KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. február 7., vasárnap

Illetéktelen behatolás

Mostanában kaptam néhány dicséretet a fotóimmal kapcsolatosan, talán nem érdemtelenül. De ha valamiben gyenge vagyok, az a vízi madarak témája. Éppen ezért kapva kapok minden lehetőségen, hogy erősíthessek ezen a téren. Nemrégiben egy kedves egykori munkatársnőm adott egy tippet. Tegnap felkerekedtem és mintegy fél órányi autózással el is jutottam az ajánlott horgásztavakhoz. Kerítéssel körbevett területek kilométer hosszan, és táblák: ilyen és ilyen horgászegyesület tulajdona, illetéktelenek belépése tilos! Vajon egyáltalán le tudok-e menni valahol a vízhez? 
Az egyik kapu szerencsémre nyitva volt, behajtottam. A parkolóban már állt néhány autó. Nyakamban a fényképezőgépemmel elindultam a halőr kunyhója felé, de ott senki sem volt, csak távolról hallottam a motoros fűkasza zaját. A tavak közötti gáton haladtam a gyönyörű napsütésben. Az olvadó jégről visszatükröződve vakított az erős fény, úgy fordultam, hogy a hátamat érje. Sehol egy madár, sehol egy lélek. Hirtelen vadkacsák repültek át felettem.



A hátsó úton sétáltam. A horgász stégek, házikók egymás mellett sorakoztak a parton. Már csaknem elértem a tó végét, amikor emberek jöttek velem szembe. A nádat kezdték ritkítani. Barátságosan fogadták a köszöntésemet, szóba elegyedtünk. Ők a fényképezésről kérdezgettek, én meg a helyi viszonyokról. Megtudtam tőlük, hogy a szomszédos tó felé van egy kiskapu a kerítésen, azon nyugodtan átmehetek, mert ott tanyáznak a szürkegémek. Így is tettem. 
Eleinte csak néhány átrepülő kacsát láttam...


... de aztán egy-két gémet is.



Tovább haladva három horgásszal találkoztam, akik egy kis jégmentes vízen próbálgatták a szerelésüket. Kérdésemre készségesen mutattak az öreg akácok felé, ahol a szürkék ülnek.


Közeledtemre felreppent néhány madár, de olyan is volt, amelyik átrepült felettem.




Röptüket követve pillantottam meg a beton medencéket. Ezek valamiféle hal nevelők, vagy osztályozók lehettek. A madarak vagy egyenesen a betonon landoltak, vagy mellette, hogy aztán odagyalogoljanak és a szélére felállva lessék a zsákmányt.





Hiába álldogáltak a gémek  medencék szélén, könnyű célpontot jelentve, a beton műtárgyak annyira rondák voltak, hogy a fotózásnál igyekeztem elkerülni azokat, de nem sok sikerrel.


Közben egy nagykócsag is feltűnt a másik tónál. Éppen a jégen landolt.




Egy ideig gubbasztott a tó közepén, aztán méltatlankodva elrepült. Többé nem láttam.


A medencéknél öt-hat szürkegém mozgolódott, helyezkedett, jött-ment.







A jobbnak vélt helyekért egymást is zavargatták, nem kis örömömre.




Egy jó órán át mozogtam a területen, de egyetlen lélekkel sem találkoztam. A gémek megszokhatták az embereket, mert nem nagyon féltek tőlem. Nekem viszont rossz érzésem támadt: nehogy rám zárják a horgászok a kaput! Sietve visszaindultam, de azt még láthattam, hogy az egyik szürkének sikerült halat fognia és azt a többiektől távoli helyre szállítva el is fogyasztotta.




Bizony jó volt igyekeznem, mert a horgászok, akik a tavaszi nagytakarításon dolgoztak, már hazafelé készülődtek. Kérdésemre, hogy hogyan juthatnék be ide legközelebb, meghökkenten néztek. Majd március közepén nyitunk! - hangzott a válasz. Na jó, de a másik tóhoz, ahol a gémek vannak, csak be lehet jutni valahogy! - firtattam tovább. Az a halgazdaság, oda be sem tehetjük a lábunkat. Három nagy kutyával őrzik azt a területet. - mondták. Most jövök onnan, még kutyaugatást sem hallottam. - válaszoltam. Akkor nagy szerencséje volt! - tettek pontot a beszélgetés végére akaratlan vendéglátóim.
Igazat adtam nekik. Valóban szerencsém volt, de izgat ez a lehetőség. Jó előkészületekkel szép képeket lehetne itt készíteni. Keresni fogom a módját!

8 megjegyzés:

  1. Viktória Jobbágy Köszönöm ezt a kellemes és szemléletes beszámolót. Kiváncsi vagyok sikerül-e valami megoldást találni a "tilos" terület becserkészéséhez? A képek gyönyörűek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viktória! Én köszönöm kedves érdeklődését. Meg akarom keresni az illetékest, hogy engedélyezze a belépésemet pár napon keresztül és még fagy is kell a tervemhez, mert jégre akarok csalit tenni a gémeknek. Ha sikerül, akkor természetesen megírom. Minden jót kívánok!

      Törlés
  2. Nem bántam meg, hogy a linkre kattintottam, sok-sok csodálatos madárfotót láttam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Jenő, tudod, hogy én sohasem akarnék rosszat neked.

      Törlés
  3. Csodálatos szép felvételek! Gratulálok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mária, örülök, hogy tetszettek és írtál.

      Törlés
  4. Szerintem ne add fel, biztosan lesz mód rá, hogy fotózhass a tavaknál. A madaraknak nem ártasz ezzel és a halaknak sem, tehát akadálya nem lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időközben megszereztem a belépési engedélyt, csak az elképzelt "jégre etetés" lehetetlenült el. Talán majd télen! :)

      Törlés