Újra Apajon

A leeresztett apaji tónál csodálatos madár fotókat készítettek a fotós kollégák. A ritka jó fotózási lehetőséget mi sem akartuk kihagyni, ezért Szilárddal visszatértünk a tavakhoz. Kora hajnalban indultunk, hogy még napkelte előtt  sátrat állíthassunk a parton. A leshely kiválasztása komoly feladat, nagyrészt ettől függ a siker. De ki tudja megjósolni a madarak járását? Sátrainkat felállítottuk és bíztunk a szerencsénkben.

A hátam mögül a libák gágogása, locsogása hallatszott. A levegőben is komoly forgalom zajlott.

Csakhamar felhangzott a cankók dallamos "bili-bili-bili" kiáltása és kezdtek szállingózni a madarak. Persze nem a fényképezőgép elé. A sárban és a sekély vízben kutatva szaladgáltak nagy összevisszaságban, majd odább szálltak. Azért egy piros lábú cankó elég közel jött.

Egy órán keresztül jól szórakoztam a cankók társaságában.

Aztán leállt minden mozgás a les előtt. Nagy messzeségben viszont feltűnt egy rétisas kísérői társaságában . Jóízűen falatozott.

Ezen a képen jól látszanak a tómederben sűrűn előforduló tavi kagyló héjak, melyek a férfi tenyér méretét is meghaladják. A sast majdnem egy óráig figyelhettem - mert sajnos más dolgom nem akadt - majd szárnyra kapott. Felém repült ugyan, de ellenfényben és így is távol maradt.

A cankók elmaradtak, a nap egyre erősebben sütött, a sátor szaunává változott, a szemem szinte leragadt az álmosságtól és tagjaim elzsibbadtak. Tizenegykor feladtam, mint ahogyan Szilárd is. De nála legalább több faj mutatkozott... Délben új helyre települtem. Itt megtapasztaltam, hogy már márciusban is vannak szúnyogok. De mennyien!

Azért jött pár kis madár.

Kis lile

Barázdabillegető

Havasi pityer

És egy nagyobb cankó is betévedt.

Háromkor végképp megelégeltem az eseménytelenséget és a szúnyogokat. Szilárd eközben a magaslesről halászsast fotózott. Mindketten elfáradtunk, így hát kelletlenül ugyan, de elindultunk hazafelé. Helyesebben szólva egy általunk eddig nem járt földutat próbáltunk ki. Hamar kiderült, hogy ehhez terepjáró kellett volna... Egy szürkemarha tartó telepnél rájöttünk, hogy miért volt olyan kevés cankó a tónál?

Százával keringtek a marhák körül!

Az érdekes felfedezés után a fárasztó, de érdekes nap eseményein merengve végre jó úton haladtunk.

A fényképezőgépet még az ölemben tartottam és nem is hiába. Bugyi előtt ugyanis az ölyvek méretéhez képest óriási madarat vettem észre egy út menti fán.

Rögtön tudtam, hogy sas, még hozzá parlagi! Még alig lassítottam le, a madár már elrugaszkodott. A kocsi ablakából még sikerült róla egy kép.

Szinte nem is csodálkoztam, hiszen Szilárd ült mellettem, aki tudvalevőleg vonzza a ragadozókat. :) 

Persze átlátok én a szitán: ez a gyűrűzött sas is csak egyike a helybéliek fotóscsalogató madarainak! :) Üzenem, hogy egy kicsivel több nyugtatót kellene neki adagolni, mert még túlságosan fürge! :)