Kár a vízért!

Naplóbejegyzéseim rögzítését általában a képek kiválasztásával kezdem, aztán hozzájuk kanyarítom a történetüket és csak legvégül választom meg a címet. Ez a mostani talán az egyedüli kivétel, hiszen sokszor mormogtam el bosszúsan a címbéli szavakat a nyár folyamán. Ugyanis kora tavasztól kezdve két-három naponta kellett az itatómhoz zarándokolnom a nehéz kannákkal, hogy ki ne száradjon a kis pocsolyám és cserébe alig láttam mellette szomját oltó, vagy fürdő madarat. Hiába igyekeztem, be kellett látnom, hogy kár a gőzért, akarom mondani vízért!

Pedig korábban micsoda élet volt itt! Sok és néha egészen különleges szárnyas vendégem jött éveken keresztül, de az idén elkerültek. Hogy miért? Sejtelmem sincs.

Egy-egy kiülésem alkalmával betévedt ugyan pár madárka, de a régi forgalomhoz képest elenyésző számban. Az alábbi képek egy egész nyár elkedvetlenítően soványka eredményei.

Időközben elmúltak a rekord melegek, lassan ősziesre fordult az idő. Talán jobban kell majd a víz, ha ételt is kínálok mellé! - gondoltam és kiszórtam némi tavalyról maradt napraforgót. A helybéli ölyvet láttam néhányszor az itató körül mozgolódni, így számára is tettem ki csemegét. Bár ilyentájt sok még a megszerezhető táplálék, számos jel mutatott arra, hogy nő a madárforgalom a lesemnél, így a minap ismét beültem kicsi kunyhómba.

A délutáni leselkedés első órája eseménytelenül telt, aztán a szemközti fenyvesben megjelent az ölyv. Látszott, hogy észrevette a csalit, de nem lehetett éhes, mert csak ímmel-ámmal közelített. Üldögélt tíz percet, aztán egy közelebbi ágra ült, ott is tollászkodott egy keveset, majd elrepült. Egy fél óra múltán újra feltűnt a távolban. Újabb óvatoskodás, ide-oda röpködés, az idő meg csak múlott, a fények is fogyatkozni kezdtek, de az ölyv nem szállt közelebb. Szerencsére akadt egy másik érdeklődő, még pedig egy régen látott karvaly. Egy fenyőágon foglalt helyet, szépen megvilágítva, de félig takarásban. Ő is sokáig nézelődött és csak akkor szállt le a vízhez, amikor már sajnos árnyék vetült az itatóra. 

Csak a szomját csillapította, fürdésre nem vágyott, így hamar faképnél hagyott.

Az ölyv mintha csak erre várt volna, közelebb merészkedett: a csali fölötti ágon foglalt helyet.

Újabb hosszú percek kellettek ahhoz, hogy a csalihoz röppenjen. Szerencsémre a szép alkonyi fények kitartottak addig, amíg falatozott.

Hirtelen egy szajkó érkezett a közelbe nagy hangoskodással, mire a jóllakott ölyv távozott.

Az élelmes mátyásmadár a közelebbi tuskóra helyezett húst választotta. Itt már sajnos árnyék uralkodott.

Ezzel véget is ért a későn jövő vendégek miatt hosszúra nyúlt, de végre ismét élvezetes lesezésem az etetővé alakított itatónál. Mire az erdő szélére értem, már lenyugodott a Nap.

A kevés élményt szolgáltató kis pocsolyám utántöltését pedig mostantól bosszúból hanyagolom, csupán az őszi esőkre bízom!