Csányi kirándulásomnak csak röpke nyitánya volt az előző bejegyzésben tárgyalt sün fotózás.
Miután a szabadon engedett sün eltűnt a bozótban, mi Gáborral elindultunk a kis erdő felé. Csak egy pillantást vetettünk a falu széli gólya fészekre, ahol éppen tatarozás folyt.
A földút mentén
sárga billegetők röpködtek, alighanem nászra készülődve. Egy szép hím jó helyre ült.
Az erdő széli bozótosnál meghallottuk az idei első fülemülénket. Megpróbálhattam volna a hangjával előcsalogatni a kiváló dalnokot, ha nem felejtettem volna a mobilomat a kocsiban. :) Gábor távcsővel vizsgálta a varjú fészkeket. Többnyire üresek voltak, csak az egyikben ült egy ölyv.
Megkerültük a kis erdőt, fácánokat és egy karvalyt felriasztva.
Egyszer csak egy fekete gólya repült át felettünk. Nagyon megörültünk a különleges madárnak.
A virágban álló, elvadult gyümölcsösben kidőlt fákon és tüskés kökénybokrokon küzdöttük át magunkat. Egy gödörben még maradt egy kevés víz, látszott a lábnyomokból, hogy őzek járnak ide a szomjukat oltani. Ahogyan kiértünk a vetésre, több őzet láttunk legelészni a távolban. Szép számmal akadtak nyulak, sőt egy róka is átszaladt előttünk.
Jóízűen beszélgetve már a kocsink felé tartottunk, amikor Gábor felkiáltott és a vetés szélére mutatott: - Ott egy görény! Alig akartam hinni a fülemnek. Bármilyen jó vendéglátó is fiatal barátom, ezt nem intézhette el! Soha nem láttam még vadon élő görényt! Miközben a gépet lassan az állatra emeltem, átvillant az agyamon, hogy úgyis elszalad fotó nélkül, de nem így történt.
Sőt, a kis ragadozó láttunkra is nyugodt maradt és még jobban kimerészkedett.
Velünk nem törődve vakarózni kezdett. Én meg hihetetlen szerencsénket áldva egyre csak kattintgattam...
Sok jó kép birtokában már kockáztatni mertem és közelebb lopóztam.
Az állatka forgolódott, kis időre el is tűnt, de aztán újra előjött.
Minden pillanatban azt vártam, hogy faképnél hagy, de csak maradt.
Gábor már régen lemaradt tőlem, hogy ne zavarjon, én meg még mindig loptam a távolságot.
Alig hittem, hogy nem álmodom, olyan valószínűtlennek tűnt a helyzet. Próbáltam megérteni, hogy mit akar még itt az állat? Ki akar szaladni a nyílt terepre? Már vagy tíz perce fényképezem...
Már csak úgy hét méterre lehettem tőle, a szél is felé vitte a szagot, de még mindig maradt.
Ennyi idő után már nem tudott újat mutatni, legfeljebb, ha két lábra állt volna. :) És ekkor hirtelen eltűnt. Még vártam pár percet, hátha ismét előkerül, de nem tette. Csaknem százötven képet készítettem róla. Az első és az utolsó kép készítése között huszonegy perc telt el, eddig csodálhattam. Ebből a lyukból bújt elő és ezen keresztül távozott.
Gábor szerint ez egy hörcsög járata. Ezt bizonyítják a kikotort gabona szemek. Szóval, végső soron egy hörcsögnek köszönhetjük a páratlan élményt, bár lehet, hogy nem sokra megy a köszönetünkkel, mert kétséges, hogy túlélte-e a görény látogatását a kis fickó... Ha itthon volt, akkor biztosan nem! És persze a szerencsét is áldhatjuk, mert jókor voltunk jó helyen.
Távolról még megnéztünk egy parlagi sas fészket, a felette keringő sasokkal, aztán kocsiba ültünk és visszadöcögtünk a földúton a faluba. Útközben egy másik, szerelmes sárga billegető képe is rögzítésre került.
A csaknem négy órás első közös kalandtúránk tehát várakozáson felül sikerült. Örülök, hogy megismertem Gábort. Az ő állatszeretete, tudása és helyismerete éppen jókor jött ahhoz, hogy nekem is új lendületet adjon. Én meg fényképezési tanácsokkal láthatom el őt. Bízom a kölcsönös előnyökkel kecsegtető folytatásban. Hát még, ha a további kirándulásainkon is velünk marad az a páratlan szerencse, amely ma elénk vezette a görényt, amelyről utólag kiderült, hogy nem a közönséges, hanem a jóval ritkább molnárgörény!