KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2021. május 23., vasárnap

Hét kis róka és egy nagyobbacska

 Azt mondják, hogy az első fűkaszáláskor jönnek elő az azévi kis rókák a kotorékból. Ez május közepén várható. Idén még éppen csak a kakukk becsalásával foglalkoztam, amikor a közeli rókatanya felé pillantva megláttam a szukát, amint néhány kicsijének szabadtéri foglalkozást tart. Persze ő is észrevett és rögtön kereket oldott. Gyorsan közelebb óvakodtam és két butácska kölyköt még kint találtam.


Megtörtént hát az idei első találkozás és fotózás, lehet tervezgetni. Felötlött bennem, hogy ismét nagylátószögű felvétellel próbálkozzam. Erre a célra a mindentudó kis fényképezőgépem szolgál, a tíz méteres távkapcsolós kábelével. Egy szép napos kora reggel néhány csirkenyak darabot a földre tett gép elé helyeztem, magam pedig a távolban álcakendő alatt ülve vártam, hogy a kölykök előbújjanak föld alatti hálóhelyükről. Kis idő múlva Vuk egyik késői leszármazottja megjelent, kiszimatolta, megtalálta és bátran elvette a csalit, melyből aztán a többieknek is jutott valamicske. Igy készültek az alábbi fotók, egy béka szemszögéből nézve.




Egy másik reggelen szintén készült pár fotó, köztük egy páros portré is.





Közben észrevettem, hogy a kölykök többsége a legtávolabbi kijáratnál játszadozik, melyet minden oldalról magas fű takart. A több napos esős idő elmúltával úgy helyezkedtem, hogy erre a kis homokpadra a lehető legjobban rálássak. Szerencsére aznap is nagy műsort adtak az életrevaló kölykök, akik nem hivatalos "népszámlálásom" szerint legalább heten voltak. 





















Egy másik lakott kotorékot is ismerek, amely sokkal vadregényesebb, mint a megszokott és ahol eddig sajnos nem sok babér termett számomra. Nagyon izgatott, hátha nagyobbak már az ottani kölykök, hacsak ott nem hagyták már a szülőhelyüket.
Az újabb esős napok elmúltával oda ültem ki. Gyönyörűen sütött a kora reggeli nap, enyhe szellő lengedezett, időnként megszólalt egy kakukk, gyurgyalagok szárnyaltak a vakító kék égen, pipacsok, lila ökörfarkkórók és más vadvirágok tarkították az üde zöldet és valami mámorító tavaszillat terjengett. Szerencsésnek éreztem magam, hogy mindezt átélhetem. Örömömet tetézte, amikor egy süldő róka füleit láttam kikandikálni a gödörből. 


 Egyedül volt. A testvérei már szüleik nyomát követve bizonyosan a vadászok útját járják a mezőn.
Sokáig gyűjtötte a bátorságot, hogy kilépjen a nyílt színre, de végül megtette.
Az erős fény a szemébe világított, sötéten kuporgó, mozdulatlan alakom nem riasztotta meg, noha időről időre gyanúsan méregetett. Később felbátorodott és a kotorék előterét bejárva jobbnál jobb helyzetekben hagyta fotózni magát. 











Sok-sok kép után jutott eszembe, hogy a kis video felvevőmet is elhoztam, itt lapul a zsebemben, csak elő kéne vennem, hogy a rókafi mozgását is megörökíthessem. Ez az apró mozdulat azonban elriasztotta kedves fotómodellemet és faképnél hagyott. Másnap már csak tíz másodpercre mutatkozott, aztán valószínűleg ő is elhagyta a kotorékot.
Így is hálás vagyok neki az élményért és a sok jó képért. Kívánom, hogy nagyra nőjön, jó vadásszá váljék és ne kerüljön puskacső elé!