KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2014. december 31., szerda

Vége

Már csak egy néhány óra maradt 2014-ből, aztán vége. És sajnos a baglyozásomnak is, pedig még nagy terveim voltak. Csakhogy a fülesek száma napról napra csökkent a temetőkertben és tegnap már egyetlen példányt sem találtam ott. Nem csoda hát, hogy a lesemnél is hiába vártam az egyszeri vendégszereplés megismétlését. 
Nem tudom, hogy visszatérnek-e még ezen a télen, vagy majd csak jövőre? Bármikor is jönnek, szándékom szerint folytatom majd a fotózásukat. Ha csak rajtam múlik...
Merthogy régen megtanultam a szabályt: ember tervez, a természet végez. 


2014. december 23., kedd

2014. december 18., csütörtök

Baglyozásom vidám története

Az előbbi bejegyzésben is említett telelő fülesbagoly kolónia jelenléte nem hagyott nyugodni. Itt vannak a szomszédságomban ezek a gyönyörű, titokzatos madarak és nem tudok róluk jó képet csinálni, mert kusza ágak-bogak közé bújnak. Több alkalommal jártam feléjük és az volt az érzésem, hogy számuk napról-napra fogyatkozik. Kerestem őket másfelé, örökzöldek, fenyők rejtekében, de hiába. Hogyan kerülhetnék közel egy bagolyhoz tiszta rálátással, jó környezetben? Csakis lesből! 
Figyelni kezdtem a madarakat, főleg az éjszakai műszakjuk kezdetén. Leparkoltam a temető mellett és vártam, amíg besötétedett. Szürkületkor még nyugodtan szundikáltak a nagy szomorú fűz ágainak függönye mögött, aztán lassan nyújtózkodni, készülődni kezdtek és egy szűk időintervallumon belül mind kirepültek a sírok irányába. Nosza, utánuk! És valóban, a felhős, szürke ég háttere előtt láthattam, amint a sírok felett szálldostak, vagy az elszáradt virágok hulladék halmai körül kerestek helyet maguknak, gondolom a jó fogás reményében. Furcsa érzés volt, ahogyan sokszor tőlem csak pár méternyire, szinte a fejem fölött siklottak nesztelenül. Csupán pár percig tartott ez a kavargás, aztán lassan elszivárogtak távolabbi vadászmezők felé.
Másnap, harmadnap ugyanebben az időben hasonlóan indult a kirepülés, csakhogy egyre kisebb számban mutatkoztak a baglyok és a rövid versengés is lanyhult.
Persze, ha segíthetnék nekik néhány egérrel, biztosan maradásra lehetne bírni valamelyiküket. És kezdett érlelődni a terv. A régi sírok környékén kevés a látogató, ott esténként felüthetném a sátramat és az egerek meg oda csábítanák a baglyot. Az meg különösen jól mutatna, ha egy régi kőkeresztre ülne le az ún. kék órában. :)
Ki is választottam az alkalmas helyet, próbaképpen kihelyeztem két döglött egeret. Megjegyzem, hogy házunk melléképületeiben bőven akad csalinak való, élve vagy halva fogdosom őket. 
Úgy gondoltam, ha másnapra lába kél az egereknek, akkor nekifogok...
Közben aztán váratlan akadályba ütköztem: éjszakára bezárják a temetőt! Egész éjjel mégsem kuksolhatok a sátramban kapunyitásra várva! Kulcsot kell szerezni! Csak az a bökkenő, hogy ahhoz viszont magyarázkodni kéne. Még csak az hiányzik, hogy híre menjen, hogy valami bűbájosságra készülök. Elterjedne a faluban, hogy a patkányokkal, meg a halálmadarakkal bevonzom a rossz szellemeket, a vénasszonyok talán még meg is lincselnének!
Jobb a békesség! A próba-egerek amúgy is helyben maradtak másnapra - a temető, mint helyszín tehát ugrott.
Sebaj, van egy lakatlan ház a családunk birtokában, csupán száz méternyire a sírkerttől, majd annak területén indítom a projektet. Vittem is az élő egereket, meg a beszállófát, nagyban készülődöm, amikor a csupaszem szomszédasszony megszólít a kerítés mellől: - Mi lesz az kedves? Most mondjam azt, hogy száraz fát ültetek? És elkezdtem magyarázni, hogy baglyot szeretnék fényképezni, hoztam pár rágcsálót, stb, stb. 
