KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. augusztus 6., szombat

Őzkalandok 1.

Az előző bejegyzésben bemutatott fotók után hiába jártam naponta kétszer, hajnalban és estefelé a réteket, őzeket nem láttam. 


Mindegyik a kukoricásban bujkál? A sípomat is hiába fújtam, egy bak sem akarta kidugni a fejét. Egyik reggel két órai mászkálás után már éppen reményvesztetten haza indultam volna, amikor mégis tettem egy újabb kísérletet és visszatértem vándorutam kezdetéhez.
A magasra nőtt gazok és virágok között egy kis bak bóklászott. 


Gyorsan lekuporodtam és megszólaltattam a hívó hangot. A bakocska felfigyelt...


... és megindult az irányomba a virágok sűrűjén át. Nagyszerű érzés volt látni, hogy sikerül megtévesztenem.


Óvatosan jövögetett, én meg csak halk hanggal biztattam. Közben próbáltam élesre állítani a bujkálva közeledő állat szemét a zavaró virágrengetegben. Gyere még, gyere még! - szuggeráltam, de idő előtt megugrott. Egy kis nagyítással mégis tetszetős kép sikeredett. 


Végre megtört a jég! És csakugyan: két másik bak is a közelembe került a hívásomnak engedelmeskedve. Naná, hogy a pici agancs kezdeményű gombost sikerült lekapni menekülése közben, nem a nagyobbat!


Aznap este még összefutottam egy szép bakkal. Egy nyiladékból kilépve majdnem összeütköztünk.



Ismét új napra virradtunk. A sárga virágmező végénél tettem le a székemet és onnan küldtem a hívó hangot. Egy gida állt fel és tett néhány lépést irányomba, mire egy szép bak rontott elő a bokrokból. Egyenesen a gidához tartott, megszaglászta és mindjárt vissza is tért a suta sűrűbe vezető nyomához.
A kicsi utánaugrott, mert egy idegen bak érkezett. Nagy érdeklődést tanúsított a csalogató hang iránt és nagy örömömre kellemes közelségbe jött.



Estefelé azon a helyen próbálkoztam, ahol előzőleg bálák között fotóztam őzeket. Azóta a nagy széna gurigákat elhordták, a rétet virágok és ritka nád borította. A nádfal árnyékába ültem, a hátam mögül ragyogó fényt ontott a hanyatló Nap. A sípolásra szemből kirontott a már többször látott nyurga agancsú bak és gyorsan közeledett. Csakhogy képtelen voltam élességet állítani a sok nádszál és virág miatt és a bak felfedezett. Méltatlankodó hangoskodással visszarohant, csak egy távoli képet hagyott emlékbe.


Kisvártatva újabb vendég érkezett: egy suta!


Elhangolódhatott a sípom? - furcsállottam, hogy suta érkezett bak helyett. Egészen a közelembe jött...


de aztán ő is nagy óbégatással és gyors szökellésekkel nyugtázta, hogy átverés áldozatául esett.


A fenti képen már látható a két kis dudor a homlokán, amely az állatka nemi hovatartozását jelzi. Fiatal kora ellenére már a lányok érdekelték... Még ennél a távolabbi beállásánál is sutának néztem.


A következő hajnalt sem hagytam ki. A sárgaság végénél próbálkoztam. Fél órán keresztül semmi nem jött, csak egy kabasólyom az egyik fűzfára. 


Nem maradt sokáig. Végiggyalogoltam a réten, a gazdálkodó tanyáján is túl, arra a fűzfabokros vizenyős rétre, ahol hajdanán vidrát fotóztam. Láttam, hogy a távolban őzek kergetőztek. Gyorsan bevágódtam egy bokor tövébe, az árnyékba és megfújkáltam a sípomat. Hirtelen felbukkant egy bak és gyors iramban közelített. Felismertem: ez a tegnap reggeli "villás".


Közel jött, zavarba ejtően közel!


Mellettem szimatolgatott, a suta nyomát kereste.


Már vissza kellett állítanom a távolsághatárolót, azaz hat méternyire lehetett. Ott kuporogtam megkövülten, mozdulni sem mertem, nehogy elriasszam. Még a zavaró nádszálakat sem tudtam kikerülni.


A kattogás sem zavarta, körülöttem járkálva szimatolt.


Volt, hogy négy méterről bámult rám, de "nem vett emberszámba."


