Az ígért napsütés reményében ma korán reggel ültem ki a lesbe. A keleti égen már derengett a hajnalpír, de a berek még deres volt. Kiszórtam a magokat, elhelyeztem a csirkehúst és előkészítettem a fényképezőgépemet. Hamarosan megjöttek a szajkók és mindent végigkóstoltak. A cinegék is szállingózni kezdtek, de a verebek még csak a kökénybokor sűrűjében gyülekeztek és hangoskodtak. Az ölyvekre vártam, remélve, hogy láthatok valami akciót. Tudtam, hogy próbára lesz téve a türelmem... Egy órányi tétlenkedés után hirtelen egy árny tűnt fel a magas fűben. Megdobbant a szívem: róka... és erre tart! Próbáltam fókuszt találni, de egy fűszál útban volt.
A ravaszdi nem mozdult. Rácincogtam, ahogyan tapasztalt vadászoktól hallottam. Erre épp csak annyit moccant, hogy megcsillant a szemében a fény. Exponáltam.
Gyere csak közelebb, itt a finom csirke! - próbáltam szugerálni. Az óvatos állat azonban egy lépést sem tett felém, hanem ehelyett hirtelen megfordult és elszaladt.
A fene...! - átkozódtam a nagyszerű lehetőség kútba esése miatt. Vajon mi lelhette? Sosem találtam volna ki, ha meg nem hallom a közeledő lépteket. Egy fatolvaj érkezett a les mögött szuszogva és kézi fűrésze máris egy ágba harapott. Szomorú lettem és nem csak az elijesztett róka miatt... Lásd be öregúr - mondtam magamnak - ez a való világ!
