A megelevenedett kotorék

Május elején szokásom szerint végigjárom az ismert róka tanyákat és keresem a lakottságra utaló jeleket. Sajnos egyre kevesebb az ilyen hely, ahol róka kölykök mutatkozására lehet számítani. Idén is elindultam az ellenőrző körutamra, de sehol sem találtam biztató állapotokat. Igaz, hogy van még egy kotorék, nem is messze a búbosbankás lesemtől, de ott még sohasem találkoztam a róka életre utaló nyomokkal. Pedig még vadkamerát is kitettem oda, de három éjjel és nappal során sem fényképezett semmit a szélben hajladozó fűszálakon kívül. El is könyveltem magamban, hogy legnagyobb sajnálatomra idén is el fog maradni a róka kölyök fotózás.

Egy délelőtti sikertelen bankázás után rossz hangulatban indultam a kocsim felé, de egy hirtelen ötlettől vezérelve a mindig lakatlannak bizonyult kotorék felé vettem az irányt és meglepetésemre kis lábnyomokat, kaparásokat találtam a homokban. Hurrá! Itt rókák tanyáznak! 

Kora délután kiültem a rókavárhoz. A Nap már egyre inkább szemből sütött és jó irányból fújt az élénk szél, így történhetett, hogy öt óra tájban még az óvatos anya róka is gyanútlanul besétált a kijáró kölykök kíséretével.

Persze, amint észrevett nagy vakkantással riasztott és hanyatt-homlok elmenekült. A fiai kettő kivételével szintén eliszkoltak. Ők még a kotorék biztonságát választották, de azért vágyakozva néztek a többiek után.

Sohasem láthattak még embert, akitől félni kell, így alaposan szemügyre vették kuporgó, mozdulatlan alakomat.

Szép dolog a bizalom, de jobb a biztonság! - gondolhatták és a lyukhoz közelebb húzódva vizsgálgattak tovább.

Végül eltűntek a szemem elől. Én persze így is elégedett voltam: egy napon belül felfedezni a kis rókák nyomait és le is fényképezni őket még sohasem sikerült. Egy dolog azért nyugtalanított: a megriasztott szuka könnyen elmenekítheti a fiait a "Simabőrű" által felfedezett és emiatt veszélyessé vált otthonukból és akkor már nem láthatom őket többé, ha napokig ülök is ott. Hogy bizonyosságot szerezzek kitettem egy éjjel is látó vadkamerát a kis rókák játszóhelyére. 

Két hajnalon is hiába vártam a kis csirkefogókat, nem mutatkoztak. Ennél a róka családnál úgy látszik más a napirend, mint az eddig megismertekénél, ők délután szeretnek előjönni. Ezt felismerve még tudtam néhány fotót készíteni a talán utolsó otthon maradt kölyökről. A többiek már ismerkednek a kinti szabad világgal és tanulják a róka élet nélkülözhetetlen tudnivalóit.

Egy nap múlva talán már ő is elhagyja a kotorékot és önállósodik. Ezzel gyaníthatóan véget is fog érni az idei róka kölyök fotózásom. Szép volt, kedves emlékem marad.

A vadkamera mozgalmas éjszakai életet rögzített, melyből készítettem egy kis videót. Egy őz falatozásával indul a filmecske és az anya róka is szerepel benne. 

Elmaradt bankanász

Gyümölcs virágzás idején már itt voltak a korán jött bankáim, ritka alkalmat adva arra, hogy tavaszi pompában fényképezzem őket. Már messziről, az öreg lugas oszlopon ülve is tetszetős látványt nyújtottak.

Otthonosan mozogtak a tavaly használt deszka odú körül és elfogadták a régi beszálló ágat is.

Egy virágban álló vadszilva fa csodás hátteret biztosított a fényképezésükhöz.

Többnyire csak a magányos tojó üldögélt az ágon párját várva. Tanúja voltam, amikor végre megjött a hím és helyet fogalt mellette. Furcsállottam, hogy nem hozott kukacot, azaz nászajándékot és semmi izgalom nem látszott közöttük. Egykedvűen, ellenkező irányba nézve időztek egy kissé, majd a hím elrepült. Majd most hozza a lótetűt, átadja és megtörténik a párzás - gondoltam és nyilván a tojó is ezt várta. Nem így történt. 

A tojó még pár napig visszajárt, de aztán elmaradt ő is. Egy hétig nem volt semmi mozgás az odú körül.

Én azért reménykedtem, hogy a hím majd új párral fog jelentkezni.

Közben lehullottak a fehér szirmok és a néhány fagyos hajnal a gyümölcsfákat is megviselte. Az őszibarack még őrzött néhány rózsaszín virágot, amikor ismét banka ült a beszállóra. Talán a hím újabb hódítása?

Ellenfényben, átvilágított bóbitával igazán csinosnak tűnt a banka menyecske. Reméltem, hogy felébreszti a hím családalapítási kedvét.

Néhány nap múlva előttem történt egy randevú, beszállt a hím madár.

Ezúttal nem jött üres csőrrel, gyengéd mozdulattal felkínálta a csemegét a párjának.

Az szépen köszönte és örömmel elfogadta. Ez a madaraknál az elköteleződés jele, azt jelenti, hogy közös fióka nevelésre szövetkeztek. Ezután szokott következni a párzás, de meglepetésemre a hím nem kezdeményezett, hanem gyáván megfutamodott.

Újabb napok teltek el és a bankák csak szórványosan jelentkeztek, leginkább csak a tojó üldögélt az ágon. A háttér ismét változott, régen lehullottak a virágszirmok, üde zöld levelek jelentek meg a fákon. Újra tanúja lehettem a két madár találkozásának és az ajándékozási szertartásnak, méghozzá sorozatban egymás után több alkalommal. 

A tojó már alaposan jóllakhatott, de a hím továbbra is visszarettent a násztól, elfordult, majd elrepült.

Azzal nyugtattam magam, hogy ha nem is látom, valahol máshol azért megtörténik a párzás. Mindenesetre alaposan megkéstek a tojásrakással, mert addigra a rozsdafarkúak meg már javában etetik serdülő fiókáikat, a cinegék kireptettek, a kis rigók pedig a fészeket elhagyva üldözik a szüleiket élelem után kuncsorogva, az én bankáim meg csak álmodoznak a szaporulatról.

Napközben nem láttam őket, de esténként megérkeztek. Május elsején meglestem  a párocskát: a tojó bebújt az odúba, a hím pedig hordta neki a kaját. Néhányszor beadta az odúba, aztán az ágra ülve várakozott a csábító falattal a csőrében.

Akkor úgy gondoltam, hogy, ha késve is, de végre rendbe jöttek a banka ügyek.

Sajnos csalódnom kellett. Másnap már egyáltalán nem jelentkeztek a madaraim és ez azóta is így van. Március végén már megjöttek, egész áprilisban kínlódtak és májusra végképp elmaradtak. 

Nagyon sajnálom, hogy nem láthatom őket többé a házunk körül, mert nem lesznek fiókáik és ezért - bár nem vagyok banka sexológus - Banka urat hibáztatom. Talán kiöregedett szegény...