Aggodalomban telt ez a hónap. A világjárvány bennünket is elért. Féltjük Európát, népünket, családtagjainkat és önmagunkat. Védekezés, megelőzés gyanánt mindössze annyit tehetünk, hogy elkerüljük embertársainkat. Vidéken élő természetfotósként ez nekem nem nehéz, erdőn-mezőn járok egymagam, amíg tehetem.
A valaha volt leggyengébb téli (?) szezont tudhatom magam mögött. Egy zsák napraforgót hordtam ki a madaraknak az erdőszélre és jóformán csak cinkéket láthattam cserébe. Egyetlen különlegesebb tollaska sem mutatkozott az etetőn. Na, mindegy, fátylat rá! Elfelejtem és reménykedve várom a tavaszi megújulást.
A nagy fehér nyárfa már elhullatta barkáit, mellyel minden márciusban teleszórja az itatómat. Ideje volt kitakarítanom és helyreállítanom a szokásos vízszintet. Ezt most könnyen megtehettem, a közeli árokból vödörszámra meregetve az éltető nedűt. A csodás napsütés dacára hiába vártam, hogy megjönnek a fürdővendégek, többszöri próbálkozásra sem láttam olyan madarat, amely akár a csőrét is benedvesítette volna.
Csak azért járogattam ki, mert szerencsére a területét féltékenyen őrző fácánkakas megjelent néhányszor a lesemnél és megcsillogtatta ragyogó tollait. Egyszer-kétszer már a hangját is hallatta.
Egy csuszka pár be-betért még a szotyi maradékáért, de láthatóan már a fészekrakás lázában égtek.
Nagy néha feltűntek erdei pintyék is. A tojó félénken távol maradt,...
... de a hím közelebb merészkedett.
A télen alig látott vörösbegy is felbátorodott és le-leugrott a vízhez. Valami ennivalót mindig talált.
A legnagyobb örömöt mégis két barázdabillegető okozta. Ezt a fajt sohasem láttam még a lesemnél. Mintha csak most tértek volna haza a telelőhelyükről és a nagy út fáradalmai után itthon éreznék magukat, olyan lázas örömmel vetették bele magukat a vízbe, majd szárítkoztak meg a parton.
Ők avatták fel az újranyitott medencémet, merthogy ők voltak az idei első fürdővendégeim. Remélem, hogy meghozzák a szerencsémet! Meglátom, ... ha megérem, (megÉLEM).
