Túzoknézőben

Gyopárosfürdőn üdültünk pár napig egyik unokánkkal egy kellemes szállodában. Onnan már nincs túl messze Dévaványa - Réhely, a túzokvédelemről híres látogatóközpont. Az egyik délelőttöt annak felkeresésére szántuk.

Már közel jártunk a célunkhoz, amikor az út menti árokban egy rókát pillantottunk meg. Satufék, rohanás a csomagtartóhoz a fényképezőgépért, aztán óvatosan vissza a békésen falatozó, de sajnos félig árnyékban álló ravaszdi felé.

Az útra hajló lombok fedezékében már elég közel kerültem, de egy traktor érkezése megzavarta és kiugrasztotta a rókát a bozótból.

Éppen felém szaladt a töltésen felfelé...

... aztán persze észrevett és irányt váltva visszarohant a sűrűbe.

Mindez fényes nappal, úgy tíz óra felé! Erre a találkozásra egyikünk sem számított, de nekem jól esett, noha a fotók nem lettek elég jók.

A látogató központban mi voltunk az aznapi első vendégek. Kedves fogadtatásban részesültünk nemcsak a recepciónál, hanem a bemutató kertben is: szinte tárt karokkal várt az egyik fiatal túzok kakas a három közül.

A világ legnehezebb repülő madara e három példányának szárnytollait megcsonkították, hogy ne tudjanak megszökni.

Szárnyfesztávolságuk elérheti a 2,5 métert, a kifejlett kakas súlya akár 18 kg is lehet. Ez időtájt van a párzási időszakuk, a kakasok jellegzetes násztáncát dürgésnek nevezik. Én erre a nevezetes táncra vártam, de csak az egyik madár próbálgatott valami hasonlót, azt is csak a kerítés közvetlen közelében.

Az itt tartott madarak vadon élő társaikkal ellentétben nem zavartatták magukat, sőt annyira közel jöttek, hogy már amiatt nem lehetett fényképezni őket. Pár fotóval azért vigasztalódtam.

Nem tudtam elegendő időt szánni a fotózásra, a kis unoka már türelmetlenkedett. Hogy tudjam, mit hagyok ki, búcsúzóul a legaktívabb kakas még produkálta magát ... természetesen a kerítéshez simulva. 

A túzok a zavarásra rendkívül érzékeny madár, háborítatlan szaporodásuk érdekében vadon élő példányait csak külön erre a célra épített lesből, hajnaltól estig tartó fáradságos lesezéssel lehetne fényképezni, nem kevés pénz ellenében. Nem hiszem, hogy én erre valaha is rászánom magam, így viszont fotóztam is dürgő túzokot, meg nem is...

A pár nap kellemesen és gyorsan - mondhatnám: vad túzok szárnyon - elrepült. 

Hazafelé tartva Szarvas előtt még egy meglepetés ért: egy magányos dámszarvas bikát pillantottam meg az autóból. Úgy ötven méternyire állt a magas fűben. Persze mire előkotortam a csomagtartó mélyéről és készenlétbe helyeztem a fényképezőgépemet, már csak futtában láthattam.

Már a puszta jelenléte is különös volt, de az talán még inkább, hogy a lapátját még nem dobta el.