Darvak és baglyok

Két évente, novemberben egy hetet töltünk Hajdúszoboszlón. A pihenés és fürdőzés után szívesen autózunk a környéken, hogy darvakat láthassunk. Sajnos idén a csodás madarak többsége érkezésünk idejére már továbbállt és így alig láttunk néhányat. Ebben közrejátszott, hogy a kukorica tarlókat a gondos gazdák hamar beszántották és így a darvak élelem nélkül maradtak. 

Nem csoda, hogy a földeken mindössze egy pár  darut sikerült találni és lefotózni.

Repülő madarakat csak az első estén láttam, azokat is csak kis számban és távol a más években megszokott behúzási útvonalaiktól.

Az időjárással sem volt szerencsénk, többnyire szürke köd uralkodott a tájon. Csupán az első napon  láthattunk látványos naplementét, de sajnos darvak nélkül.

Nos, kevés sikerrel zárult az idei darvazásom. Lett néhány röpképem és pár alkonyi fotóm a pusztáról. Ezeket összepárosítva utólag készítettem néhány látványosabb képet, mégha nem is természetes módon.

A rosszul sikerült darvazás mellett azért szerencse is ért. Egyik sikertelen autós darukeresésből estefelé hazatérve éppen a parkoló helyemre tartottam, amikor egy nagy madár repült el hangtalanul felettem. Erdei fülesbagoly! - ismertem fel. Mire kikászálódtam a kocsiból már továbbiak röpködtek egy nagy fa lombját vesztett koronája körül és pillanatokra meg-megültek rajta, majd továbbszálltak. Nosza, kaptam a gépet, felkattintottam a vakut és a növekvő sötétségben próbáltam lekapni a nyugtalan baglyokat. Túl sokat kívántam a masinámtól, nem tudott élességet fogni, azaz mindössze egyszer, de éppen a legjobb helyzetben. 

Öt percig sem állt fenn a páratlan fotózási lehetőség, az éjszakai vadászok munkába indultak. Ránéztem az órámra: pontosan fél öt volt és csaknem teljesen sötét. Másnap éppen ebben az időben a fa közelében vártam a madarakat. Meg is jelentek, talán tízet is láttam, de olyan jó kép nem sikerült már, mint az előző napi. Másnap megtaláltam a nappali búvóhelyüket: a szállodasor utcáján álló nagy nyírfa lelógó leveles ágai között rejtőztek a fülesek. Legalább tízen voltak. 

Így esett, hogy a városba költözött fülesbaglyok megszínesítették a szürke, ködös és darvak nélküli napjaimat. Az éjszakai fotónak pedig különösen örülök.

Hamvas küllő, karvaly és héja

Üldögélek a lesemben, nézem az apró madárnép röpködését. Semmi érdekes. Egyszercsak berepül egy nagyobbacska, feltűnően világos színezetű madár, de a tuskó mögött ért földet, a takarásban. Mi lehet? - mert abban biztos voltam, hogy egy eddig nem látott vendégem érkezett. Eltelt egy-két perc, mire előugrált a fedezékéből és megmutatta magát. Ráismertem: hamvas küllő, a zöld küllő rokona.

Azelőtt még sohasem jött a leshez és máshol sem fotóztam még. Szomjas lehetett, mert felugrott az itató szélére.

Még óvatoskodott, nem hajolt le rögtön, hogy igyék.

Aztán győzött a szomjúsága az óvatossága fölött és vízbe mártotta a csőrét. Sajnos így már nem sokat mutatott.

Örültem a váratlan szerencsének, csak azt sajnáltam, hogy nem a piros fejdísszel ékesített hím jelent meg nálam, mert az sokkal szebb lett volna. De hát ilyen a fotós: a jónál is lehetne jobb! - gondolja örökké. 😊Talán egyszer a hím is meglátogat...

Az ősz közeledtével a ragadozó madarak is többet mutatkoznak. Sokszor tapasztalom, hogy a kis énekesek hirtelen elbújnak, elhallgatnak és a világ legjobb szotyijáért sem mutatkotnak. Ilyenkor tudom, hogy karvaly ólálkodik a közelben. Nemrégiben kétszer is a lesemnél vadászott a veszélyes ragadozó. Mivel láthatta, hogy a cinegék az elszóródott magokat szedegették a földről, ő is ott várta az óvatlan ebédre valót, csupán a néhány vaddohány mögött rejtőzködött. 

Mivel ott sem járt sikerrel, leshelyet változtatott és felült egy ágra. Végül innen is éhesen repült el.

Egy másik alkalommal egyenesen a vízbe ült és onnan kutatta éles szemével a lehetséges zsákmányt.

Megunván a lábfürdőt ő is átült a jó leshelyet kínáló száraz ágra és onnan várta a jó szerencsét, de hiába.

Még javában zöldellt az erdő, amikor egy nálunk szokatlanul nagy madár landolt a kidőlt fán. Fiatal héjának néztem. 

Néhány perc után átlibbent az itató mellé és megült a szélén.

Itt ismét tétovázott, hogy mitévő legyen? Közben csak a fejét forgatta és meresztette a szemét.

Végül rászánta magát, hogy belépjen a vízbe.

Ott folytatta a mozdulatlan őrködést. Ez jó alkalom volt egy közeli arckép készítésére. Az árnyék adta sötét háttér fokozta szigorú tekintetének drámaiságát.

Végül lebukott a víz alá, többször megmártózott és heves verdeséssel szórta magára a vizet.

Alapos tisztálkodás után a víz mellett igazgatta meg a tollait, majd elrepült.

Örültem a fiatal héja megjelenésének, de búcsúzásul azt kívántam: apád, anyád ide jöjjön! Mert a felnőtt héják sokkal szebbek. 😊

A kívánságom a napokban teljesült. Addigra már őszies jelleget öltött a kis erdő, megritkultak, sárga, vörös színt öltöttek a lombok. Elmélyülten fotóztam a színes leveleket és a fotóséta végén a lesemnél kötöttem ki. Van még egy órám a tervezett hazamenetelig, beülök a kunyhómba, hátha lesz valami...-gondoltam.

Éppen csak félrehúztam a függönyt és előkészültem, amikor hirtelen megjelent a megidézett felnőtt héja és a tuskóra ült. Gyönyörűen mutatott az éles fényben. Igen, erre a pillanatra vártam! 

Az elegáns ragadozó percekig alig mozdult..., 

... majd végre átült a földön heverő kidőlt fenyőre. Addigra már szűrt fénybe került a színhely, nem voltak fényfoltok és így még szebbnek látszott a jelenet. 

Itt aztán ráérősen üldögélt vagy egy fél órát, nem mozdult más, mint a feje és a szeme. 

Mozdulatlanságát kihasználva gyorsan feltettem az előző posztban említett barkácsolt előtétet és azzal egy különleges hatású fotót készítettem. 

Még ezután is egy helyben üldögélve szemlélődött. Mit tehettem volna: portrékat készítettem a szigorú tekintetű, fenséges ragadozó madárról.

Végre aztán megfordult az ágon és a másik irányba nézve keresett levadászható prédát, de természetesen semmi nem mutatkozott. 

Nagy örömömre ezután még átugrott egy másik tuskóra és még ott is hagyta magát fényképezni, mielőtt végleg elrepült.

A gyönyörű ragadozó látogatása emlékezetes marad számomra, mert a szép őszi környezetben igen kedvemre való fotók készültek róla.

Őszi falevelek

Az őszi erdő pompája és a lehullás előtti falevelek változatos színei mindig lenyűgöznek. Egy kis leleménnyel olyan előtétet barkácsoltam, amellyel különleges hatású egyedi fotókat készíthettem erről a szokványos témáról.

    

Egy bölcs bika

A kedvem is olyan volt, mint az aznapi időjárás: borongós és bizonytalan, amikor S. Józsi vadfestő barátom szarvaslesre invitált. A szitáló eső hol rákezdett, hol abbamaradt, estére pedig csapadékot jelzett a felhő radar Gödöllő környékére. Fotózásra nem a legcsábítóbb kilátások. Menjek, vagy ne menjek? Jó eséllyel megázunk. De hátha bejön egy szép bika, hiszen a szarvasbőgés idejében járunk. 

Végül csak összekaptam magam, a vadászházhoz hajtottam és ott átültem Józsi terepjárójába, aztán irány a Hajdinás tető! A vízmosásos, meredek, rossz úton felkapaszkodtunk és a kocsit hátrahagyva felültünk a magaslesre. Kihalt és üres volt a szép nagy tisztás, sehol egy állat.

Már vagy egy órája várakoztunk, halkan beszélgetve, amikor balról meghallottuk az első bőgést. Nosza, Józsi vette a kürtjét és visszabőgött. Talán túl erőteljesen, mert a mélyhangú bika elhallgatott és többé meg sem szólalt.

Újabb várakozás után Józsi odasúgta: ott a bika! De hiába meresztgettem a szemem, sehol semmit nem láttam. A tisztás legtávolabbi részén szaladt át néhány tarvad és velük egy bika, de a sebtiben lőtt fotón ezek alig láthatóak voltak. Lehangoltan vártunk tovább, de még csak bőgést sem hallottunk.

Van itt a közelben egy vadkörte fa, a lepotyogott gyümölcsért kijöhetnének! - súgta Józsi. Ekkor már erősen sötétedett. És csakugyan, balról kilépett a sűrűből néhány állat. Azok lehettek, akiket láttunk átszaladni. Egy fiatal bika kísérte a csemegéző teheneit.

A kis csapat nyugodtan szedegette a hullott körtét, amíg a készlet tartott.

Ez néhány percet jelentett, aztán a tehenek visszaindultak a sűrűbe. Józsi észbekapott és rábőgött a bikára. Az megtorpant és a hang irányába nézett. Tétovázott, hogy mit tegyen? Vegye komolyan a láthatatlan vetélytárs kihívását és vegye fel vele a harcot? Fiatalsága ellenére nem heveskedett, vissza sem bőgött, hanem bölcs döntéssel megindult a tehenei után. Mert a lányok birtoklása a lényeg, bőgjön és harcoljon aki akar, ő nem!

Az elvonuló tehenek később még újra megmutatták magukat, de már sokkal távolabb és kevés fénynél.

A konfliktus kerülő bika a biztonság kedvéért a sűrűben maradt. A lányok talán szívesen megismerkedtek volna a Józsi által imitált jó torkú másik bikával.

Miután a tehenek eltűntek, mi is szedtük a sátorfánkat és visszazötykölődtünk a civilizációba. Köszönöm Józsi barátomnak az élményt!