Fényfestmények 3.

Nemrégiben ismét kedvem támadt játszani és készítettem néhány új, "festményszerű" fotót, melyeket jobb elnevezés híján fényfestménynek nevezek. Hangsúlyozom, hogy ezek nem festmények reprodukciói - papírt, vásznat és festéket sosem láttak - hanem fényképezőgép segítségével, fénnyel "festett" képek. 

Varázslatos hajnalok

Mint már oly sok éve, augusztus elején több alkalommal őzezni indulok. Ilyenkor még sötétben kelek, úgy igyekszem, hogy a napkelte már a határban érjen. Tura sík vidékén a kelő Nap hamar megjelenik a látóhatáron, csak tiszta idő kell, hogy ne takarja összefüggő felhő az eget. Azt a néhány percet, amíg a szép vöröses fények nem váltanak izzó fehérre, mindig megigézve csodálom és lelkesen fényképezem. 

 

Az egyik párás hajnalban tejfehér köd lepte be a rétet és takarta a kelő Napot. Rabul ejtett a jelenség szépsége.

Amikor feloszlott a köd, láthatóvá vált a milliónyi harmatcsepp csillogása a füveken, pókhálókon és virágokon. A szépségektől megrészegülten, régen érzett megszállottsággal gázoltam az elvadult, nedves fűben és elázott cipőmmel nem törődve kerestem a fotózandó szépségeket, sőt térdre ereszkedve hajoltam közel hozzájuk.

A rétet elhagyva a Galga hídjánál újra meg kellett állnom, hogy a ködön áttörő látványos fénypászmákat megörökítsem.

Sőt, a gát tetején még egy ellenfényben tündöklő kis virágot is felfedeztem. Éltem is a kihagyhatatlan alkalommal, csupán csak újra meg kellett hajolnom a természet szépsége előtt.

Az őzek miatti korai felkelés jóvoltából ismét megcsodálhattam néhány szépséges pirkadatot, melyet szokás szerint átaludtam volna. És bár az idei őz szezonom nem sikerült valami fényesre, a hosszú idő után ismét megélt virradati színjáték csodája kárpótlást jelentett. El is határoztam, hogy többször megismétlem majd ezeket a hajnali kirándulásokat. 

Fiókanevelés bankáéknál

Előzmény: Meglepetésbankák

A legnagyobb kis banka olyan rohamosan növekedett, erősödött, hogy már egy hét elteltével megjelent  a bejáratnál, legalábbis kidugta a a csőrét. Nocsak, hamarosan eljön a kirepülés ideje! Talán alábecsültem a pelyhes kicsik korát? Lehet, hogy egy héttel korábban járunk? Nincs kizárva! Hogy bizonyosságot szerezzek, ismét felnyitottam az odút és a gyanúm igazolódott: már csak négy poronty volt odabent! Tehát az első utód már kirepült!

Hűha! Résen kell lennem, nehogy hirtelen kiürüljön az odú, még mielőtt elkészíthetném a vágyott fotókat! Így aztán két-három naponként beültem a lefüggönyözött lesbe és élvezettel figyeltem kedvenc madaraim sürgés-forgását.

A banka szülők fáradhatatlanul hordták a táplálékot az odúhoz. A kint ülő fiókának a csőrébe adták, ha éppen üres volt a nyílás, akkor meg csak egyszerűen bedobták a falatot, melyet a benti kicsik bizonyára felkapkodtak. Ahogy teltek a napok, úgy erősödtek a fiókák és ezzel együtt "az éhezők viadala" az ablakülésért. A sok jó falattól eltelt fióka előbb-utóbb visszavonult emészteni és más foglalta el a helyét. A cserélődésekkel végül minden fióka megkaphatta az aznapi étel adagját.

Kis idő múltán a banka szülők már a fiókák erejét próbálgatták, vajon érettek-e a kirepülésre? A kicsi csőrébe tették a falatot, de nem engedték el rögtön. Hagyták, hogy az megkűzdjön a betevőért, szinte birkóztak vele. Később megpróbálták kicsalogatni a vonakodó utódot: csak megmutatták a csemegét és visszaültek vele a beszálló ágra. Az alábbi lassított videó jól mutatja a be- és kirepüléseket és az etetés meghitt pillanatait.

Csak idő kérdése, hogy hány ilyen próbálkozás után sikerül végre a biztonságot adó odúból a szabadba csábítani és kiröptetni valamennyi fiókát?  Nem kétséges, hogy a búbosbanka pár sok-sok munkával és nagy türelemmel végülis teljesíti ősi ösztönöktől diktált feladatát és az önálló életre neveli öt fiókájukat. 

És most jöjjenek a fotók!

Örömmel és megelégedettséggel tölt el a tudat, hogy az odú elkészítésével, kihelyezésével, sőt kellő módosításával hozzájárultam bankáék sikeres szaporodásához. Cserébe sok élménnyel, megfigyeléssel és néhány jó fotóval lettem gazdagabb. Remélem, jövőre is nálam költenek majd!

