Madarak itt-ott

Egyszer hopp, másszor kopp! - mondja a szólás. Hát most nálam KOPP!

Csak nemrég volt, hogy karvaly, sőt héja fürdött az itatómnál, aztán a mostani látogatottság csak alig több a semminél. Ezt a pár gyengécske fotót sok-sok órai leselkedés sovány eredményeként készítettem ugyanott. 

A szigeten is alig jobb a helyzet, de látván, hogy a Duna szintje végre valamicskét emelkedett, vasárnap reggel Tamással kinéztünk a szokott helyünkre. Rögtön szembetűnt, hogy a holtágban még így is kevés a víz, de legalább már nem száraz a meder. A jégmadár ott ült a helyén, mintha csak minket várt volna, de el kellett zavarnunk a berendezkedéshez. Szerencsére nem maradt sokáig távol, a nagy ág felől a víz fölött repülve egyenesen a kijelölt helyén landolt.

Itt is maradt egy negyed óráig, de jóformán csak egy helyben ülve nézelődött.

Talán álmos volt, vagy jóllakott, mert alig mozdult, aztán váratlanul kinyitotta a csőrét és megjelent a torkában az előző étkezések halszálka maradéka gombóc formájában, melyet hanyag fejrázással kiköpött.

Nem lehetett túlságosan éhes, mert csak nézte az alant nyüzsgő apró halacskákat és amikor végre leröppent, csak egy rákocskával a csőrében tért vissza. Azt szertartásosan néhányszor az ághoz verte, majd lenyelte, de mindez nem volt túl látványos. Üldögélt még egy keveset, aztán tovább repült a holtág északi vége felé. 

További egy órán át  hiába vártuk, hogy visszatérjen... 

Amíg ott ült előttünk nem csinált nagy műsort. Láttunk már ennél látványosabb, több szereplős jégmadár showt és készítettünk ezeknél érdekesebb képeket, de ne legyünk telhetetlenek! Ahhoz képest, hogy reggel jobb híján, találomra és minimális eséllyel jöttünk ki, elégedettek lehetünk. És, ha a Duna kissé megárad, akkor lesz még részünk élvezetesebb kalandokban is.