Miközben átkoztam a mindenhol jelenlévő nádszálakat, melyek elcsúfították a képeimet, nagyon élveztem a gyanútlan állat közelségét, természetes viselkedését.  A kaland hihetetlen, az érzés megfizethetetlen!


Hosszú percekbe telt, amíg a bak meggyőződött róla, hogy máshol kell keresse a sutát és minden ijedtség nélkül elsétált. Remélem, megtalálta a párját! A vadászok ugyan kilövendő, selejt baknak értékelnék, melynek nem kívánatosak az utódai.


A kivételes találkozás felett örvendezve vágtam át a réten és tértem vissza a kocsimhoz. Azaz nem egészen, mert az ottani mező közepén egy őz barna hátát pillantottam meg. Fiatal még az idő, hátha be tudom hívni! - csillant fel bennem a remény, hogy ennek a ma reggeli csodás élménynek még folytatása lehet. 
A mezsgye bokrainak árnyékában lopóztam előre, majd alkalmas helyen leültem és a suta panasz hangját kezdtem imitálni. Addigra megállapítottam, hogy a távolról észrevett állat egy suta. Már-már feladtam a tervemet, amikor felállt egy bak ( a már párszor látott és távolról fotózott "nyurga" agancsú ) és még egy suta. 


A bak megszaglászta a sutákat, de nem találta alkalmasnak őket.


És ekkor jött a meglepetés: egy harmadik nőstény állat egyenesen a bakhoz tartott és felajánlkozott.


A hatás nem maradt el, a nász megtörtént.


És ezzel még nem ért véget a meglepetések sora! Terepjárós vadászok érkeztek a réthez és a nyiladékban megállva sípolni kezdtek. Ami ezután következett, az példátlan eset. A bak otthagyta a három sutát és a hang irányába futott!


A vadászok szeme elől takarva voltam, de mindez előttem zajlott. Akaratlanul is nekem hívták be a bakot! Sőt, amikor a csalódott hím elugrott, még egy suta is megindult a hang felé és éppen elém jött.


Így legalább lett egy jó suta képem. Ma találkoztam a vadászokkal és megkérdeztem, hogy miféle "varászfuvolát" használtak? A meglepő válasz: csak egy közönséges őzsípot fújtak találomra és maguk is megdöbbentek a hatásán. Ilyenkor csak selejt bakokat lőhetnek, tehát futni hagyták a jó géneket örökítő "háremtulajdonost".
Talán elég lesz ennyi szöveg és fotó egy szuszra, most befejezem, de tovább is van. Mondjam még?

9 megjegyzés:

  1. Ismét egy csodás történet, fantasztikus fotókkal. Bevallom, nagyon irigy vagyok, hogy ilyen helyen laksz, ahol a közeledben ily gyönyörűségek találhatók. :) Én szinte csak buszból látok őzeket, vagy valamilyen nagy vadat, úgy meg fotózhatatlanok. Azért persze örülök is a sikereidnek, további kitartást és szép fotókat várunk. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedvező véleményedet kedves Éva.Mindennek és így minden lakóhelynek megvannak a maga jó és rossz oldalai. Én próbálok előnyt kovácsolni a hátrányokból. Neked is további szép sikereket kívánok és üdvözöllek.

      Törlés
  2. Érdekes, mint mindig. Úgy olvasom (úgy írod le), mintha ott lennék. syssy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik az írásom és köszönöm kedves syssy.

      Törlés
  3. Szép élménybeszámoló és szép fotók, gratulálok! Különösen szép a "terület ura", és drukkoltam neki, hogy megússza a vadászokkal való találkozást, ugyanis szerintem blöfföltek a vadászok, hogy nem lőhetnek még csak selejt bakot. Az üzekedési vadász-idény, július 20-tol már megkezdődött országosan. Az igazság ott lehet, hogy szégyellték bevallani, pénztárcájuk korlátozó szerepét. Egy ilyen bak kilövése, már ugyancsak szép pénzbe kerül. Még szerencse, hogy "csórók" voltak!
    Üdv, József

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményedet József. Sosem vadásztam és nem látok bele a vadásztársaságok ügyeibe. Biztosan igazad van. Egyébként ez a szép bak a következő bejegyzésben is főszerepet kap, sutájával együtt közeli fotókon szerepelnek.

      Törlés
  4. Örülök és köszönöm, hogy tetszését kifejezte.

    VálaszTörlés