- Ej, nem lesz az jó szomszéd! - Vajon miért? - kérdeztem meghökkenve. - Hát a macskák miatt! - hangzott a nyilvánvaló válasz. A fenébe, ezeknek a dögöknek a létezéséről elfeledkeztem! ( A szomszédság előtt ezzel le is szerepeltem, szegény anyósom hallgathatja majd, hogy milyen semmittudó városi veje van! )
Azért csak otthagytam a felszerelést, lesz, ami lesz, de rossz érzésekkel távoztam. Mentem az esti bagoly megfigyelésre, de annak végeztével visszatértem. Addigra már teljesen besötétedett. És, ahogyan sejteni lehetett, a zseblámpa fényében megláttam az egerektől kiugró házi tigrist! Ki tudja, milyen kárt tett már addigra! Egy deszkalappal gyorsan letakartam az alkalmatosságot és az újabb vereség tudatával tértem haza.
Már csak egy lehetőségem maradt: az erdei lesem. Sajnos az legalább két kilométernyire van a temetőtől, ki tudja milyen gyér lehet ott a bagoly sűrűség?
Másnap végrehajtottam az újabb költöztetést. A hirtelen létszám ellenőrzés még legalább három egeret mutatott, de azért bevetettem a tartalékokat is, biztos, ami biztos., hadd tegyék a dolgukat. Két éjszakát adtam nekik erre, harmadnap szürkületjén aztán bebújtam a lesbe a fotós felszereléssel és vártam a baglyokat.
És csodák csodája, éppen a szokott időben azok meg is jelentek. A nádszövet résein keresztül, csupán az ég világosabb háttere előtt gyér világításban láttam őket, amint a les előterében repkedtek. Legalább tíz átrepülést észleltem, de hamarosan eltűntek. Egy órát vártam a visszatértükre, hiába. Sebaj, fog ez menni!
A következő nap meszelést és köpetet találtam a beszálló alatt, ami egyértelmű jele volt annak, hogy beült és valameddig itt tartózkodott egy bagoly! Hurrá!
Természetesen az este aznap is a lesben talált. A feleségemnek azt mondtam, hogy akár este nyolcig is maradok, hogy találkozzam a madárral. Nos, egyetlen korai átrepülés híján semmit sem láttam, de fogadalmam szerint kitartottam a határidőig, hátha éppen az utolsó percben jön el a nagy pillanat, ahogyan az már nem egyszer megtörtént. Négy órán át ültem a vak sötétben és közben kétségek gyötörtek, vajon van-e értelme ennek? Igaz, hogy ott járt egy bagoly, de ki tudja mikor? Akár éjfélkor, vagy hajnali órán is lehetett, annyit meg mégsem várhatok!
Ismét eltelt egy nap. Aggódtam az egereimért. Mi lesz, ha egy menyét, vagy nyest rájuk talál és legyilkolja őket? Vagy kemény fagy fog végezni velük? Az idő szorít, újra és újra ki kell ülni, ha kell a bagoly.
Harmadszorra előre elhatározottan csak egy órát maradtam. SEMMI!
Szomorúan kellett megállapítanom, hogy a kezdeti eredmények után a tervem elhalni látszik és ez elkedvetlenített. Lehet, hogy a baglyok közben szépen odébbálltak?
Tegnap délután már csak becsületből mentem ki, na meg a szép napsütés miatt. Egykedvűen üldögéltem a lesben, nézegettem a cinkék sürgését, fakopáncsok kergetőzését, a fácánok settenkedését és táplálkozását. Nem tudtak igazán érdekelni. Szajkók nem jártak, az ölyv sem jött le a húsra, pedig a szép fényben jól mutatott volna a beszállása.
Négy órakor eltakartam az ablakokat és átállítottam a lest és a felszerelést az éjszakai üzemmódra. Az élénk szél napközben elhajtotta a felhőket az égről, gyönyörű alkonyati fények alakultak. Bárcsak most jönne a bagoly! Milyen jó képet lehetne csinálni róla! 
Lassan eljött az idő, a sötétség vadászainak műszak kezdése. Hirtelen neszt hallottam, mintha ágak koccantak volna össze. Oldalról jött a halk hang, aztán még egy a fejem fölül. Érzékeim élesre álltak, pulzusom megélénkült. Csak nem?!....
És igen, hangtalanul berepült egy árny a beszállóra! EGY FÜLESBAGOLY! Hát mégis sikerült!!! 
Reszkető kézzel nyúltam a géphez, nehogy észrevegyen és elkattintottam!


Katartikus pillant volt! Egyszerre értelmet nyert a tervezgetés, a fáradozás, a sötétben kuksolás, a sok buta tévelygés. A bagoly képe ott volt a memória kártyán. Benne volt egész eddigi (természet)fotós életem minden tapasztalata, a megfigyelés, a folytonos tanulás folyamata, a szorgalmam, a kitartásom és amiből a legkevesebbel rendelkezem: a szerencse.
De be kell vallanom valamit, amiért sokan támadni fognak: igen, én rávillantottam a madárra. Nem is egyszer.
Mentségemül szolgáljon, hogy jobb módszerről nincs tudomásom és ez a baglyot láthatólag nem zavarta. Nem ijedt meg, nem takarta el a szemét a szárnyával ( bár ez jól mutatott volna egy fotón ) és amikor  hét perc elteltével elrepült, nem ütközött fának. Bizonyos vagyok benne, hogy testi-lelki sérülés nélkül úszta meg a lesemnél tett látogatását és vadász képességei sem csorbultak. Kérem, hogy a vaku használat miatt bigott állatvédők ne vessenek rám követ!
Már ezért az egy képért érdemes volt erőlködnöm, de a bagoly még számos fotó elkészítésére adott alkalmat. Ezekből mutatok néhányat. Tudatosan törekedtem arra, hogy a környezetet is megörökíthessem, ezért viszonylag hosszú időket exponáltam. Amikor eközben megmozdult az alany, akkor ez nyomot hagyott a képen. Ezért le lehet szólni a képeket, de nekem tetszenek, nem szégyellem őket megmutatni. Ha rövidítettem az időt, akkor részlettelen sötét hátteret kaptam. És amikor izgalmamban túl korán nyomtam meg a gombot, akkor olyan kép született, mely szemléletes példa arra, hogy milyen lenne vaku nélkül éjszakai baglyot fényképezni?


És akkor még néhány kép...









Hát ennyi! Büszke vagyok erre a baglyozásra. Többre becsülöm, mint bármely, mások által készített lesből, bármilyen ritka madarat megcélzó fotózást. Mert ezt én magam, egyes egyedül vittem sikerre! 

2014. december 7., vasárnap

Egy kivételes nap

Már nem is tudom, mióta tart ez a csúf, szürke, lehangoló időjárás? Legalább két hete. Eközben csupán egyetlen fényes napnak örülhettünk, az elmúlt csütörtöknek. Ki is használtam a lehetőséget!
Délelőtt meglátogattam a telelő fülesbaglyokat. Hiába reménykedtem, hogy szép környezetben és közelről fotózhatom őket, ez a két kívánalom egyszerre nem teljesült.
Az ostorfákon még tartotta magát néhány elsárgult levél, de a baglyok jó magasan üldögélve szinte észrevétlenek maradtak az ágak sűrűjében.


Szokatlanul éberek voltak, többen odébb rebbentek, bármilyen óvatosan is helyezkedtem a jobb rálátás érdekében.


Az alacsonyabb, kusza ágakkal benőtt akácok felé haladva végre kiszúrtam egy nyugodtnak tűnő példányt, de közeledtemre sorban repültek fel a jól álcázott fülesek, melyeket addig nem is láttam. Féltem, hogy felriasztják a madaramat, de az szerencsére nyugodt maradt. Sokáig kerülgettem a belógó ágakat, amíg végre elfogadható rálátást találtam.



A gépet lövésre készen magam előtt tartva, mozdulatlanul lestem. Végre megmozdult és megmutatta félelmetes karmait.


Megkérdeztem: ki szereti itt az egereket? Erre ő jelentkezett. :)


Jó, akkor majd hozok neked egyet-kettőt! Erre izgalmában majd' lerágta a körmét. :)


:) Miután így kedélyesen elbeszélgettünk, a fülesektől többet már nem remélhettem, némi hideg élelemmel felszerelkezve kimentem a leshez. Gondoltam, hogy az ebédidőt is a fedezékben töltve végre megvárom az ölyvet.
Verebek, cinegék szép számmal jártak az etetőre és a fakopáncsok is egymást váltották.



Az itatón még egy cinke sem landolt, nemhogy süvöltő. Az etetőn viszont feltűnt egy csuszka. Furcsa módon ez volt ennek az egyébként gyakori fajnak az első jelentkezése az etetőmön, pedig az már jó néhány téli szezonban működött.


Bandázó fácán kakasokat is csak most láttam először, négy színpompás kakas egymást követve járkált a les körül ide-oda.



Egyikük felborzolta szépséges tollazatát, amely ettől különösen csillogott a napfényben.


Végezetül az ölyv is előkerült. Nem vijjogott, nem repült, csak feltűnés nélkül besétált a fák közül. Talán tudta, hogy a kunyhóban megbújva lesek rá.






Most, hogy ismét köd szitál odakint a szürkeségben, a szoba melegéből jól esik visszagondolnom a ragyogó napra, amely annyi különleges élményt hozott számomra. Sok hasonló kéne még...

2014. december 4., csütörtök

Kékség

Kevés fény volt az elmúlt napokban, jobbára csak az eső, a köd és a sötétség uralkodott. Az ónos eső jégvarázsa jó fotótéma lehetett volna, de errefelé szerencsére megúsztuk. Alkalmatlan idő ide, vagy oda fotózni pedig muszáj! Eszembe jutott, hogy meg kéne próbálnom az úgynevezett "kék órai" fotózást.
Két este irányítottam az ég felé az állványra tett gépet, majd hosszú expozícióval és némi kiegészítő világítással ezeket a képeket készítettem. Egyelőre ennyi, de van még ebben tartalék...