Békászás

A nyárias napok után a minap hidegfront érkezett. Az ígért eső ugyan elmaradt nálunk, de a metszően hideg szél gomolyfelhőket kergetett és a nap hol kiragyogott, hol visszabújt mögéjük. A Galgához tartottam, békanézőbe.

Eszembe ötlött ugyanis egy sok évvel ezelőtti észlelésem, amikor egy hasonlóan hideg áprilisi napon leveli békák sokaságát láttam a vízben álló nádszálakon kapaszkodni. Azóta sokat változott a világ, mostanra a közmunkások nagy területen levágták a nádat, jóformán csak a keskeny vízfolyás közepén maradt néhány állva maradt tavalyi szál. Hosszasan kellett keresgélnem, de végül megpillantottam egy mozdulatlanul kuporgó zöld állatkát. Úgy hírlik, a leveli békák kiváló időjósok, de ezt a korán előmerészkedő példányt mégis meglepte a hirtelen jött hideg, lehűtötte társkereső kedvét és most dermedten várta az idő jobbra fordulását.

Fázol cimbora? Akkor gyere tornázni! - mondtam neki és óvatosan feléje gázoltam a mocsaras talajon, vigyázva, nehogy a sáros víz befolyjon a gumicsizmám szára fölött. Sikerült a markomba vennem, úgy, hogy száraz maradt a lábam. Egy ideig nyugodtan melegedett, majd fészkelődve igyekezett szabadulni. Kitettem hát egy nádszálra és fényképezni kezdtem.

Később egy másik tornaszeren is megmutathatta ügyességét.

Végezetül az utolsó, a legnehezebb próba következett.

Miután ezt is derekasan kiállta, abban a reményben köszöntem el kedves kis fotóalanyomtól, hogy a testmozgás nem volt számára megerőltető, majd útjára bocsájtottam.

Tudom, sokan irtóznak a békáktól. Bevallom, a varangyot én sem kedvelem, de a levelit annál inkább. Persze azért nem csókolnám meg. Még a végén királyfivá változna! Vagy tán királylánnyá?...