KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2018. április 19., csütörtök

Hattyú pár fészket keres

A legutóbbi fotózás sikerén felbuzdulva az egyik délután ismét meglátogattam a belvizes tavacskát. Bevallom, leginkább a barna réti héják izgattak, de az akkor látott sokaság helyett most csak egy madarat láttam nagy néha a nád fölött billegni. A párja talán már fészken ül, a többiek pedig más vidékre húzódtak. Így nem érdemes sátorba ülni és hosszú órákon át várakozni, hogy az az egyetlen madár felfedezze és birtokba vegye a csalétket. Ha egyáltalán megteszi! Előbb elvégzek egy próbát - gondoltam és a húst jól láthatóan egy széna bála tetejére helyeztem.
Eközben a nádból cigányrécéket riasztottam fel.


A tavacska szélén, a posványban bíbic kutatott élelem után ...


... és a kedves kis gólyatöcsök is szorgalmasan keresgélték a betevő falatokat a sekély vízben.


Őket legutóbb már alaposan tanulmányoztam, más helyszín után nézek - határoztam el. Egy viszonylag közeli tanösvényt jártam végig, madárhangokat játszva próbáltam fotóalanyokat keríteni, de hiába. Nem állt mellém a szerencse: madarak helyett csupán néhány bokor tavaszi héricset találtam.


Két óra is eltelt, mire visszatértem a belvízhez, ahol új vendégeket találtam. Egy hattyúpár úszkált a nádas előtti sekély vízben. Nem nagy szám, ezeket a madarakat csak az nem fényképezi, aki nem akarja, de talán egy kattintást megér. 


A hattyúknál jobban érdekelt, hogy megvan-e még a barna réti héjának kitett csali? Sajnos a hús érintetlenül feküdt a helyén, azaz nem talált még rá a ragadozó. Vagyis kár lett volna ezt a két órát hiábavaló várakozással töltenem! Sajnos ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesz egyszerű ez a tervezett réti héja fotózás...
Ezalatt a hattyúim egy kis nádszigetre találtak. 


Milyen szép madarak! Szerencsére nincs a lábukon alumínium gyűrű, vagy a nyakukon a még rondább sárga-fekete számozott szalag - így feltételezhető, hogy még nem kerültek ember kezébe. Igazi vad hattyúk! 
A testbeszédjükből arra következtettem, hogy a pirosabb csőrű hím fészkelésre ajánlja a párjának ezt a kis nádcsomót.    


A tojó a hím mellé állva vizsgálgatta a teherbírást.


Körbe-körbe jártak és közösen tollászkodtak.


Ezután a hím különös mozdulatsorral adta elő szerelmi vallomását, melyet a tojó szemérmesen nyugtázott.





Ezt követően a tojó is hasonló mozdulatokkal biztosította gyengéd érzelmeiről a párját.




Meglepetésemre a nász mégsem történt meg. A tojó a vízbe ereszkedett, a hím pedig értetlenkedve fogadta, hogy a nejének nem felel meg az ajánlott kégli, bármennyire is igazgatja.


Kíváncsian vártam a fejleményeket. Egy ideig még uszikáltak, azután mindketten hosszú nekifutással, nehézkesen a levegőbe emelkedtek.










Váratlanul ért ez a jó kis kaland, melynek során bepillanthattam a hattyúk életébe és érdekes megfigyeléseket tehettem. Remélem, hogy a szép fehér madarak azóta már megtalálták az alkalmas fészkelőhelyet valahol máshol.