már nem mutatkoztak a gyönyörű madarak és idén is kérdéses, hogy találkozhatom-e velük újra?
Szombaton reggel tájékozódó terepszemlét tartottunk Tamással a helyszínen. Az alábbi képen látszik a gát, rajta egy átfolyóval. Árvízkor itt átbukik a folyó, de most éppen megfelelő a vízmagasság. Az átfolyón csörgedezve oxigénnel dúsul a víz, sok a kishal és emiatt lenne ez gazdag zsákmánnyal kecsegtető vadászterülete a madaraknak.



A hatalmas, öreg nyárfák állják még a viharokat.


Végighaladtunk a parton, egészen a nagy Dunára vezető kijáratig.


Ez a tóvá kiszélesedő vízfelület volt a madarak kedvenc vadászóhelye.


A gáton és egy kövezésen át kijutottunk egy újabb ágra...


Innen már a Duna és a túlparton Vác templomai is láthatók.

Csendélet a vízparton...


Kagylóhéjak és kavicsok.



Jégmadarakkal sajnos, még átrepülőben sem találkoztunk, de nem adjuk fel a reményt...
Abban bízunk, hogy a vízszint állandósul és a madarak visszatalálnak az egykor kedvelt helyükre. Talán majd a fiókáikat is hozzák...
.........

2010. július 7., szerda

Virágszirmok, levelek

A barátságtalan, esős idő miatt nem látogattam ki a határba. Még késő délután is csak percekre sütött ki a nap, ezért csak a kertben kerestem témát. A virágok ezúttal is kéznél voltak...