Darázs hozta pók

A minap lesben ültem és a várakozás közben a lábam előtt furcsa jelenetre lettem figyelmes: egy fürkészdarázs vonszolt egy pókot. Azonnal felkaptam a kis fényképezőgépemet és a téma fölé hajoltam. Hirtelen mozdulatom elriasztotta a darazsat, csak az alélt pók maradt a fűben. Megismertem: ez egy olyan földi pók, amilyet gyerekkoromban madzag köré gyúrt szurokrudacskával fogtunk ki a lyukjából. Dunakeszi grundjainak homokjában könnyen lehetett póklyukat találni. Csak le kellett ereszteni a spárga segítségével a szurokrudat a lyukba, a pók csáprágóival belekapaszkodott és ki lehetett őt húzni a napvilágra.

Akkoriban minden iskolás fiú zsebében ott lapultak a kellékek: egy darab cukorspárga, a betonút fugáiból kikapart, kézmeleggel lágyra gyúrt bitumendarab és egy gyufásdoboz az élő póknak. Természetesen rögtön felmerült a fiúk között, hogy kinek a pókja a nagyobb, az erősebb és ebből rögtön következett a viadalok megszervezése. Kegyetlen játék volt, amikor a pókokat összeeresztettük a homokban, a rögtönzött amfiteátrumban. Ők voltak a mi gladiátoraink: ha jól harcoltak és közben nem szereztek végzetes sérülést, akkor megkegyelmeztünk nekik. Ha nem, akkor eltaposás általi halál várt rájuk. Hja, a grund az életre nevelt!

Ilyen emlékeket idézett fel bennem a megbénított pók, amelynek a tudományos nevét sohasem tudtam. Mielőtt sorsára hagytam volna, még egy fotót készítettem róla, már csak azért is, hogy az internet segítségével megtudjam: "kik" is voltak a mi hajdani névtelen harcosaink?




Szongáriai cselőpók