KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2014. október 29., szerda

Ölyv helyett...

Július óta nem vettem hasznát az itatómnak. Azelőtt is úgyszólván csak karvalyok használták, azóta találtam ugyan karvaly tollakat a vízben, de bármikor leselkedtem, nem sikerült találkoznom a fürdő vendégekkel. Most, hogy már a reggeli fagyok időszakát éljük, le is tettem arról, hogy legyen ott még fotózni valóm az idén. Egy ideje az utántöltést is elhanyagoltam. 
Ehelyett már a téli szezonra készítettem fel a lest és környékét. Új oldalon, az itató irányára merőlegesen nyitottam ablakot és kihelyeztem a napraforgós etetőt meg az ölyvek beülőjét. Pár napja már el is fogyott a csali hús, azaz ott járt az ölyv. 
Ölyvet már jó régen fotóztam, így aztán ma délelőtt próbát tettem. A cinkék már jöttek-mentek és egy szajkó is berepült a dióért, de amint csöppnyi mozdítással ráirányítottam a gépet,  az álcázás dacára észrevette a függöny rezdülését és elrepült. Nem is tért vissza többé. 
A néha-néha betérő cinegéket nem számítva magányosan, csendben üldögéltem. Csak a szállingózó nyárfa levelek neszezése hallatszott, amint hol a les tetejére, hol az itató maradék vizébe érkeztek. Egyszer egy ezektől eltérő furcsa zajra lettem figyelmes az itató felől. A széles ablaknyílást kettős függöny és egy függesztett deszkalap takarta. Ezt óvatosan alulról megbillentve kitekintettem és a vízben ülő hím karvalyt pillantottam meg. Huh! El ne szalasszam! Gyorsan kell cselekednem: deszkát visszaereszt, a gépet az állványról levesz, obit a deszka és a függönyök alatt kidug és......és dobogó szívvel a keresőbe nézve láttam, hogy a karvaly még mindig ott van! 
Engedte is, hogy fotózzam, bár az álcázást az objektívvel megemelve, a gépet kézben tartva ez nem volt egyszerű. A szép ragadozó madár csak akkor hagyott faképnél, amikor már eleget fürdőzött. És az ölyv? Ja, az nem jött!







Az eset tanulságai, hogy nem árt fülelni a lesben, a szajkó éberebb, gyanakvóbb, mint a karvaly, aki viszont hideg vízben is szeret fürödni, az ölyv pedig kiszámíthatatlan, nem jön megrendelésre. :)


2014. október 28., kedd

Mű-barcogás

Tegnap ismét szarvasozni voltunk Józsival. A hétvégi óraállítás vagy minket zavart meg, vagy a szarvasokat (!), tény, hogy már kint legelészett egy kisebb csorda, amikor a tisztáshoz értünk. Természetesen elriadtak. Elkedvetlenedtünk, mert az elijedt állatok már nem jönnek vissza. Persze bíztunk abban, hogy majd újak is belátogatnak, tehát elhelyezkedtünk a széna bálák fedezékében és vártuk a jó szerencsét.
Nemsokára kióvakodott egy tehén, majd a borja és követte őket egy fiatal bika is. Békésen legelésztek, de semmi különös nem történt a következő fél órában. Csak a három állat tartózkodott a réten.


Már erősen esteledett, amikor a távolban felbukkant egy fiatal dám bika.


Már előző alkalommal is láttam dámot a gímek legelőjén, az egy komolyabb bika volt és barcogott is rendesen, de éppen csak megmutatta magát és máris elrohant szerelmet keresni.


Nos, a mostani kisebb bika sem akart sokáig maradni. Nem hangoskodott, csapkodott egy kicsit a lapátjával, majd elvonult a domb mögé, úgy, hogy nem is láttuk.
Mit tehetnék? Bevillant, hogy a telefonom zenetárában dám hang is van. Nosza, gyorsan kikerestem és elindítottam. Próba - szerencse! Gyengécske ugyan ez a barcogás, de mégis felkapták rá a fejüket a gímek és a dám is jól reagált. Előjött a domb mögül és futva közeledett, túl gyorsan ahhoz, hogy bemozdulatlan képeket csinálhassunk a szürkületben. Félúton szerencsénkre megállt és fülelt.


