Seres Józsi festő barátom nemrégiben felhívott és egy közös erdei fotózásra invitált. Örömmel fogadtam el a meghívását, különösen azért, mert egy általam eddig még nem ismert lest jelölt meg színhelyként Gödöllő közelében. Egy sorompóval lezárt bejárónál találkoztunk tegnap délután 5 órakor és bennfentes barátom kulcsa megnyitotta előttünk az utat. Rövidke autózás, majd pár perc gyalogos hegymenet után egy vödör kukoricával megérkeztünk a szóróhoz. Egy völgyben fekvő kicsiny napsütötte tisztáshoz értünk, közepén az elmaradhatatlan fából készült etető szerű tákolmánnyal. De ez legalább fotózásilag kikerülhetőnek látszott, mert leshelyünkről fák takarták el. A tisztást kivéve mindenütt erdő, nemcsak a lombok, hanem az aljnövényzet is üde zöld. Mintha egy sötétzöld alagútban ülnénk. Az előkészület közben is gyönyörködve néztem körül, találgatva, hogy honnan várhatók az állatok?
Alig negyed óra elteltével ismerős hangok jelezték, hogy muflonok vannak a közelben. És már láttuk is, hogy a jobboldali dombról egy egész nyáj özönlik be a zöld térre. Lehettek vagy ötvenen, főképp jerkék és bárányok, de néhány kisebb kos is felfedezhető volt a kavargásban. Az állatok vedlőfélben voltak, a téli szőrzet maradványai elcsúfították őket. Egyébként is azt tartom, hogy a túl sok állat együtt alig fotózható. Azért szorgalmasan kattintgattunk.
Talán egy fél óra is eltelhetett, a kukorica ízlett a nyájnak, de félő volt, hogy mindent felesznek és nem hagynak a disznóknak. Így aztán hujjogatással, karlengetéssel kellett elhajtanunk a muflonokat.
Megint tömegjelenetek nehezítették a dolgunkat.
Még 7 óra sem volt, amikor befejeztük a fotózást és az élmény hatása alatt elégedetten szorongattuk egymás kezét Józsival. Szerencsések voltunk. Hazafelé menet még szemügyre vettünk egy közeli dagonyát, már a szarvasbőgésre gondolva. Mindketten elképzeltük a bőgő bikát az őszi lombok alatt. Míg azonban nekem meg kell várnom, hogy a valóságban történjék meg ez a csoda, addig Józsinak elég a tehetsége, hogy megfesse a megálmodott képet. Hogy irigylem őt ezért!
Honlap: http://www.seresjozsef.uw.hu/
Alig negyed óra elteltével ismerős hangok jelezték, hogy muflonok vannak a közelben. És már láttuk is, hogy a jobboldali dombról egy egész nyáj özönlik be a zöld térre. Lehettek vagy ötvenen, főképp jerkék és bárányok, de néhány kisebb kos is felfedezhető volt a kavargásban. Az állatok vedlőfélben voltak, a téli szőrzet maradványai elcsúfították őket. Egyébként is azt tartom, hogy a túl sok állat együtt alig fotózható. Azért szorgalmasan kattintgattunk.
Talán egy fél óra is eltelhetett, a kukorica ízlett a nyájnak, de félő volt, hogy mindent felesznek és nem hagynak a disznóknak. Így aztán hujjogatással, karlengetéssel kellett elhajtanunk a muflonokat.
Kis szünet után a várakozással ellentétben se nem balról, se nem jobbról, hanem pontosan a hátunk mögül jelent meg a konda. Igazából azt kellett volna lefényképeznünk, ahogyan a fák között, a zöldben felénk robogtak a süldők, a kocák és a csíkos malacok. De hát a gép előttem az állványon, s mire kézbe vettem és rossz derekammal megfordultam, már kitértek. Balról kerülve érték el a szórót és habzsolni kezdtek.
Megint tömegjelenetek nehezítették a dolgunkat.
Addig maradtak, ameddig a kukorica tartott, aztán kezdtek elszivárogni. Legtovább egy nagy termetű kocát fotózhattunk, mely szemlátomást az utolsó szem takarmányt is sajnálta volna kárba veszni.
Még 7 óra sem volt, amikor befejeztük a fotózást és az élmény hatása alatt elégedetten szorongattuk egymás kezét Józsival. Szerencsések voltunk. Hazafelé menet még szemügyre vettünk egy közeli dagonyát, már a szarvasbőgésre gondolva. Mindketten elképzeltük a bőgő bikát az őszi lombok alatt. Míg azonban nekem meg kell várnom, hogy a valóságban történjék meg ez a csoda, addig Józsinak elég a tehetsége, hogy megfesse a megálmodott képet. Hogy irigylem őt ezért!
Honlap: http://www.seresjozsef.uw.hu/
