KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2019. április 11., csütörtök

Hangoskodás

Tudvalevő, hogy a madarakat a saját daluk lejátszásával közel lehet hívni. Különösen igaz ez a tavaszi fészekrakás idején, azaz mostanában.
Legutóbb a szigeten tettünk egy felderítő utat Tamással, hogy lássuk, mely madarak tértek már haza? Leginkább a búbosbankákra voltunk kiváncsiak, de csak röptükben láttunk néhányat. Egy kedves kicsi madár, a cigánycsuk mutatott némi érdeklődést a hangjára és tartózkodóan ugyan, de megmutatta magát.


Számos pacsirta röpködött, de szerény külsejük miatt nem nagyon fotóztuk őket.


Amire nem számítottunk: váratlanul egy kis lile nevű partfutó madárka hagyta magát fényképezni a bő harmatban fürdő fűben.


Apró lábait sebesen szedve szaladgált előttünk, hogy rovar-reggelijét összekapkodja.


Ezt a madárkát azelőtt csak vízparton láttam.


A meglepetés vendégen kívül még hantmadarat is láttunk, de távol és rossz háttérben. Mondtam Tamásnak, hogy Turán van nekem egy jó helyem, majd ott becsalogatom a hantmadarakat.
Úgy is lett: másnap reggel egy bontott építőanyagot tároló telepen jelentkeztek is a hívásomra. Elsőként a féltékeny hím, hiszen egy vetélytárs jelenlétét sejtette az idegen hangból.



A tojó is kiugrott, hogy körülnézzen.


Egy arra járó barázdabillegető is felfigyelt a hangoskodásra és "színpadra lépett".


Egy hím kenderike hívatlanul került elém, méghozzá egy pocsolyánál, ahová inni jött. Ezt a kis énekest alig néhányszor láttam csak és jó fotóm sem volt róla, most meg a tükörképével együtt adta magát. 


Egy másik alkalommal visszatértem a törött beton halmokhoz, hogy újra próbálkozzam a hanghívással. Ezúttal már a fészek bélelő anyagot hordták a tojó hantmadarak. 





Egy barázdabillegető is itt keresett lakóhelyet, a hangja hallatán  egy magaslati pontról nézett körül.


Talán a visszatérő búbosbankákat várom leginkább. Több odút készítettem és helyeztem ki számukra. Több példányt láttam már és ezen a kiránduláson az első idei banka fotót is elkészíthettem.


Odahaza, az udvaron tevékenykedve halk csicsergésre lettem figyelmes. Megismertem a hangot: a házi rozsdafarkú énekelt. Nosza, kiültem a kertbe, rákészültem a fotózásra és rázendítettem. A helyben családot alapítani szándékozó hím hevesen reagált. Ide-oda röpködött, kereste a betolakodót, hogy elzavarhassa. Helyváltoztatásai közepette bőven adott alkalmat arra, hogy fotózhassam.









Az erdőben egyelőre nem jártam szerencsével. Sem az erdei pinttyel, sem a barátposzátával nem boldogultam. Olyan távoli helyeken ültek meg, hogy érdemi képet nem tudtam csinálni. Azért még nem adom fel!