Meglepetésbankák

 Az "Ezévi bankák" című májusi bejegyzésemben az ígéretesen induló, de sajnálatosan hamar véget ért búbosbankás élményeimről írtam. Napokkal a veszteség bekövetkezése után ismét arrafelé jártam. Csak távolról néztem szomorkodva az elárvult és kirabolt odút, amikor egy szarkát láttam elrepülni a közeléből. Talán nem is nyest, hanem ez a madár lehetett a károkozó? Bármelyik is volt, be kellett furakodnia az odú belsejébe, hogy kilopja a tojásokat. Mit tehetnék, hogy kívül tartsam a betolakadókat? Le kell szűkítenem a bejáratot a MME által ajánlott minimális 55 mm-es átmérőre. Miért nem eleve ilyenre csináltam az odút? Azért, mert a több darabos fúró készletemben a túl kicsi 51-es után csak 65 mm-es szerszám állt a rendelkezésemre, így az ajánlott max. 60-asnál kicsit bővebb bejáratot készítettem a fatönkre. Emiatt juthatott be a nem kívánt látogató. Megoldásként kitaláltam, hogy a legegyszerűbben egy, a bejáratnál rögzített fából készült szűkítő gyűrűvel érhetnék célt. Ennek legyártásához viszont faesztergályost kell találnom, méghozzá nagyon gyorsan! Azért sietős, mert reméltem, hogy mielőbb újabb lakók költöznek az odúba és így azok jövőbeni kirablásának megakadályozása égetően fontos. Nagy szerencsével találtam is egy készséges mestert, aki másnapra elkészítette a gyűrűt, melyet azonnal be is szögeltem a bebújó nyílásba. Ennyit tehettem én, a többit már a természetre és a bankákra kellett bíznom.

De nem úgy alakult, hogy nagyon törték volna magukat a nagy sietségben az újabb bankák. Hiába látogattam többször az odú környékét, még csak a huppogásukat sem hallottam. Csalódottan el is könyveltem magamban, hogy idén már nem számíthatok a kedves bóbitás madaraimra.

Azóta másfél hónap telt el. A július 7-i határjárásom során ismét a közelbe vetődtem. Szomorúan láttam, hogy az odú a korábbi vadvirágos, üde környezet helyett elsárgult, kiszáradt gazok között árválkodik. Mennyi szép élmény köt ehhez a helyhez és még mennyi lehetett volna! - nosztalgiáztam. És ekkor megláttam egy távoli elrepülő madarat, melynek röpte a búbosbankáét idézte. Hoppá, csak nem?!!!

Gyorsan magamhoz vettem a kis gépemet és beültem a lesbe. Nem is kellett sokáig várnom, amikor az álcafüggönyön és a gazok szövevényén keresztül láttam, hogy egy banka tart kifelé az odúból. Micsoda meglepetés! Új élet költözött a kirabolt odúba!

Hurrá! A tojó kirepült és nemsokára a hím is megérkezett kukaccal a csőrében. Hurrá, hurrá, hurrá! Megtörtént hát a "csoda", amit óhajtottam, de remélni is alig mertem! A házhoz szállított kukac cseperedő fiókák jelenlétére utalt. De tudnom kellene, hogy mekkorák lehetnek! - ötlött fel bennem. Lám, milyen hasznos, hogy bonthatóra készítettem a tetőt, csak néhány facsavart kell kihajtani a betekintéshez! A felnőtt bankák távollétében ezt gyorsan megtettem és így megpillantottam az új nemzedéket.

Bár sosem láttam még nemrég kelt banka fiókákat, egy hetesnek gondoltam őket. A fotó alapján egy madarász öt naposnak becsülte a korukat. Szuper! Akkor július 26-28 táján számíthatok arra, hogy az első fiatal kikandikál, majd sorban kirepülnek a testvérkéi. Ekkor lehet majd látványos fotókat készíteni a félig kint, félig bent etetésről.

Nagy örömömet tetézte a bizakodás, hogy a galád rabló - legyen az nyest, vagy szarka - nyilvánvalóan nem fér többé a kicsikhez és így biztonságban tudhatom őket.

Pár nap múlva újabb ellenőrzésre mentem, de akkor már komolyabb fotómasinával felszerelkezve. Sokat vártam az első berepülésre, amikor is a hím banka valamilyen apró falattal az odúhoz érkezett.

Egyszerűen csak benyújtotta, az odabent lévő párja adhatta tovább valamelyik fiókának. Hamarosan a tojó is kirepült és csak egy óra múlva tért vissza. Felgyorsul majd az etetés, ha nagyobbak lesznek a kicsikék! - gondoltam és szedtem a sátorfámat. 

Vártam egy hetet és csak akkor próbálkoztam újra. Addigra kivirágzott egy ökörfarkkóró tő a lesem és az odú között. Tulajdonképpen útban volt, de úgy gondoltam, hogy megpróbálom természetes díszletelemként a fotóimba belekomponálni a sárga virágait. Így készültek a következő képek:

kirepüléskor...

... és berepüléskor.

Úgy gondolom, hogy a sárga virágok vidámabbá, élénkebbé tették a fotókat, melyekkel elégedett lehetek. Erősen szurkolok az új bankáimnak, hogy a leszűkített bejáratú odúban baj nélkül fel tudják nevelni a fiókáikat. Legközelebb majd akkor jövök, amikor a megerősödött kicsik már ki tudnak ülni az "ablakba" és ott várják a táplálékkal érkező szüleiket.