KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2019. október 27., vasárnap

Az itató dicsérete

Mostanra fotós élményeim legfőbb forrásává vált a lesem, öröm nézni a madarak sürgés-forgását. Az előző két bejegyzésemben kihagytam a vízhez közvetlenül nem kapcsolható képeket azzal, hogy azokat majd ebben a bejegyzésben mutatom meg. 
Sok rigó járt nálam, köztük ez az énekesrigó.


A felkínált napraforgó mag miatt odaszokott egy régen látott csuszka pár.



Egy szajkó banda tagjai rendszeresen lakmároznak a kukoricából, napraforgóból, de a makkot sem vetik meg.






Régi trükköm, hogy hasznosítom az otthon csapdával megfogott egereket. A szajkók ezeket is szívesen fogyasztják.



Szereztem egy mohos, korhadó fatönköt. Úgy gondoltam, hogy ölyvet fogok ráültetni, de sokáig csak a szajkók szálltak rá.




Egyik este aztán megtört a jég és egy egerészölyv engedett a csirkehús csábításának. Csak a kis kompakt gép volt nálam, de így is tetszetős képeket sikerült készítenem.







A sikeren felbuzdulva másnap a komolyabb felszereléssel mentem az ölyvekre. Mielőtt elbújtam a kunyhómba, az őszi hangulat fokozása érdekében még néhány színes levéllel feldíszítettem a tuskót. Bentről megtekintve a művemet aztán azon nyomban meg is bántam a cicomázást, mert ahogyan pestiesen mondják: egy kissé túltoltam a biciklit. Túl csicsás lett a dekoráció. Az ölyv bejött, de az akkor készült képekre nem vagyok büszke.




A fácánok rendszeresen megjelennek a lesem előtt és összeszedik a szétszórt magokat.







Meg kell követnem az itatómat. Sok rosszat mondtam róla az elmúlt években, amikor csak elvétve mutatott valami érdekeset. Sokszor gondoltam, hogy kár a vízért, fáradságért, de azért nem hagytam kiszáradni a legnagyobb kánikulában sem.
Ezen a hosszú és szépséges őszön viszont sok élménnyel, különleges vendégek bevonzásával hálálja meg a sok éves gondoskodást és kárpótol a csalódásokkal teli időkért. 
Legutóbb egy fiatal egerészölyv tűnt fel a lesem előtt. A hús nem érdekelte, a víz kedvéért ereszkedett le hozzám. Egy-kettőre bele is ült és onnan nézelődött.



Nem fürdött, inkább csak lábat áztatott. Nem siette el azt sem.


Az egykori sláger veretes sorai jutottak eszembe: "van egy kis tó a fák alatt, ha beleteszem lehűti a lábamat".


Már jó ideje ült előttem a vízben, szinte mozdulatlanul. Közben a háttérben feltűntek a fácánok. 


Bosszantott, hogy a fácánok valamelyike mindig belógott a képbe, de aztán mégis sikerült egy portrét csinálnom a világos szemű, szép tollazatú fiatal madárról.


Csak nagy nehezen szánta el magát az ölyv, hogy megmártózzék. Első ízben fordult elő, hogy egerészölyv fürdött nálam.


Csatakosan is jól nézett ki a madár.


Végül, jó fél órás hűsölést követően alapos fürdőt vett az ifjú egerész, majd kiugrott a partra. Talán az elégedettségét akarta hirdetni  búcsúképpen a rikoltásával? 


Nekem legalább annyira jól esett ez a kaland, mint az ölyvnek a fürdőzés. Éppen a képeket nézegettem, amikor egy fakopáncs landolt a régi tuskón.


Nemsokára újabb vendég érkezett: egy felnőtt héja. Szinte épp az ázott ölyv hűlt helyére telepedett.



Kisvártatva belépett az itatóba.


Rövid terepszemle után inni kezdett.


Vizes csőrén megcsillant a lemenő Nap fénye.


Úgy látszik, hogy fürödni nem akart. Nézelődött még egy kis ideig, aztán szárnyra kelt.


Így is nagy örömöt szerzett rövid látogatása. 
A sokszor szidott itatómat októberi teljesítése alapján tehát rehabilitálom és érdemeit elismerem. Ennél többet igazán nem várhatok tőle. Habár... ... ... volt már arra példa, hogy őzbak, vagy róka csillapította szomját egy hasonló tavacskánál, úgyhogy van még mit fejlődnie! 😊

2019. október 20., vasárnap

Itató csúcsformában

Több éve működik az itatóm a turai kis fenyvesben kora tavasztól késő őszig. Nem kis törődést igényel. A nyári forróságban szinte naponta kell pótolni, cserélni a vizét, kiszedegetni a belehullott leveleket. Az oda szokott madarak miatt nem szabad kiürülnie, kiszáradnia. Azt várná az ember, hogy a legnagyobb igény éppen a kánikulai napokon várható. Érdekes módon nem így van. Ősszel nő meg a madarak érdeklődése iránta. Örvendetes módon az idén soha nem látott forgalmat tapasztalok és sok madárfaj képviselteti magát a betérők között. Az előző bejegyzésben már jó néhány fotót mutattam az ott készültek közül, de azóta is csak jönnek, jönnek a szomjas és fürödni vágyó madárkák.




A legkülönlegesebb vendégem egy keresztcsőrű tojó volt, amelyet azelőtt még sohasem láttam és így nem is fényképeztem. Úgy tudtam, hogy ők télen, a hideg elől húzódnak mihozzánk. Talán zord telet jósol a megjelenése?


Azelőtt nem sejtettem, hogy a karvalyok valóságos vízimádók. Volt olyan évem, hogy jóformán csak ezeket a szép kis ragadozó madarakat tudtam a tavacskámnál fotózni, annyira odaszoktak. Miattuk meg alig mert más madár bejönni. Idén ritkábbak a karvalyok.




Fekete- és énekesrigók is szép számmal betérnek egy-egy kortyra, megmártózásra.


Szajkóból sincs hiány.




Héját már néhányszor a lesem elé csábított a víz. Nemrégen egy fiatal példány tette tiszteletét.






Néhány más alkalommal ismét karvaly érkezett.













Egy távolabb rikoltozó zöld küllőt a telefonról játszott hangjával sikerült közelebb csábítani és, ha már ott járt, nagy örömömre lejött a vízhez.








Egyik délután újra jött a héja és soha nem látott fürdőzést tartott.
























Ma délelőtt pedig egy régen látott ivócimborám jelentkezett: egy mókus. Csak a kis masinám volt éppen nálam, de így is kellemes képeket sikerült készítenem a vöröskéről.





Amint hallom, még egy hétig tarthat a vénasszonyok nyara. Ki tudja, milyen meglepetést tartogat még számomra az én csúcsformába lendült kis itatóm?