KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. április 18., hétfő

Közeli őzek

Mostanában ismét korán kelek és sietek a határba, hogy gyönyörködjem a hajnali ég pompázatos színeiben.


Az egyszerű turai táj megszépül ilyenkor: a vizenyős rétek, a nádasok és a művelt területek egyaránt.


A harmatban fürdő mezőn virító vadvirágok az erős reggeli fényben elvarázsolják a szépre fogékony embert.


A nemrég hazatért gólya madár éberebb, mint gondolnánk: a fotós láttán hamar szárnyra kap.



Jártamban, keltemben sok őzzel találkozom, legtöbbjükkel csupán távolról és futólag.


Hogyan lehet közel kerülni egy őzhöz? Erre mutatok most néhány példát.
A minap egy suta és egy fiatal, barkás agancsú bakocska ugrott ki elém, majd biztonságos távolba érve megálltak, hogy megbámuljanak.


Amikor odébbálltak, utánuk osontam és a nád fedezékében próbáltam közelebb kerülni hozzájuk. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ez mennyire hiábavaló igyekezet, különösen vízben cuppogó gumicsizmával. Ezúttal is hamar lebuktam és az őzek elvágtattak. 
A szerencsém úgy hozta, hogy még akkor, frissiben mégis közel kerültem egy őzhöz, de nem a magam ügyességének köszönhetően.
Amint csalódottan ballagtam visszafelé, csörtetést hallottam a hátam mögött: a két őz rohant felém. A suta láttamra megtorpant, de a bak csak jött!


Gyorsan lekuporodtam és követtem a vágtató állatot a fényképezőgépemmel.


A bak félkört leírva mozgott, de úgy, hogy közben egyre közelebb került hozzám. Olyan hirtelen történt mindez, hogy fel sem ötlött bennem, hogy visszazoomoljak. Itt még éppen belefért a képbe, ...


... de emitt az agancsa már a kép szélét feszegeti, ...


... a következőn meg már lemaradtak a hátsó lábai.


A megzavarodott őz ijesztően közel robogott el mellettem, de arra nem derült fény, hogy mitől ijedt meg? 
Egy más alkalommal kocsiból vettem észre egy szép bakot a sűrűben. Egy fiatalabb, még letisztítatlan agancsú társával egy kattintás után megunták az érdeklődésemet és úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben.


Bosszankodva hajtottam tovább, de később a gabonában ismét megpillantottam őket.


Elugrottak, de a szebbikről azért még tudtam pár képet csinálni.



Tegnap a természetvédelmi területet szegélyező ritkásban viszontláttam a korábban már fotózott nyugodt bakot. Igazán közel volt és most is türelmesen viselte a kattintgatásomat.


Jóízűen falatozott a hirtelen nőtt zsenge fűből, miközben az autómra tekintett.


Hátat fordított és a kis galagonya bokrot gusztálta, ...


... majd harapott is néhányat a zsenge levelekből.


A kocsiról és rólam tudomást sem véve jólesően vakargatni kezdte az ágacskával még mindig viszkető homlokát.


Még egyszer visszanézett, ...


 ... aztán szép komótosan, cseppnyi sietség nélkül belépett a fa mögé, ahol már nem láthattam.
Megismételhetetlen, felemelő perceket köszönhetek ennek a szép, méltóságteljes őzbaknak, mert eltűrte a jelenlétemet.
Talán csak az őzek párzási időszakában lehet közelebb kerülni egy őzhöz, illetőleg úgy, ahogy többé nem szeretnék. Ma reggel vadászok kanyarodtak mellém a terepjárójukkal és érdeklődtek, hogy láttam-e valahol szép bakot? Ők már találkoztak eggyel, magukkal is hozták ... ott van hátul ... egy ládában.


Megdobbant a szívem: csak nem az én szelíd őz barátom fekszik előttem az utolsó falattal a szájában? Nem, annak kisebb az agancsa, szerencséjére. Mindenesetre szeretném, ha jobban vigyázna magára és nem engedné közel a vadászokat!

4 megjegyzés:

  1. Nem vártak sokáig azok a vadászok, csak 15-től lőhető az őzbak. Remélem a kérdésükre stílszerűen őzikeszemekkel ingattad a fejedet, mondván, hogy te bizony nem is tudtad, hogy errefelé őzek is vannak :-) A képek természetesen tetszenek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek a képek. Nem is tudtam, hogy most kezdődött az őzbak szezon. Én csak fotózom őket szezontól függetlenül és sajnálom a lelőtt bakokat. Üzekedésre majd megint csak a selejtje marad...

      Törlés
  2. Nagyon szép fotók lettek, gratulálok! Az utolsó miatt egy kicsit szomorú lettem, de ilyen az élet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm István. Gondolom, veled együtt minden természetfotós sajnálja a szegény lelőtt állatokat.

      Törlés