Legutóbb nagy lehetőséget puskáztam el, amikor két fácán kakas előttem ugrott össze, de takarásban. Azóta párszor kiültem a megtisztított előterű lesbe és vártam a nagy jelenetet. Csak a három egy bandába tartozó kakas jelent meg. A bunyó és a "nagy kép" sokadszorra is elmaradt.
Az őzekkel sem volt szerencsém. Becserkésztem ugyan egy gidás sutát, de jobban szemügyre véve kiderült, hogy vérző daganatok éktelenkednek rajta. Megtudtam, hogy ún. sugárgomba fertőzés okozza ezt a betegséget. A képet inkább nem mutatom...
Ma csak estefelé jutottam ki a terepre. Borús ég és se nyúl, se őz, se kócsag, vagy szürkegém. Kiábrándító! Aztán mégis jó kedvre derültem, mert egy búbosbanka pár reppent fel előttem. Megérkeztek hát! Korábban, mint eddig bármikor!
( Három odúm várja őket Turán, egy Horányban és a barátaim is kihelyeztek vagy hármat.)
Bíbiceket keresve vetődtem el az egyik belvízhez. Madarakat ugyan egyet sem láttam, viszont gólyahírt bőven találtam. Legyen hát virág fotózás!
Időközben a felhők felszakadoztak és az alkonypír rózsaszínre festette a horizontot.
A fény egyre fogyott, mennem kellett. Aztán mégis megállított egy szépséges látvány: a turai kastély mögött gyönyörű hátteret festett a felhős alkonyi ég.
És hazafelé még egy fotó téma adódott: egy őzbak vágott át az üde zöld vetésen és nyugodtan nézte, amint lefékeztem előtte.
Így van ez, néha napokig semmi, aztán hirtelen, váratlanul mégis adódik valami szívet melengető élmény, ami még a magam fajta öreg fotóst is felvillanyozza.
