A rendkívül csapadékos időjárás következtében a talajvizes területek tavasz óta megmaradtak a Galga mellett. A vízi szárnyasok birtokba is vették a kellemesen langyos, sekély és növényzettel benőtt tavacskákat. A vadkacsák kedvükre válogathatnak közöttük, hol ide, hol oda röpködnek.
A szárcsák talán jobban ragaszkodnak a helyükhöz, ha olykor olykor megzavarja őket egy ember feltűnése, csak kissé odébb úsznak. Kiáltozásuk messze hallatszik és néha nagy csobogással járó szárny verdeséssel űzik el birtok háborító fajtársukat magánterületükről.
A vízityúk a Galga sásos, nádas partján fészkel és ott bujkálva keresi táplálékát. Bár a hangját korábban sokszor hallottam, még megpillantanom is csak néha sikerült és egy elkapkodott fotónál többre nem jutottam. Idén kimerészkedett a nyíltabb talajvízre és ott már nem menekülhetett a fényképezőgépem elől. :)
Az eddigi legbecsesebb vízimadár fotómat is a talajvíznek köszönhetem. A már unalomig látott szárcsák figyelése közben egy pici, kacsafióka méretű madárkát pillantottam meg, amint villámgyorsan víz alá bukik és eltűnik. Sötét alakjában vörös árnyalatot véltem felfedezni.
Csak nem kis vöcsök? - jött a felvillanyozó gondolat. Tamás barátomtól hallottam erről az ügyes és óvatos kis búvárról, sőt azt a szép fotóját is láttam, amelyet végül sok órai lesezés után sikerült készítenie, hanghívásos módszerrel. (A vöcsök előtti jelző nem fiókára utal, ez egy önálló faj.)
Nosza, elő a mobiltelefont, keresés, kis vöcsök hang lejátszása - semmi! Másodszor ugyanígy tettem és válaszként megérkezett ugyanaz a hang a tó közepe felől. Hurrá, tényleg "ő" az!
Gyorsan előkaptam a csomagtartóból a fotós felszerelés részeként mindig magammal hordott les széket és a meredek parton beültem az árnyékba, valami magasra nőtt sásféle fedezékébe.
Hang lejátszása, figyelés. És egyszer csak látom ám, hogy a ritkás növényzet fedezékében felém úszik a kicsike! Biztonságban érezhette magát, mert nem bújt a víz alá. Úgy 20 méterről készítettem ezt a fotót, melyet emiatt erős nagyításban kell mutatnom. Kiderült, hogy ez lett a legjobb fotóm róla, pedig többet is készítettem még.
A félénk madár ugyanis a legelső gyanús mozdulatra villámgyorsan a víz alá bukik és sok méternyi búvárúszás után jön csak ismét a felszínre valahol, biztonságos távolságban. A hívogatásnak azért nehezen állt ellen és percek múltával hirtelen ismét kibukkant valahol. De hiába jött közelebb, éppen csak megpillanthattam és mire a géppel becéloztam és kattintottam, már újra eltűnt, a képen csak a csobbanásának hullámait hátrahagyva. Ez többször megismétlődött, sőt egy másik példány egészen alattam, fedezékem takarásában bukkant elő. Hiába volt mindössze csak három méternyire tőlem, a sűrű növényzettől nem voltam képes lefotózni. Kézi fókuszolásra, állítgatásra nem volt módom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése