KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. június 29., péntek

És a gyurgyalagok?

Lassan eltelik a június is és idén még nem fényképeztem kedvenc madaraimat. Miért?
Az első ok az, hogy elkerítették és így megközelíthetetlenné tették a korábban bevált fotózó helyünket. Másodszor: belegondoltam, hogy a meglévőeknél jobb képeket amúgy sem tudnék már készíteni róluk.
Azért, hogy idén is megemlékezzem e szépségekről, az alábbiakban listázom és egy-egy képpel illusztrálom az eddigi gyurgyis bejegyzéseimet.


http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2010/05/szivarvany-madarak.html


http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2010/05/harman-parban.html





http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2011/05/gyurgyalagnezoben.html




http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu/2011/06/gyurgyalag-szerelem-2.html

2012. június 25., hétfő

Kuvik 2.0

A hétvégén jelentősen sikerült továbbfejlesztenem a kuvikos projektemet. A korábbi tapasztalatok felhasználásával, jobb helyezkedéssel és némi szerencsével olyan minőségű képeket készíthettem, amelyek felülírják az előzőeket. 
Ez az új verzió nekem sokkal jobban tetszik, mint az előző... :)

Szombat reggel:



Vasárnap hajnalban:












2012. június 24., vasárnap

Szitakötők násza

A minap a Galgánál jártam és feltűnt a sok kék színű sávos szitakötő, amint a víz felett kergetőznek, majd megülnek valami növényen. Ha az ember figyelmesen nézi őket, észreveheti, hogy mindegyik egy bizonyos területet és ülőhelyet védelmez. Nem tűri a szomszéd betolakodását, utána röpül, elkergeti, majd visszatér a saját birodalmába. Általában összecsukott szárnnyal üldögélnek, csak néha tárják ki azt, felvillantva gyönyörű kék foltjaikat. Igyekeztem ilyen pillanatokat elkapni, néhányszor sikerült is.




Volt ott néhány zöld színű, mozdulatlanul várakozó szitakötő is, melyek nem voltak túl látványosak. Azt hittem, hogy valami más, békésebb fajhoz tartozók. Azért egyikükre szántam egy kattintást.


Akkor ért a meglepetés, amikor egy szépséges kék és egy fakó zöld színű rovar hirtelen összekapaszkodott.


Nem vagyok rovarszakértő, de ennyi évvel a hátam mögött rá kellett jönnöm, hogy itt bizony egy párosodás aktusa zajlik, a kék a fiú, a zöld pedig a lány. :) Az ember mindig tanul...


Nem tagadhatom, hogy a póz láttán kissé zavarba jöttem, mert ilyen akrobatikus mutatványról eddig még csak nem is hallottam. :) Nem tartott sokáig a boldogság, a hím - ahogyan az sokszor más fajoknál is megesik - hamar odébb állt. Úgy tűnt, hogy a magára maradt nőivarú rovar már-már beletörődött a magányos lányanyaságba. :)


Ám nagy meglepetésemre újra feltűnt a hím és a nőstényt udvariasan egy alkalmas petézőhelyhez vezette.


Miközben a hím a felszínen tartotta magát, addig  az utódok hordozója egy lebegő hínárba kapaszkodva lassan alámerült.


Tíz perc elteltével sem került elő ismét és én nem vártam tovább. Most nem tudom, hogy halálát lelte-e feladatának teljesítése közben, vagy később kimászott, megszárítkozott és újra várja udvarlóját? Ha netán egy szitakötő-szakértő olvassa szerény bejegyzésemet, kérem, írja meg, melyik verzió a jellemző? :)

2012. június 21., csütörtök

A dürgő fácánkakas

Valami van, de nem az igazi!
Ez lehetne a mottója az alábbi felvételeknek.
A dürrögéskor a kakas felágaskodva nagyot rikolt és szárnyát verdesve megrázza tollazatát. Ezt a látványos jelenetet úgy szerettem volna lefényképezni, hogy a szárny bemozdulása érzékeltesse a mozgás gyorsaságát, miközben a madár teste éles maradjon.
Nemrégiben az itatónál három alkalommal tehettem erre kísérletet.
Először oldalról mutatta magát:



Aztán szemből:



Majd ismét oldalról. Itt a kakas nem lépett ki teljesen a növényzet takarásából.




Sajnos egyik fotó sem felel meg az elvárásaimnak. A legfőbb baj a háttér zavarosságából adódik. De ha már elkészültek, mégiscsak helyük van itt a naplómban, mint félig meddig sikerült próbálkozásoknak. Mostanában nem látom és nem is hallom a fácánokat, úgy gondolom, hogy idén már nem lesz több dürrögés. A téma megmarad jövőre. Jobb előkészítéssel talán szebb képek születhetnek...

2012. június 19., kedd

Kuviktanya

Régóta szerettem volna kuvikot fényképezni, ezért megörültem Tamás értesülésének, miszerint a sziget egyik lovastanyájánál kuvikok költöttek. Mostanra már megnőttek a fiókák és valamennyien a lakóépület padlásán tanyáznak. Vasárnap hajnalban meglátogattuk őket. A kocsit használtuk álcázásként. Ezt hamar megszokták és nem nagyon zavartatták magukat a jelenlétünkben. Sőt, azt is eltűrték, hogy a motort beindítva közelítsünk feléjük, amikor éppen leszálltak a magasból. Ezzel együtt nem sikerült kellően közel kerülnünk a kis termetű baglyokhoz. Csalizással többre mennénk... Az alábbi képek erős kivágással készültek.













2012. június 17., vasárnap

Váratlan látogatók

Pénteken azzal az előérzettel mentem az itatóhoz, hogy találkozom a sárgarigóval. Így is történt, mert alig értem ki a tisztásra, átrepült felettem egy hím aranymálinkó. Jó jel! - gondoltam. Kiszórtam a földiepret és a cseresznyét, még a száraz ágat is feldíszítettem.


Kihelyeztem a csirkehúst, hogy az esetlegesen arra vetődő rókakölyköt a les ablaka elé csalogassam. Egyik fotózásom során ugyanis benézett a leshez egy kis róka. Éppen csak a fejét dugta ki a vaddohány mögül, de rögtön visszahúzódott és eltűnt. Egyetlen kattintást sem tehettem. Azóta mindig dobálok ki valami fogára valót, hátha visszatér. El is fogy a húsféle minden alkalommal. Mint ahogyan a gyümölcs is.
Ilyen előkészületek után elvackoltam a kunyhómban és vártam a jó szerencsét. Hamarosan betévedt egy feketerigó.


Három vadgerle a kukoricán veszekedett. Bőven jutott volna mindnek, de az egyik mindent magának akart és elűzte a többit. A harc hevében még a vízbe is beugrott, holott ezt eddig nem tapasztaltam.


Most is megállapítottam, hogy milyen szép ez a madár. Hirtelen oldalt fordított fejjel felpillantott és azonnal felröpült a nagy nyárfa irányába. Szinte abban a pillanatban villámgyors suhanást hallottam a fejem felett. Egy ragadozó! És csakugyan: a szemközti fenyők ágai között hamarosan felfedeztem a vadászatát elvétett karvalyt, amint tollazatát rendezgette. Gyere a vízhez! - próbáltam ráerőltetni az akaratomat, sikerrel, mert a víz túloldalán, éppen velem szemben megjelent a szép karvaly tojó.


Mintha csak megrendeltem volna, a lehető legjobb helyre telepedett.


A vizet szemlélte.


Féllábra állva tanakodott, hogy vajon nem túl mély-e a víz?


Aztán elszánta magát és szárnyát emelve beugrott. Sajnos erről lemaradtam. 


Olyan gyors mozdulatokkal mártogatta a csőrét a vízbe, hogy ezeket a szép pillanatokat is elügyetlenkedtem.


Miután szomját csillapította, még nézelődött egy keveset.



Végül olyan hirtelen távozott, ahogyan jött. Még percekig nem ocsúdtam fel a váratlan meglepetés okozta örömömből. 
A sárgarigó persze nem jelentkezett, pedig még a hangját is játszogattam. Sőt, egyetlen olyan madár sem érkezett, melyet érdekelt volna a cseresznye. A karvaly látogatása utáni hosszas szünetet végül egy erdei pinty érkezése törte meg.


A legnagyobb meglepetés még csak ezután következett. Váratlanul egy nagy barna madár landolt kiterjesztett szárnyakkal a les előtt, a fény és árnyék határvonalán.


A régen látott egerészölyv a sok kis madár után valószínűtlenül nagynak tűnt. 


Úgy látszik, hogy a rókának szánt csirkehús még ezen a kicsi, viszonylag zárt területen sem kerülte el a ragadozó figyelmét.


Mintha csak megérezte volna, hogy a tükrös üveg mögül figyelem, pár lépéssel távolabbra, a fák közé vitte a potya falatot és ott kezdte tépni.


Pár nyelet után a szegény néhai baromfi maradékát légi úton szállította egy számára biztonságosabbnak vélt étkező hely felé. 
Az eset elgondolkodtatott. Vajon véletlenül jelent meg itt az ölyv, vagy netán már máskor is ő ette meg a rókák eledelét? És a sárgarigóknak szánt sok gyümölcs vajon kinek a gyomrában köt ki? Eleinte a szajkók vitték, de most azok sem jönnek. Tény, hogy másnapra egy szem cseresznye, vagy eper sem marad. Az is lehet, hogy nem madár, hanem éjszakai négylábú - nyest - dézsmálja a készletet? 
Az etetővel bővített itató tehát a fényképezőgépem elé hozta az áhított karvalyt és a régen látott ölyvet is. Mára szinte minden kívánságom teljesült, kivéve a sárgarigót. De hát a madárfotózás - mint tudjuk - nem kívánságműsor...