KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. július 21., kedd

Kajaktúra meglepetésekkel

A múlt vasárnap Visegrádtól Szigetmonostorig kajakoztunk a kis Duna-ágon. A kép csak illusztráció.


A késői indulás miatt az év eddigi legforróbb napjának legégetőbb óráit töltöttük vízen, a pihenők idején jól esett a csobbanás a hűs hullámokban. Az alacsony vízállás miatt szinte mindenhol sóderos, kikötésre alkalmas partokat találtunk.


Minderről önmagában nem írnék, de adódott néhány, a blogom témájába jobban illeszkedő érdekesség is útközben, melyeket a magammal vitt kis fényképezőgépemmel sikerült megörökítenem.
Például, amikor egy bólyán üldögélő sirály közeledtünkre felröppent, majd halat kapott ki a vízből.



Igazi meglepetést jelentett, hogy egy népes nagy bukó csapattal is találkoztunk. Nagy bukók júliusban a Dunán, méghozzá csapatostul? Igen, pedig mindeddig úgy tudtam, hogy ezek az északról érkező vendégek csak a telet töltik nálunk. További érdekesség, hogy csak tojókat és/vagy fiókákat láttam.












Az egyik pihenőnk során egy part felé tartó kígyót, nyilvánvalóan vizisiklót pillantottam meg, szájában valami zsákmánnyal.


A halat először törpeharcsának néztem, de közelebbről nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy általam még sosem látott faj egy példánya.



A sikló a part fel igyekezett, gondolom a szárazon szeretett volna végezni még mindig mozgó áldozatával.


Közeledtemre visszatért a mély vízbe, majd pár méterrel odébb újra megpróbálkozott a partra jutással.


Ez többször megismétlődött, de én követtem, mert szerettem volna lefotózni, amint lenyeli a halat.


Ettől még messze voltunk, mert a zsákmány még keresztben állt a szájában.


Végül a sikló megelégelte zaklatásomat, elengedte a halat és eltűnt a mélyben. A szegény áldozat némi késedelemmel ugyanígy tett, én meg hoppon maradtam. A meglévő képeknek így is nagyon örülök, mert hasonló jelenetnek azelőtt sohasem voltam még tanúja.
Képeim alapján a hozzáértők nászruhás hím folyami gébként azonosították a halat.
Kis fényképezőgépem ismét jó szolgálatot tett, csupán a nagy bukóknál éreztem a nagyobb tudású gép hiányát.
Örülök, hogy a négy órás vízi úton ennyi érdekességet láthattam. Ez azt jelzi, hogy a Duna állat- és madárvilága kézzelfoghatóan és megtapasztalhatóan gazdagodik.

2 megjegyzés:

  1. Most látom az említett túrát. A víz is feltudja erősíteni a napsugarak hatását, elég rendesen. Nem tudom melyikünk járhatott végül jobban, de szerintem Te. Azért a vízen csak megmozdult a szellő is. A siklós kaland klassz lehetett a fotóid alapján. (Talán este visszasiklott az elhagyott zsákmányért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az UV sugárzást kivédendően hosszúujjú ingben, hosszú nadrágban eveztem, de a lábfejem és a bokám így is leégett. Hűsítő fuvallatoknak és óránkénti csobbanásoknak köszönhetően kellemes volt a túra. A "zsákmány" megúszta, mert elúszott. :)

      Törlés