Azért még így is messze volt, a képet érdemes kinagyítani.


Aztán újra nekilódult. Egyenesen felénk. Közben a telefonom lecsúszott a térdemről, a földre esett és így a mozgósító hang elhalkult. Talán ezért történt, hogy a bika nem ugrott be hozzánk. Elkanyarodott és tőlünk jobbra úgy húsz méterrel torpant csak meg újra. 


Nem értette, hogy mi is van ezzel a halk barcogással? Időzött még egy pár pillanatot...


... aztán megiramodott, hogy valódi társakat és élményeket találjon. Eltűnt az erdőben, többé nem láttuk.
Közben a gímek is eloldalogtak, talán idegesítette őket a másik faj hangoskodása. 
Elégedetten néztünk össze Józsival. Jó kis kalandban volt részünk. Hihetetlen, hogy a hitvány mű-barcogás mennyire megtévesztette a szerelemre vágyó fiatal állatot! Legalább kétszáz méterről sikerült a közelünkbe csábítani. Ezek szerint a telefon dám bikák behívására is alkalmazható. Másoknak is ajánlom.

2014. október 21., kedd

Őszi egyveleg

Ragyogó őszi időjárásnak örülhettünk a hétvégén. Igaz, hogy megint hiába próbálkoztunk dámbikát fotózni és a szelíd rókalány is eltűnt a környékről, immár végérvényesen. Egy fotózással egybekötött délutáni kirándulás a Dunakanyarba azonban minden veszteségünkért kárpótolt. Éppen jókor értünk a Visegrád alatti kilátóhelyhez, éppen akkor, amikor a vakító napfény végigömlött a nagy folyó vízén.


Az erdei pihenő körül már színesedő levelek jelezték a közeledő lombhullást. Áprily gyönyörű sorai jutottak eszembe: " Bükkök smaragd színét erezve fent az első pár vörös folt megjelent..."


A kis patak kiszélesedő öblének vízén a lebegő sárgult levelek és az ég tükröződése most is megérintett.


Mint ahogyan a patak kőágyában fennakadt levelek felett átzuhogó víz látványa is kattogtatásra késztetett.


Sok hasonló képet készítettem már ugyanitt a korábbi években, de ezt most sem hagyhattam ki.


A vízesés alatti tavacskában kisebb-nagyobb buborékok keletkeztek és pattantak szét a nagy kavargásban.


Ez juttatta eszembe egy korábbi képemet: az erjedő cefréből idővel testet-lelket melengető finom pálinka lesz a hosszú téli beszélgetésekhez. ( Így legalább ezt a fotót is elsüthettem.)


És a vadszőlő vörös leveleinek láttán sem tudtam ellenállni újabb "mázolmányok" készítésének.


Tudom, ezek a fotóim már nem újdonságok, sokszor alkalmazott rutin felvételek, számomra mégis szórakoztatóak és remélem, másokat sem fognak untatni.
A hétvége azért régen remélt képekkel is szolgált, melyeket a szarvasok szolgáltattak. Szép számban és viszonylag jó fényben mutatták meg magukat, sőt a bikák még egy-két megkésett bőgést is bemutattak.



Az alábbi képnek örülök leginkább. Még címet is adtam neki.

Idill
Bizony jó volt kihasználni ezt a napfényes hétvégét, mert nyakunkon az ősz csúnyábbik fajtája hideggel, széllel, esővel, amikor már jobb a szobában emlékezni az elmúlt szépségekre.

2014. október 7., kedd

Bikák a sötétben

Idestova két hete már, hogy kijutottam az erdőbe és éppen szarvasbőgés idején. Váratlanul jött az örömteli lehetőség és talán emiatt, de önmagamtól szokatlan módon telve voltam pozitív várakozással, szinte azt éreztem, hogy aznap minden sikerülni fog. Miközben egy utamba került harangvirágot fényképeztem, már fel is hangzott az első bőgés, méghozzá közelről.


Aztán még több, egyre közelebbről és már láttam is a fák takarásából fel-felbukkanó közeledő bikát. Egy vadvédelmi kerítés terelte felém.  ( Nem tudom, mi értelme van egy ilyennek az erdő közepén? Egyszer már valaki megmagyarázhatná!) A fiatal állat akkor mászhatott ki egy dagonyából, mert még fénylett a hátán a nedves iszap. Talán tíz méterről készítettem róla az alábbi, csupán dokumentációs célra alkalmas képet. 


A kattanásra megugrott és nagy ívben vágott át az erdő belátható részén. Még fel sem ocsúdtam a találkozás izgalmából, amikor újra felharsant az orgonálás, egy újabb, már komolyabb hím jött a másik nyomában, mintha csak kergetné az előbbit. Ez nem jött a közelembe, mert a fiatal megfutamodását győzelemként érthette, megállt félúton és onnan ordított diadalittasan a megfutamodó után. 


Néhány óvatos lépéssel sikerült olyan helyzetbe kerülnöm, ahonnan jobban láthattam és fotózhattam.


Úgy tűnik, ő is észrevett, mert hamarosan visszafordult és eltűnt a fák között. 
Na, ez jól kezdődik! - örvendeztem, mert úgy gondoltam, hogy már ezért a képért érdemes volt kijönnöm.
Az erdei legelőn egy róka szemlélődött zsákmányt keresve. Távol volt, de szépen esett rá a fény. Egy kattintást megért.


Már több bika hallatta hangját, miközben a szélirány megszabta leshelyemet elfoglaltam. Nemsokára kilépett az erdőből néhány tehén és nyomukban pillanatnyi uruk és parancsolójuk. Jól mutattak a szép fényben, kár hogy távol maradtak és hamar távoztak.


Ezután hosszú üresjárat következett, csak a bikák hang párbaját hallgattam. Már erős szürkületben jöttek újra a tehenek, de ezúttal legalább hozzám közelebb.


Hamarosan a vetélytársat kereső bika is követte őket.


És a sötétség erősödésével más pályázók is felbátorodtak. Egyikük tisztes távolságban lépett ki a pástra, de egy másik a tehenek közelébe jött és félreérthetetlen jelét adta udvarlásának. A két felgerjedt hím túl közel került egymáshoz.


Ekkor már kint álltam az erdő szélén és szinte az orromig sem láttam a növekvő sötétségben. Egyszerre hatalmas csattanás jelezte, hogy összecsaptak a bikák, de szinte ugyanabban a pillanatban már teljes sebességgel rohant is a harc nélkül, gyáván megfutamodó vesztes - egyenesen felém! Mozdulni sem tudtam, de szerencsére öt-hat méterre tőlem meghőkölt és ijedten irányt váltott a két mázsás állat. A rémülettől egy fillér sem maradt a zsebemben, de azért tettem egy hősies kísérletet, hogy a közvetlen közelben megtorpant, döbbent bikát lefényképezzem. Az autó fókusz már tehetetlen volt, be is mozdult minden, ez lett belőle:


Már megint egy rossz képet akar eladni az ügyetlen fotós! - gondolhatná a "nyájas olvasó". Nem is hibáztathatom ezért, de enélkül a bizonyíték nélkül hiteltelennek érezném a furcsa kalandom leírását. Sőt, még egy sikerületlen képpel kell előhozakodjam, mert a harci jelenetek folytatódtak. Tehenei védelmében a győztes az eddig tétlen harmadik bika ellen fordult és megkergette. 


És amikor már végképp semmit sem láttam, bárhogy meresztettem a szemem, a két bika összecsapott! Ezúttal hosszasan folyt a harc a mezőn, folyamatosan csattogtak az agancsok, miközben én zseblámpám fényével az utat tapogattam az erdei ösvényen hazafelé igyekvőben. 
Mindig arra vágytam, hogy tanúja lehessek egy szarvasviadalnak. Nos, megtörtént, de éjjellátó kamera hiányában csak fültanú lehettem. 
Másnapra minden lecsendesedett. Bőgés nem, már csak morgolódás hallatszott. Hosszas várakozás után végül egy morózus kedvű, kapitális öreg bika mutatta meg magát a kezdődő szürkültben és naná, hogy távolról. 



Azért így is örültem a nagy öreg látásának. Talán huszonkettes is lehet!
Hát így történt, hogy szarvasbőgéskor rám mosolygott a szerencse. Kár, hogy a sötétség miatt ez a mosoly nem nagyon látszott! :)