KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. április 4., hétfő

A vidék dicsérete

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.


Balassinak ez a pár sora jutott eszembe, amikor tegnap kora reggel a mezőt jártam.
Jó nekem, öreg obsitosnak, hogy nagyvárosi vitézkedések (és levitézlések) után most közel élek a természethez!
Éppen csak pár fokkal fagypont felett járt a hőmérséklet és az éles fény a bő harmat cseppecskéivel minden egyes fűszálat megragyogtatott.


A nyulakat még nem tette vakká a szerelem, így nem engedtek elég közel, de egy fácán kakas éppen előttem ugrott le az útról a harmatos fűbe.


A mocsárhoz tartottam, a gólyahírekhez. Legutóbb esti fényben igazán gyönyörűek voltak, de így is jól mutattak.



Róluk jut eszembe, hogy az első turai gólya is megérkezett már.


A harmatos fűben néhány fürtös gyöngyike kellette magát. 


A visszaúton ismét megcsodáltam a belvizes tavacskában tükröződő turai kastélyt...


 ... majd egy őzbak került elém. 


A természetvédelmi területre igyekezett, mintha tudná, hogy ott nem érheti bántódás. Átugrott az egyhajú virágok termőhelyét jelölő ponyva kerítésen, de nem váltott be a sűrű nádba. Én a földúton autóztam, ő velem párhuzamosan, biztonsága tudatában poroszkált az elvadult fiatal akácosban. 


Néhol egy-egy ággal megvakargatta egyébként már letisztított agancsa viszkető tövét.


Aztán mellső lábaival megkapargatta az avart, fekvőhelyet keresett, majd le is feküdt.


Ekkor már alig látszott, kénytelen voltam kicsusszanni a kocsiból. Erre természetesen odébbállt, de csak amúgy, komótosan. A sűrűből még visszanézett, mintha azt kérdezné: mit akarhatott tőlem ez az autós ember?


Talán negyed órát is kitett, amíg ezt a szelíd őzet kísérgettem. Jó hangulatban tértem haza. Pár órás kerti munka után már a délutáni programot tervezgettem. Az ötkor kezdődő F1-es futam előtt még kinézhetnék a kakasokhoz. Nem, mintha újabb viadalban bízhatnék - a riválisok erre az idényre már biztosan elintézték egymás közt a terület felosztást -, de a dürgés már javában zajlik.
Egy órát ücsörögtem a lesben teljes magányban, hallgattam a kakasok rikoltozását, majd jött egy ... zajos kiránduló csoport. Rá kellett szólnom a kíváncsi gyerekekre, mert már az ajtót nyitották volna.
Na, most jó időre vége az esélyeimnek!
Újabb várakozás, majd az orrom elé leszállt egy zöldike...


kicsit később egy szajkó. Sovány zsákmány.


A fácánok távol maradtak, a rikoltozások nem közeledtek. Az órámra pillantottam: már csak öt percem maradt. Jönnie kell a kakasoknak, ha fotót akarnak. :) 
És akkor végre megjelent egyikük. Sietve közeledett.


Kotyogó hanggal hívogatta a tyúkjait, miközben a kiszórt napraforgót szedegette, de azok nem jöttek.


Talán valamelyik rivális távolságát akarta bemérni ezzel a furcsa fejtartással.


Elérkezett az idő, hogy jelezze, ki az úr a les közeli szemétdombon: nagyot rikoltott...


... és a szárnyával gyorsan verdesett. A tavalyi száraz levelek csak úgy repkedtek körülötte.


Hősies tette után gyorsan elvonult a távoli bokor alá. Éppen időben, mert már tényleg csomagolnom kellett. Még egyszer megismételte tavaszi násztáncát, majd eltávozott. Magam is leléptem. Öt előtt öt perccel a kakasos képekkel a memóriakártyámon leültem a tv elé. (Csak halkan jegyzem meg, hogyan tehettem volna ezt meg, ha nagyvárosban élnék?) Igazán "formaegyes" volt ez a nap! 
...
Hogy el ne felejtsem, korábban ismét meglátogattam a fenyvesben fészkelő szürkegémeket. A helyzet látszólag semmit sem változott, csak hímeket láttam. A tojók nyilván a fészken ülnek és a fiókákat melengetik. Néhány sikerültebb fotót azért megmutatok emlékeztetőnek.





Még ehhez a kiránduláshoz tartozik egy kép: hazafelé tartva váratlanul két fekete harkály tűnt fel. Szerelmesen kergetőztek a távolban. Sajnos, csak egyikük került fel az emlék fotóra.


E néhány kép és a hozzájuk fűződő élményeim leírása talán elegendő bizonyságul szolgálnak  a természetszeretőknek, hogy miért lehet szeretni a vidéki életet. 

3 megjegyzés:

  1. Bizony a vidéki élet miatt irigykedem is egy kicsit, no meg az őzbak! Nagyon szép fotók, gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm István. Még neked is összejöhet a vidéki élet. Elküldöm az őzbakot...

      Törlés