KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. október 8., csütörtök

Őzek a repcében

Már régen jártam a turai határban, ideje volt hát, hogy körülnézzek. A frissen szántott és elboronált táblák egyhangú barnasága nem ígért jó hátteret, de nem is volt egyetlen állat sem, melyet fényképezhettem volna rajta. A korábbi repce helyén viszont ritkásan újrasarjadt, sőt helyenként már szárba is szökkent és kivirágzott a takarmánynövény. Túl foghíjasan ahhoz, hogy vetve legyen, talán csak a kiszóródott magokból kelt új életre a termőföld. Hogy mi lesz a sorsa, levágják, beszántják, vagy meghagyják jövőre? Nem tudom, mindenesetre ebben jól mutatna néhány őz - állapítottam meg.


Tegnap hajnaltájt már a határban voltam, de a borús égen semmi nem mutatta, hogy aznap is felkel a Nap. 
Az egyhangú szürkeség azért mégis világosodott és a mezsgye bokorsorán túl megláthattam egy őz sötét foltját. A bak gyanakodva figyelt, miközben azon igyekeztem, hogy a kusza növényzet takarásában jó kilátást találjak.


Amint jobban szétnéztem, megláttam egy ikergidás sutát is.



A bak távolról követte a kis csapatot.


Végre egy képre került a négy őz.


Reméltem, hogy elkaphatok valami érdekes momentumot. Az egyik gida kapott is egy anyai puszit.


Menet közben persze legelésztek. Hol egyik, hol másik fej tűnt el a repcében, míg végre egyszer szépen beálltak.


Az alábbi képen feltűnő, hogy mennyire eltér egymástól a bak és a suta színe.


A bak szinte félénken viselkedett, tisztes távolságot tartva kísérte a többieket. Találgattam, hogy talán nem is ő a gidák apja, talán csak a mama újabb hódolója?


Vártam, hogy közeledjenek, de csak velem párhuzamosan haladtak. Már éppen latolgatni kezdtem, hogy miképpen tarthatnék velük, amikor egy fuvallat elárult. A suta nagy " bakugrással" indult meg és a többiek követték. Pillanatok alatt egyedül maradtam.


Negyven percen át figyelhettem az őzeket, nagy élmény volt. A képek? Napsütésben szebbek lettek volna, így viszont sajátos, őszi hangulatot közvetítenek.
Késő délután kisütött a nap. Nem nyughattam, újra ki kellett mennem a határba. Látványos naplemente ígérkezett, hátha szebb képek sikerülnek...


Csakhogy a napkorong felhőbe hanyatlott.


Az őzeket már a megszokott szürkeségben találtam meg, a reggelinél nagyobb távolságban. Értelmetlen lett volna egyet is kattintanom. 
Ma hajnalban újabb kísérletet tettem. A repceföld széléről az eső zavart haza. Ahogy hallom, egyhamar nem is lesz szebb idő és így jobb képek sem. Maradnak ezek és marad az élmény, melyet itt próbáltam visszaadni.
Hát ilyen ez a természetfotózás!

4 megjegyzés:

  1. A rossz idő ellenére is nagyon jó felvételeket készítettél Endre!

    VálaszTörlés
  2. Tetszettek a fotók így is. Én is sokszor vagyok úgy, hogy csak dokumentálásként töltök fel fotót. A képekhez köthető élmény emléke viszont már ott van a fejben és az mindennél többet ér!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miklós. Ködben, borúban is kell néha fényképezni, ha van mit.

      Törlés